Az életben maradásért küzd a Rangers

 

A Stanley-kupa döntőjének harmadik meccsét 2-0-s Kings-előnnyel várják a csapatok, ha a következő két new york-i mérkőzésből egyet is elveszít a Rangers, esélyei a győzelemre minimálisra zsugorodnak.

Tisztában van ezzel Alain Vigneault is, a Rangers edzője, aki még vasárnap nyilatkozott az espn.com-nak. “A hétfői meccs annyira a kötelező győzelem kategóriájába tartozik, amennyire az csak lehetséges ? mondta a szakvezető. ? Nagyon sok jó dolgot csináltunk a jégen. Van pár dolog, amit hétfőn rendbe kell tenni a fejekben. De a legfontosabb, hogy megteremtettük magunknak az esélyt, hétfőn ezzel kell élnünk.”

A szakvezető ugyanakkor elismerően szólt ellenfelükről is: “Megvan a saját magunk játéka, tudjuk, hogyan kell azt játszani, és amikor azt játszuk, jó csapat vagyunk. A párharc legnagyobb részében pedig jó csapat voltunk. De még ha jól is játszunk, az ellenfelünk is egy kiváló csapat. Eddig kilenc olyan harmadot láthattunk, amely kiváló hokit hozott. Alakulhatott volna másképp is, de az a helyzet, hogy ők vezetnek 2-0-ra, teljesen megérdemelten. Ma megpróbálunk ezen javítani.”

rangers

Mindez azonban nem lesz egyszerű, hiszen mióta az NHL-döntők négy nyert meccsig tartanak, mindössze öt csapat volt képes visszajönni 0-2-es összesített állásról. A Kings ráadásul az NHL történetének első olyan csapata, amely három egymást követő rájátszásbeli mérkőzésen tudott visszajönni kétgólos hátrányból. Justin Williams erre csak annyit mondott, hogy nem büszkék arra, ahogyan ezeket a mérkőzéseket kezdték. Egyedül a győzelem számít, az mindegy, hogyan érik el azt. Sutter, a Kings edzője sem sokat gondol erre: “Néha hosszabbításban kell meccseket nyerned. Az alapszakaszban ez ritkább, hiszen ott öt perc után jön a szétlövés. A rájátszásban viszont minél tovább jutsz, annál többször kell hosszabbításban nyerned. Eddig 23 meccsből azt hiszem öt alkalommal játszottunk rendes játékidőn túl. Ez nagyon magas szám, de hogy háromszor egymás után, ez nem igazán számít.”

Sutter meglepő módon elégedett volt a kezdéssel a második meccsen: “Azt gondolom, nagyon jól kezdtünk szombaton. Természetesen mindenki más csak az alapján ítéli ezt meg, hogy ki lőtte az első gólt, de mi másképpen viszonyulunk ehhez. Ha mindig az a csapat nyerne, aki az első vagy az első két gól lövi, mindenki hazamenne az első harmad után.” A szakvezető az előttük álló legnagyobb feladatok között két dolgot emelt ki: “Azt hiszem, a legnagyobb aggodalmunk a hétfő estével kapcsolatban az lehet, hogy a Ranger-szel játszunk a Madison Square Garden-ben. Ez teljesen logikus.”

lundqvist

A lélektani előny tehát a Kings-nél van, amit tovább erősít a tapasztalat: nincs még egy csapat az NHL-ben, amely annyi rájátszásmeccset játszott volna, mint ők. Szombaton ez a szám elérte a 61-et. Hihetetlen mélysége van a csapatnak, amit nagyon jól lehet variálni. Például a New Yorkba hétfőn vendégként érkező Gaborik jobb és bal szélen egyaránt bevethető. Vigneault-nak nincs ennyi lehetősége, pedig szombaton különösen a Richards, St. Louis, Hagelin sor szenvedett, előbbi két játékos mínusz hárommal zárt. Az is igaz, hogy olyan tapasztalt játékosokról van szó, akik képesek helyén kezelni egy-egy rosszabb mérkőzést és bármikor visszakerülni a legjobb formájukba. Ebben bízik Vigneault is, aki King vitatott góljáról külön párbeszédet kezdeményezett a ligával. Ennek részleteiről többet nem árult el.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum