Új jégcsarnok épülhet Bukarestben

   

A 2006 óta épülő kézdivásárhelyi pályával azonban továbbra is gondok vannak.

Végre valami elmozdulás látszik az áldatlan bukaresti létesítményhelyzetben. A bukaresti városi tanács 15 évre ingyenes használati jogot adott egy 11 ezer négyzetméteres telekre a Román Olimpiai Alapítvány (Fundatia Olimpica Romana, FOR) nevű szervezetnek, azzal a feltétellel, hogy ott egy fedett és egy nyitott jégpályát építsen. A FOR-nak két éve van arra, hogy a projektet megvalósítsa, ha addig ez nem sikerül, az ingyenes használati jogot megvonják tőle. A városi tanács döntése értelmében a 14 év alatti sportolók ingyen használhatják majd a létesítményt a megadott edzésidőben, a 14 évesnél idősebb sportolók edzéséért illetve a közönségnek a közönségkorcsolyázásért díjat kellene fizetni. A 15 év letelte után a szerződés meghosszabbítható, vagy a létesítmény a város tulajdonába és a román jégkorongszövetség üzemeltetésébe kerülne át.

A telek maga Bukarest viszonylag központi helyén, a Vasile Milea sugárúton található, a Politechnica metrómegállónál, ami párpercnyi utazásra van a legbelső városmagtól. A közelben található a Cotroceni palota, a román államelnök rezidenciája. A FOR szándékai minden bizonnyal nagyon komolyak, hiszen a szervezet Ion Tiriac volt teniszező és jégkorongozó, az egyik leggazdagabb román ember holdudvarához tartozik. Tiriac már korábban jelezte a román sajtóban, hogy mintegy 3 millió euróból szeretne jégpályát építeni Bukarestben, majd márciusban magángépén járt Debrecenben és Pesterzsébeten, és megnézte az ottani jégcsarnokokat is – ebből a pénzből egy ilyen kaliberű pálya jön ki. Remélhető tehát, hogy záros időn belül végre megoldódnak a román főváros jégpályagondjai. Ez nyilvánvalóan alapfeltétele a bukarestiek újbóli MOL Liga-indulásának is.

A Steaua a Flamaropol jégcsarnok 2013-as bezárása óta nem tud rendesen edzeni és játszani, hazai mérkőzéseit is idegenben vívja meg – leginkább Karcfalván –, a helyzet méltatlan a klub hagyományaihoz.

Mindeközben a kézdivásárhelyi pályán tovább szaporodnak a gondok. 2006 óta közadakozásból, külföldi támogatásokból közel 1 millió eurónyit költöttek a céhes város új jégpályájára, és el is jutottak addig, hogy állnak a létesítmény falai. Öt éve, 2009-ben azonban a munkák megálltak a pénzhiány miatt, azóta egy fillért sem tudtak rákölteni, és amit eddig felépítettek, az lassan olyan állapotba kerül, hogy kezdhetik elölről a munkákat. Az impozáns méretű létesítménybe lelátókat és öltözőket is terveztek, de egyelőre minden hiányzik, leginkább a tető, ami legalább némi védelmet jelenthetne az eddig már megépített részeknek. “Fennáll a veszélye, hogy mindaz, amit 2009-ig beépítettünk a pályába, hamarosan az enyészeté lesz. Látni, hogy a korrózió már kikezdte a szerkezeteket” – mondta Bokor Tibor polgármester a digi24-nek. A pályára eddig elköltött 1 millió eurón felül még kb. háromszor ennyire lenne szükség a befejezéshez. Az állami beruházási szervezet, amely átvette az építkezés lebonyolítását, még nem nyilatkozott arról, hogy mik a tervei.

A kézdivásárhelyi pálya jelenleg az egyetlen Kovászna megyében, ahol hányatott a hoki sorsa. Korábban Sepsiszentgyörgyön volt pálya és csapat, de a rendszerváltást követően kimúlt a jégkorong ott is. Kézdivásárhelyről származik például a korosztályos válogatott, legutóbb Brassóban játszó Márton Hunor.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk