Klasszikus enforcer távozhat a ligából

 

Thorntontól megvált a Boston, amely negyedik sora az elmúlt hét évben mindig köré épült. 9 perces jégidővel rendelkező csatár ekkora figyelmet talán még soha nem kapott.

Ezt a csapat general managere, Peter Chiarelli jelentette be hétfőn. Az Anaheimmel és a Bostonnal is Stanley-kupát nyerő 37 éves csatárt 20 éves korában a Toronto draftolta a hetedik kör 190. helyén. Azóta 660 NHL-meccsen lépett pályára, melyeken 95 pontot szerzett és 987 büntetéspercet szedett össze. Shawn Thornton 2007-ben szabadon igazolható játékosként érkezett a Bruinshez, azóta 20 pontnál többet egyetlen szezonban sem ért el, ebben az idényben 64 alapszakaszmeccsen 5 gólig és 3 asszisztig jutott.

thornton2

Chiarelli így nyilatkozott a döntésről: “Hétfőn találkoztam Shawnnal és közöltem vele, hogy nem hosszabbítunk vele. Azt is elmondtam neki ugyanakkor, hogy ő volt az elmúlt egyik időszak legértékesebb szerzeménye a számunkra.” A döntés egy korszak végét jelenti, nem csak a Bostonnál, de talán az egész ligában. A Bruins negyedik sora az elmúlt hét évben mindig Thornton köré épült, 9 perces jégidővel rendelkező csatár ekkora figyelmet soha nem kapott, mindig övé volt a legpiszkosabb játék, mindig ő mondta a legvállalhatatlanabb dolgokat. Shawn Thornton a Bostonról nem alaptalanul kialakult kedvezőtlen imidzs egyik megtestesítője volt. Idén mozdulatlanra verte Orpikot, majd a kispadról szemen spriccelte Subbant. Talán a klasszikus enforcerek közül az egyik utolsó a ligában.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum