Elkészült a végleges draftsorrend

 

Június 27-én és 28-án rendezik az NHL újoncbörzéjét, a hivatalos formáját kedden tette közzé a liga.

A Philadelphiában sorra kerülő eseményen a Florida Panthers választhat elsőként, mivel ő nyerte az április draft lottót. Az első 14 helyen a szokásoknak megfelelően azok a csapatok húzhatnak, amelyek nem kerültek be a playoffba. Ezután következik az a 16 csapat, amely a rájátszásba került, az ő sorrendjüket az határozza meg, meddig jutottak az egyenes kieséses szakaszban. Az idei draft azonban minimálisan eltér a megszokottól, hiszen az utolsó, azaz a 30. helyen a bajnok Los Angelesnek kellene választania, ám a liga a Kovalcsuk szerződtetését övező botrány miatt a New Jerseyt sorolta az utolsó helyre.

Ezen kívül még három változás lesz az első körben. Az ötödik helyen a Buffalo választhatott volna, hiszen a Vanek-trade keretében megkapta az Islanders első körös draftjogát. A New York-iak azonban az utolsó pillanatban éltek opciós jogukkal és a 2015-ös első körös jogukat adták át a Sabresnek. A 10. helyen az Ottawa helyett az Anaheim szemezgethet majd a Bobby Ryan után kapott cédulával, míg a Tampa a 28. választási jogot kapta a New York Rangerstől a Martin St.Louis, Ryan Callahan csere után.

Ezek után a 2014-es draft sorrend így fest:

1. Florida Panthers

2. Buffalo Sabres

3. Edmonton Oilers

4. Calgary Flames

5. New York Islanders

6. Vancouver Canucks

7. Carolina Hurricanes

8. Toronto Maple Leafs

9. Winnipeg Jets

10. Anaheim Ducks (Ottawa Senatorstól)

11. Nashville Predators

12. Phoenix Coyotes

13. Washington Capitals

14. Dallas Stars

15. Detroit Red Wings

16. Columbus Blue Jackets

17. Philadelphia Flyers

18. Minnesota Wild

19. Tampa Bay Lightning

20. San José Sharks

21. St. Louis Blues

22. Pittsburgh Penguins

23. Colorado Avalanche

24. Anaheim Ducks

25. Boston Bruins

26. Montreal Canadiens

27. Chicago Blackhawks

28. Tampa Bay Lightning (New York Rangerstől)

29. Los Angeles Kings

30. New Jersey Devils

2014_nhl_draft-logo_big 2014_nhl_draft-logo_big2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum