Patrik Nemeth a Calder Kupáért játszik

 

A Stanley Kupa árnyékában rendezik a második számú észak-amerikai hoki liga fináléját, az AHL döntőjét.

A finálé jelenleg 2-1-re áll, a Texas Stars vezet a St. John’s IceCaps ellenében. Utóbbi a Winnipeg, előbbi a Dallas farmcsapata. A Texasban játszik a nagyszülei által apai ágon magyar származású Patrik Nemeth is. A magyar-svéd hátvéd idén már bemutatkozott az NHL-ben is.

A döntő első két mérkőzésének a Stars otthona, a Cedar Park Center adott otthont. Az első felvonást simán nyerte a hazai játszó Dallas 6-3 arányban, Nemeth egy gólpasszt és +1-et jegyzett a mérkőzésen. A mérkőzés legjobbja a két-két találatot jegyző Scott Glennie és Travis Morin páros, mellettük a három gólpasszt kiosztó Dustin Jeffrey nevét kell megemlíteni.

A széria második meccsén egyenlített az IceCaps, öt és félezer néző előtt 2-1-re győzni tudott a Stars csarnokában. A mérkőzés vitathatatlan hőse a vendégek kapusa, Michael Hutchinson volt, aki 49 lövést hárított. A mérkőzésen Nemethnek mindössze egyetlen kapura lövésre futotta.

A döntő átköltözött az újfunlandi St. John’s-ba, ahol a párharc következő három találkozóját rendezik a Mile One Centreben, az elsőt rögtön csütörtök hajnalban le is zavarták, a vendégek a hosszabbítás 8. percében nyerték meg a meccset, 2-1 arányban, így ugyanennyire vezetnek a szériában is.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum