Egy beleszúrás döntött a második meccsen

   

Hiába játszott jobban és vezetett háromszor is két góllal a Rangers, Dustin Brown hirtelen halálban esett gólja megpecsételte a sorsát és kétmeccses hátrányban várhatja a folytatást.

A New York egészen más szellemben jött ki a döntő második meccsére, hiszen számára csak a győzelem volt elfogadható. Az első mérkőzésen a Rangers gyakorlatilag csak gyorsaságban vette fel a versenyt ellenfelével, ám a második Los Angeles-i találkozón magukhoz képest jelentősen jobb volt kapura lövésben, ütközésben és bulizásban, ami az eredményben is megmutatkozott. A Rangers a formajavulásnak köszönhetően kétgólos előnnyel mehetett pihenni, köszönhetően Ryan McDonagh és Mats Zuccarello találatainak. McDonagh a 11. percben egy kék vonalas bombával vette be Quick kapuját, amit a norvég szélső duplázott meg egy lecsorgó korong után az első harmad utolsó előtti percében. Az első húsz percben a Kingsből hiányzott az átütőerő, nem nagyon tudott mit kezdeni a jobban játszó vendégekkel és a remekül védő Lundqvisttal, így Sutter mesternek volt dolga az első szünetben.

A második húsz percben adott volt a korábbi forgatókönyv a hazaiaknak, azaz a kétgólos hátrányt ledolgozni. Ennek tükrében egy egészen más hazai csapat jött ki a folytatásra és egy Jarret Stoll-góllal a második percben megfelezte a hátrányát. Az LA-nak jót tett a gól és fokozatosan kezdte átvenni az irányítást, többet lőtt kapura, veszélyesebben támadott, és ami a lényeg, fizikálisan elkezdte felőrölni ellenfelét. A Rangers beszorult, a harmad felénél a hazaiak egyenlítő gólja már a levegőben lógott, ám egy buta hibának köszönhetően mégis a vendégek találtak be. A Kings elcserélte magát, az ajándékba kapott emberelőnyt pedig Martin St.Louis váltotta gólra egy csodás kapáslövés után a 12. percben. A bekapott gól megfogta a hazaiakat egy rövid időre, de Zuccarello felesleges szabálytalansága a támadó harmadban visszahozta a hazai reményeket. A Kings az emberfórt négy másodperccel a letelte előtt Willie Mitchell révén használta ki, újra nyílttá téve a találkozót a 14. percben. A hazai öröm azonban csak 11 másodpercig tartott, hiszen a gólszerző Mitchell a mennyből a pokolba ment, a kapu mögött nem értette meg magát Quickkel, Brassard pedig köszönte a lehetőséget és kihasználta a bakit. Lélektanilag a legjobbkor szerzett másodszor gólt a harmadban a Rangers, ami jelentősen demoralizálta a fekete – fehér együttest. A fennmaradó időben nem változott a játék képe, a vendégek biztosan tartották kétgólos előnyüket.

A harmadik húsz percre fel volt adva a lecke a Kingsnek, támadni minden áron és gólokat szerezni. Ez sikerült is, egy érdekes találattal, ugyanis Matt Greene lövésénél Dwight King a kék területen belül tartózkodott, így a találatot akár kisles, akár a kapusakadályozásáért érvényteleníthették volna a játékvezetők.

A svéd hálóőr, illetve a Rangers játékosai hiába reklamáltak, maradt az ítélet, ami fejben alaposan megzavarta a vendégeket. A Kings alig több mint öt perccel később Gáborík révén az egyenlítést is kicsikarta, majd a fennmaradó bő tízpercben a csapatok főleg a biztonságra helyezték a hangsúlyt. Egy óriási lehetőség így is kimaradt, Richards közeli lövését elképesztő bravúrral fogta meg Quick. A rendes játékidőben az eredmény már nem változott, így a finálé első mérkőzéséhez hasonlóan jöhetett a ráadás.

A hirtelen halában az első ziccer a Los Angeles ellen adódott, hiszen Dominic Moore kiállítása miatt előnybe került. A lehetőséggel azonban nem tudott élni a Kings, hiszen pillanatok alatt beszedett két kisbüntetést, így fordult a korong és a Rangers játszhatott fórban. Az emberhátrányos játék jobban ment a hazaiaknak, King szemtől szemben állt a svéd kapussal szemben, ám centikkel elvétette a bal alsót. A másik oldalon másodpercekkel később még a fórból Kreider borzolta az idegeket, egy az egyben hibázott Quickkel szemben. A második ráadásban is főleg a biztonságra fektették a hangsúlyt a felek, helyzetek nehezen alakultak ki, inkább távoli lövésekkel próbálkoztak a játékosok. Végül is egy ilyen okozta a Rangers vesztét, az ötödik harmad felénél Mitchell lövésébe szúrt bele tökéletesen Dustin Brown, örömmámorba borítva a Staples Centert.

A Kings győzött és megnyugtató 2-0-s előnnyel utazhat a Gardenbe a harmadik meccsre, amelyet magyar idő szerint kedden hajnali két órától rendeznek.

Los Angeles?NY Rangers 5-4 (videó) 
G.: Stoll, Mitchell, King, Gáborík, Brown ill. McDonagh, Zuccarello, St. Louis, Brassard

A párharc állása: 2-0 a Kings javára

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum