Brgles Nóra a Djurgardenben

   

A nagy múltú stockholmi csapat átvette a Segeltorp női együttesét, majd többek között olimpikon kapust igazolt. Helyzetjelentés Svédországból, kiváló videókkal kiegészítve.

“Sajnos hivatalosan kiestünk az első osztályból az osztályozó során, de még nincs minden veszve ? kezdte beszámolóját női válogatott játékosunk. ? A Djurgarden átvette az egész csapatomat, a Segeltorps IF-et, mert eddig nem volt női csapatuk, és szerettek volna egyet. Folyamatosan jönnek új lányok a csapatunkhoz, például leszerződtették a svéd válogatott első számú kapusát, Valentina Lizana Wallnert, aki a szocsi olimpián nagyon jól védett a negyedik helyen végző csapatban.

Örülök a cserének, mert nagyon nagy terve van velünk a DIF-nek. Jó edzéseket tartanak, például a korongtechnikai edzőnk az a Thomas Storm, aki sok évig a Detroit Red Wings technikai edzője volt, Pavel Dacjukot is edzette. A sportigazgatónk pedig nem más, mint a korábbi NHL- és KHL-játékos, Nils Ekman. Ő a Djurgardenben játszott a 2004/05-ös lockout alatt, 292 NHL-meccset játszott, egy ideig Crosby sortársa volt, és persze svéd válogatott is. Sajnos játékoskarrierjét egy stroke állította meg. De él-hal a jégkorongért és nagyon sokat dolgozik, hogy minél könnyebb legyen nekünk, lányoknak és hogy százszázalékosan a hokira tudjunk összpontosítani.

Danijela Rundqvist, aki korábbi svéd válogatott, klubszinten orosz, svéd és svájci bajnoki címet nyert, mind játékosként, mind csapatmenedzserként dolgozik velünk. Eddig úgy néz ki, hogy a másodosztályban, a Division 1-ben kell játszanunk, viszont június közepén dől el, hogy bővítik-e az első osztályt, a Riksserient. Ha igen, akkor a mi csapatunk biztos feljut.

Heti 5 szárazedzésünk van, kivéve pont ezt a hetet, mert most lesz négy jeges edzésünk. Az 5 szárazedzés mellett szombaton játszunk egy edzőmeccset a svéd női U20-as válogatott ellen. Júniusig nagy hangsúlyt fektetünk a korongtechnikára. Minden edzést egyórás technikai edzéssel kezdünk, utána 1-1,5 órás erőnléti, kondiedzés következik. Nagyon komolyan vesznek minket, és itt mindenki minden edzésen megtesz mindent, hogy a legjobb legyen. Mindenki tudja, miben kell fejlődnie, és tesz is érte. A marketingre is odafigyelnek, többször is szerepeltünk már televízióban, illetve újságokban. Sokat dolgoznak azon, hogy minél ismertebb legyen a női hoki.

Magamról annyit, hogy nap közben személyi edzőként dolgozok 2 konditeremben is, és megkért a Djurgarden kapusedzője, hogy segítsek kapusainknak az edzésprogram összeállításában. Szerintem a lényeg, hogy minél többet lehessen hallani, látni rólunk, női jégkorongozókról. Otthon, Magyarországon ez azért lenne fontos, hogy nagyobb legyen a nézőszám, illetve jelentkezzenek szponzorok. Továbbá persze az is fontos feladat, hogy el kell érni, minél több kislány kezdjen el hokizni, majd kialakítani egy erős hazai női bajnokságot több csapattal.

Véleményem szerint elkezdődött a fejlődés, ezt csak folytatni kell. Egyik norvég és svéd csapattársam is mondta nekem, hogy hallották, a magyar lányok mennyit fejlődtek. Szerintem ez nagyon nagy szó, hogy nemzetközi szinten is felfigyelnek ránk, számolnak velünk. Nagy álmom, hogy a magyar női jégkorongcsapat kijusson az olimpiára, de ehhez még legalább három évet várnom kell.”

Aki még több Djurgarden-videót szeretne megtekinteni, az alábbi linken megteheti.

brglesnori8

brglesnori9

brglesnori10

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum