Hatalmas inline-feszt Tamperében

   

Az inline-vb-n a csoportkör és az egyenes kieséses szakasz közötti szünnapon tartották a szakág kongresszusát, amelyet szimpatikus módon inkább csak Inline Családi Megbeszélésnek hívnak. Megvan a 2015-ös vb-helyszín.

Elsőként a 2015-ös világbajnokság házigazdája, Tampere mutatkozott be, amely július 5?11. között ad otthont a rendezvénynek, a 8000 nézőt leültetni képes Tampere Ice Arenában. A szervezők minden alvászavarban szenvedő fanatikust örömmel látnak, hiszen az évnek ebben a szakában arrafelé 22 órán keresztül nem megy le a nap. A 2015-ös vb abban is speciális lesz, hogy az eddig a vb után tartott következő évi kvalifikációs tornát ezúttal a vb előtt rendezik, ami azt jelenti, hogy június végén és július elején Tampere igazi inline-fesztivált rendez, 20-25 csapattal a világ minden tájáról. A szervezők Tamperében és a nemzetközi szövetség részéről is izgatottan várják a világ eddigi legnagyobb inline-megmozdulásának számító eseményt.

HUNAUT inline

Pardubice sem marad ki azonban a jóból, ami a nemzetközi versenyeket illeti, hiszen az idei vb-t követően június 8-án indul a pán-amerikai játékok, amelyen Argentína, Brazília, Chile, Kolumbia, Mexikó, Uruguay és Venezuela vesz részt. Az esemény fontos része annak a programnak, amely elsőként az inline-szakágon keresztül szeretné népszerűsíteni a hokit Dél-Amerikában.

A családi megbeszélésen a szabálymódosítások is szóba kerültek, amelyekből 16 javaslat érkezett, közülük mindegyik csak apróbb változásokat szeretett volna elérni. Végül 10 módosítást hagytak jóvá, de a végső szót a félévi IIHF-kongresszusnak kell kimondania.

Az inline-vb csütörtökön a negyeddöntőkkel folytatódik, Magyarország délután háromkor játszik Ausztráliával a legjobb a négy közé kerülésért, erről szóló cikkünket itt olvashatják.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum