Ezek nem lesznek új szabályok

   

Ezúttal azokat a módosítási javaslatokat elemezzük, amelyeket nem fogadott el a nemzetközi szövetség döntéshozó szerve.

57 játékszabályhoz 86 módosító javaslat érkezett az IIHF-kongresszusához, végül összesen 7 szabály változott meg. Az új, 4 évig érvényes szabálykönyvet nyáron adja ki az IIHF. A változásokról már korábban írtunk.

A pályaméretet szigorúan 60×30 méterben meghatározni kívánó javaslat elbukott, ahogy elbukott az is, hogy a gólvonalak 3,3 méterre, azaz a jelenleginél 70 centiméterrel közelebb kerüljenek a pálya végéhez. A kapuelőtér NHL-méretűvé tétele sem kapott többséget.

Nem fogadták el a dobok és egyéb zajkeltő eszközök lelátóról történő kitiltását.

Nem kapott többséget az a javaslat, amely a játék alatt tiltotta volna a cserepad ajtajának kinyitását és a folyamatos cserét csak a palánkon keresztül engedélyezte volna. Erre a sérülésveszély csökkentése érdekében lett volna szükség. Az ellenzők elsősorban arra hivatkoztak, hogy nem várható el 10-12 éves gyerekektől, hogy át tudjanak ugrani az előírások szerint 122 centiméteres, azaz náluk általában magasabb palánkon. Márpedig egy szabály alkalmazása csak egységes lehet az IIHF álláspontja szerint, korosztálytól függetlenül. Az ellenzők felhozták még, hogy az ajtók zárva maradása esetén egy másik veszélyforrás szerepe nőne meg, a korcsolyapengék még többször kerülnének nyakmagasságba, ha a jelenleginél lényegesen többször ugranának át a játékosok a palánkon.

Nem kapott többséget az a kezdeményezés, hogy töröljék el az egybeeső büntetéseket szabályozó rendelkezés egyetlen kivételét, a szabálykönyv 512 d) pontját, amely kimondja, ha 5 az 5 elleni játéknál, egy időben csak 2-2 perc kiállítást adnak a játékvezetők mindkét csapatnak, akkor 4 a 4 ellen játszanak tovább. Minden más esetben egyszerűsíteni kell a dolgokat. Például, ha mindkét oldalra 2+2 perceket adnak, akkor maradnak 5 az 5 (és nem 4 a 4) ellen a csapatok, vagy ha az egyik csapatból 2, a másikból 1 játékos állítanak ki 2 percre, akkor 5 a 4 ellen folytatódik a játék (és nem 4 a 3 ellen). Ez tehát nem változik a jövőben sem.

Az 528 i) pontnál javasolták elhagyni a nagy büntetés mellől a végleges fegyelmit, de ez sem kapott többséget. Némileg érthetetlen, hogy “azt a játékost, aki megragadja vagy fogja az ellenfél arcvédőjét vagy fejvédőjét vagy húzza a haját”, miért kellene meccsben hagyni, ha a játékvezető megítélése szerint nem elég neki a kis büntetés. De a döntés értelmében nem is kell.

Nem fogadták el azt a javasolt új szabályt, hogy a kapus ne foghasson meg olyan korongot, ami a kék vonalon túlról érkezik a kapujára. Itt valószínűleg a játék gyorsítása és a támadóhoki segítése lett volna a megfontolás, de a szabály kidolgozatlansága miatt egyelőre elhalt a kezdeményezés, amely minden bizonnyal 2 perces kis büntetéssel sújtotta volna a kapust a játék késleltetéséért, amennyiben a belőtt korongot kivonja a játékból.

Elbukott az az új javasolt szabálypontot is, amely sportszerűtlen, tiszteletlen, kíméletlen vagy veszélyes megmozdulásoknál automatikusan a legmagasabb büntetés kiszabását (azaz az esetek döntő többségében végleges kiállítást) írt volna elő.

A kapus támadásáért sem kell a jövőben 2+2 percet adni, marad a sima 2 perc.

Nem hozzák vissza a kétvonalas lest.

Nem lesz automatikus nagy büntetés abban az esetben, ha valaki átkarolja az ellenfél nyakát vagy megfogja a fejét. A tervezet szerint ezért 5 perces kiállítás járt volna alapból, de végleges nélkül, tehát a vétkest nem zárták volna ki a meccsről.

Nem változik az a szabály, hogy melyik félnek kell előbb letennie a botot a jégre bedobásánál, ezen is tanakodtak, hogy a támadó vagy védő tegye le előbb. Jelenleg a támadónak kell előbb letennie a botot a jégre, középen pedig a hazai játékosnak. A tervezet azt akarta elérni, hogy ez a jövőben fordítva legyen, ahogy az NHL-ben alkalmazzák.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum