Bauer Inline Magyar Kupa

 

Vasárnap kezdődik a 2014-es magyar görhokikupa. Az esemény három hétvégén át tart, a döntőt és a helyosztókat június 29-én játsszák Újpesten.

Idén nem maradunk inline nélkül a nyári szezonban, a Marczi Skate rendezésében 2014-ben újra lesz Magyar Kupa. A görhoki szervezettsége hazánkban továbbra is gyerekcipőben jár, tavaly semmilyen bajnokságot nem sikerült szervezni, ebben a szezonban viszont megmutathatják a csapatok a tudásukat.

A június 15-i csoportkörben a játékvezetőkből álló csapat, a Ref Team, az U20-as és U18-as játékosokkal teli MAC, a Kiskőrös és a Kazincbarcika méri össze tudását, erre a napra már a sorsolás is elkészült. A következő fordulóra, azaz a június 22-i játéknapra vonatkozóan még vannak kérdések a mezőnyt illetően: a Marczi Skate és a Rokko biztosan ott lesz, kérdőjellel szerepel a második csoportban a Farkasok, a Győr és a Szombathely. A jelentkezéseket még várják a szervezők ebbe a csoportba. Érdeklődni Darányi Leánál lehet (email: lea@icehockey.hu, mobil: 06-30-861-2290).

A mérkőzések 2×12 percesek, 3 perc szünettel, a bírók tiszta játékidőt mérnek. A döntő és a bronzmeccs 4×12 percig tart, a félidőben 10 perc szünettel. A mérkőzésekre a belépés természetesen ingyenes, sőt, minden hokikedvelőnek kötelező!

1. csoportkör (2014. június 15.), Újpest, Megyeri út
9.00 Ref Team?MAC
10.00 Kiskőrösi HC?Kazincbarcikai Ördögök
11.30 Ref Team?Kiskőrösi HC
12.30 MAC?Kazincbarcikai Ördögök
14.00 Kiskőrösi HC?MAC
15.00 Ref Team?Kazincbarcikai Ördögök

2. csoportkör (2014. június 22.), Újpest, Megyeri út
Marczi Skate, Rokko, Szombathely (?), Pesterzsébeti Farkasok (?), Győr (?)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum