Válságmenedzselés KAC módra

   

A 2013-as bajnok Klagenfurt – elsősorban a Fehérvár középszakaszbeli szárnyalása miatt – nem jutott a legjobb 8 közé sem legutóbb, érthető, hogy átépítik a csapatot.

A KAC-nál ezt is ésszel csinálják, vigyáznak arra, hogy a vízzel ne öntsék ki a gyereket is. Elzavarták az alulteljesítő légióskeret felét és néhány hazai játékos sem kapott szerződést. Mindeddig 8 játékos távozott. Négy osztrák – Fabian Weinhandl, Markus Pirmann, Paul Schellander, Florian Iberer – és négy légiós – Tyler Scofield, Tyler Spurgeon, Colton Fretter, John Lammers.

A svéd élvonalból érkezett Pekka Tuokkola a kapusposztra, ő eddig a Farjestad kapuját védte, a hátvédposztra a Znojmóból már ismert kanadai Kyle Wharton, aki a Slavia Prahában játszott áprilisig. A csatársort és finn és kanadai vendégjátékossal erősítették meg, sorrendben a Znojmóban és a Bolzanóban is megfordult Kim Strömberg – aki igazi playoffmenő, az utóbbi két évben 18 meccsen 18 pontot szerzett az EBEL-rájátszásban –, a finn élvonalbeli KalPából érkező Luke Pither – a szezon nagy részében Tuokkola klubtársa volt – és a legutóbb az AHL-ben pontokat termelő Jean-Francois Jacques személyében. Utóbbi nagy fogás, 2005 óta folyamatosan az NHL-ben és az AHL-ben játszik, a Springfield Falcons színeiben 57 meccsen 16 gólt és 17 gólpasszt ért el legutóbb a legjobb korban lévő ideális testfelépítésű szélső.

Így most már 8 légiósuk van, eggyel máris több, mint a tavalyi kudarcos szezonban, de 4-gyel kevesebb, mint 2 éve, amikor EBEL-t nyertek. A szokásoknak megfelelő a 2014/15-ös játékoskeretükben is sok saját nevelésű fiatal kapott helyet, építkeznek hazai alapanyagból is, ez az igény mindig jellemző volt a KAC-ra.

A felkészülésük is erős lesz, KHL-es, DEL-es, cseh élvonalbeli csapatokkal találkoznak, de tavaly sem ebben volt a hiba.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U20   PEFKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
EL 18:30 TITSCC 
Partnerünk