Név nélkül marad a szocsi csapat

 

A névtelen együttes három, a Lada egy játékost draftolt magának.

Május elején bejelentették, az akkor még Szocsinszkije Leopardinak ? még korábban Delfinnek ? hívott szocsi csapat húsz, a Lada pedig öt játékost választhat az úgynevezett kiterjesztő drafton. Ehhez képest a szocsiak mindösszesen három jégkorongozót, Artyom Szedunovot (Amur), Alekszandr Sevcsenkót (Admiral) és Jefim Gurkint (Szalavat Julajev) választották, míg a Lada egyedül Alekszandr Gogoljovot vitte el a Szeversztaltól. A szűkös választásban közrejátszhatott, hogy a szabályok szerint az átdraftolt játékosok nem ingyen kerülnek az új csapatukhoz, ugyanis a négy játékos fizetésének 30%-át kell kompenzációként a régi klubjukhoz fizetni.

A legfrissebb hírek szerint az olimpiai helyszínre gründolt KHL-újonc HK Szocsi néven versenyez a 2014/15-ös szezonban. A fekete-tengeri csapat a draftolt játékosokon kívül három másik jégkorongozóval kötött szerződést, a finn Joonas Jarvinen és a svéd André Petersson az AHL-ből, Oleg Szaprikin pedig a CSZKA-tól érkezett. A Lada is igazolt a drafton kívül játékost, megszerezték a Sztrelcov ikreket, Alekszandrt és Vaszilijt az Avtomobiliszttól.

A Szibir megszerezte az SHL legutóbbi szezonjának leggólerősebb védőjét, Patrik Hersleyt a Leksandtól, továbbá Andrej Konyevet a Donbassztól. A Szeversztal kapust igazolt, a VHL legjobbja, Szergej Magarilov mind az alapszakaszban, mind a rájátszásban 94%-os hatékonyság fölött védett és 1,64-es kapott gólátlaggal zárt.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum