Holland klubok vágynak az Oberligába

 

Gondok vannak a holland ligával, a Tilburg Trappers és a Heerenveen a német harmadosztályba menekülne.

A legújabb időkre jellemző kivándorlási hullám elérte a holland jégkorongot is. A holland Eeredivisie a legutóbbi két idényben hét csapattal, köztük a legjobb belgával indult. A liga az utóbbi időben hanyatlásnak indult, több csapatnál is pénzügyi gondok léptek fel. Az ijshockey.com értesülései szerint mindeddig csak négy csapat jelezte biztosra, hogy indulna az Eeredivisie következő kiírásában. Így elkezdődött az alternatívák keresése. A holland klubok legjobbika, a Tilburg Trappers és a Heerenveen több újsághír szerint is az Oberliga Westbe vágyik, oda, ahol eddig a Löwen Frankfurt is játszott, Vas Mártonnal a soraiban.

Számos megoldásra váró probléma van azonban ezzel. Az egyik, hogy mások a légiósszabályok Hollandiában és mások az Oberliga Westben. Másrészt a félamatőr német harmadosztályban hétvégi fordulók vannak, és ez ütközik a holland sorozat jó részével is. A harmadik probléma pedig az, hogy az Oberliga menetrendje, a négy liga összefésülése a rájátszásig azt jelenti, hogy az alapszakasz korán véget érne Németországban, tehát valamikor vissza kell tudni kapcsolódni a holland sorozatba.

Az Oberliga West vezetője az eishockeynews.de portálnak megerősítette a holland érdeklődést. Mint elmondta, a ligának kapóra jönne a holland résztvevő, mivel jelenleg úgy tűnik, hogy a Frankfurt és a Kassel feljutása után és a Kassel tartalékcsapatának visszalépésével csak 9 csapat indulna a sorozatban.

A holland szövetség közleményben reagált a sajtóhírekre. Mint írják, örülnek a csapat törekvéseinek, a nagyobb kihívásnak, a jobb fejlődési lehetőségnek, és a közeljövőben le is fognak ülni a német szövetséggel, hogy tárgyaljanak a problémákról. Ám azok olyan sokan vannak, hogy jelenleg nem látszik reálisnak, hogy 2014 szeptemberében a Tilburg ott tudjon lenni az Oberliga West mezőnyében.

Ide kapcsolódó hír, hogy Eindhovenben megharcoltak az első osztályú klublicenszért. Az eddigi Eeeredivisie csapat, az Eindhoven Kemphanen hátterét egy alapítvány, a Stichting Top IJshockey Eindhoven (STIJE) biztosította. A város másodosztályú csapata, a Kemphanen Dolphins mögött egy másik hasonló szervezet, a Stichting Support Eindhoven IJshockey (SSEIJ) áll. A playoff-helyről álmodozó STIJE meglepve tapasztalta, hogy mindkét szervezet Eeredivisie licenszért folyamodott a következő idényre. Márpedig két első osztályú klubot a város nyilvánvalóan nem bír el. A meglehetősen furcsa história egyelőre azzal zárult, hogy a STIJE visszalépett, átadva a helyet az SSEIJ-nek, és ezzel a Dolphin Eindhoven Kemphanennek. Az új klub 170 ezer eurós költségvetést tervez, ami már a MOL Ligában is kevésnek számít. A régi klub menedzsere így kommentálta a történetet: “Nincs sziklaszilárd bizodalmam az új vezetésben. Korábban óriási költségvetésről beszéltek. Egy minimalista büdzsével és kevés ismerettel nem biztos, hogy bírni fogják az első osztályt. Ha ez a vonat kisiklik, akkor nem nagyon lesz itt 10 évig senki, aki jégkorongot csinálna. Akkor aztán mindennek vége lesz.”

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum