A bírók nyertek az Eszeveszetten

   

A miskolciak ötödik alkalommal látták vendégül a magyar hokiszurkolókat Tokajban.

Theisz László szervezésének köszönhetően 2010 óta minden évben három napig a jégkorongfanoké a tokaji Tiszavirág kemping június közepe táján. A brassói és az érsekújvári kollégák időpont-egyeztetési problémák miatt ezúttal is kimaradtak, de a többi MOL Liga-csapat és az EBEL-ben érdekelt székesfehérváriak, valamint a klubfüggetlen, objektív magyarhoki-szurkolók képviselői is ott voltak. A helyhiány miatt sajnos sokan kimaradnak a buliból, de nincs mit tenni, 2013-ban megtelt a rendezvény, csak meghívással lehet bekerülni. A Jégkorongblog tavaly kapott először invitálást, a részletek kiteregetése nem ildomos, így annyit mondhatunk röviden, elég jól éreztük magunkat. Ezért idén sem gondolkodtunk, mentünk.

5_eszeveszett

Mi több, kitaláltuk, hogy bedobjuk a mély vízbe kedvenc hokis szereplőinket, a játékvezetőket, hadd legyen nekik is jó. Mivel a részt vevők kitörő örömmel fogadták ötletünket, az egy darabig szintén versenyben lévő Élveboncolás helyett végül is A zebra is volt ember munkacímen szerveztük meg az eseményt. Gebei Péter és Németh Márton örömmel fogadta a lehetőséget, hogy nagyságrendileg 100 szurkoló előtt magyarázza a bizonyítványt. Nem várt fejleményként napokon belül óriási nyomás nehezedett ránk a Miskolc-szurkolók felől, nem is bírtunk ellenállni neki, meghívtuk a legnépszerűbb magyar MOL Liga-bírót, Halassy Györgyöt is, aki blogunkon rendszeresen kommunikál, még a legvéresebb szájú kommentelőkkel is türelmesen. Hogy az EBEL és a MOL Liga egyensúlyban legyen, Kincses Gergely lett volna a negyedik részt vevő, de sajnálatos módon ő labdarúgás közben bokáját törte, innen is jobbulást kívánunk. Miként Halassy sporttársnak is, kinek autója mondta fel a szolgálatot, s ezért végül mégsem tudott részt venni az eseményen ? de minden rosszban van valami jó alapon, legalább lesz miért megszervezni jövőre is.

Nem ragozzuk tovább, maradt az eredeti duó, Gebei P. és Németh M. egyaránt ott volt Tokajban, s élve megúszta a szurkolók többórás átölelő szeretetét. A hangulatos beszélgetés során minden kérdésre igyekeztek válaszolni, majd habként az est tortáján egy szabályteszttel kedveskedtek a hallgatóságnak. Kiderült, hogy a ferencvárosiak ismerik a legjobban a szabályokat. Na jó, ez túlzás, de az biztos, hogy budapestijeti 100%-osra írta a 10 kérdéses tesztet. (Itt kell megjegyezni, hogy Újváros elesett, de természetesen Bárdék szándékosan adtak be 0 pontos megoldássort ? az engedékenyebb riválisok szerint 2 pontra azért bármikor jók lennének ?, igaz, cserébe minden kérdéshez alternatív válaszjavaslattal éltek, ami között elvétve vicces is akadt.) Zárásként mindenki új élménnyel gazdagodott: a győztesek ajándékot kaptak a bíróktól, a játékvezetők pedig őszinte tapsot a szurkolóktól.

Retye Marci

Zebra, szakács, zebra

Szombaton Kerey Péter MOL Liga-elnök érkezett a táborba, kötetlen formában beszélgetett a szurkolókkal, akik ha nem is kaphattak minden kérdésükre választ, de talán a jelentős részükre igen.

A háromnapos rendezvényt mindenki túlélte, így ha minden jól megy és a főszervező sem gondolja másként, akkor 2015-ben a 6. Eszeveszett Fesztre kerül sor Tokajban. Aki mindenképpen ott szeretne lenni, lobbizzon Theisz Lászlónál vagy bennfentes ismerőseinél, hogy bővítse ki a tábor infrastruktúráját. Sajnos más út nincs egyelőre.

eszeveszett feszt

A végén pedig álljon itt egy kép, amely az igazolatlanul hiányzó Szoljanka emlékére készült:

szoljankanak

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum