Doughty újabb rekordja

   

A Kings bekkje góllal járult hozzá a győzelemhez, ezzel a franchise playofftörténetének legeredményesebb hátvédjévé lépett elő.

A Los Angeles a Chicago elleni negyedik mérkőzést az első harmad közepén kevesebb mint hét perc alatt eldöntötte, egy lépésre került a finálétól. Két gyors hazai kiállítással kezdődött a mérkőzés, ám a Hawks nem tudott élni a lehetőséggel, nem úgy a hazaiak, akik Marian Hossa kiállítását váltották gólra Jake Muzzin révén, a kilencedik percben. Alig több mint két perccel később Kopitar centerezését a rájátszás góllövőlistáját vezető Marian Gaborik váltotta gólra, megduplázva a Kings előnyét. A bajnok vesszőfutása ezzel a góllal még nem ért véget, alig több mint négy perccel később Dustin Brown növelte a hazaiak előnyét egy újabb emberelőnyös góllal. A bajnokcsapat kapusa, Corey Crawford nem lehetett büszke az első harmadbeli teljesítményére, hiszen hat lövésből kapott három gólt, csoda, hogy Quenneville mester nem rántotta le az első húsz perc után.

A második harmad kiegyenlített játékot hozott, a Blackhawks hiába támadott, nem volt igazi átütőerő a játékában, a Kings pedig inkább a biztonságra fektette a hangsúlyt. Egy gyors gólváltás így is belefért, a 13. percben Drew Doughty négyre növelte az előnyt, amivel 14. gólját szerezte a Kings színeiben a playoffban, ezzel megdöntötte Steve Duchesne franchise-csúcsát. Doughty gólja után nyolcvan másodperccel Brandon Saad szépített ugyan, de a játék képe alapján nem volt várható, hogy ez lökést ad a Chicagónak. Nem is adott, a Kings továbbra is remekül őrizte az előnyét a második szünetig.

A befejező játékrészre sem változott érdemben a játék képe, a Chicago mindennemű kísérletét a Los Angeles csírájában elfojtotta. A Hawks a harmad közepén egy kapu előtti kavarodás után váratlanul faragott a hátrányból Bryan Bickell révén, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy erőre kapjon a bajnokcsapat. Az utolsó három percre lehozta kapusát Quenneville, ám Tanner Pearson az üres kapuba talált, bebiztosítva a fekete-fehér-ezüst gárda győzelmét. Folytatás csütörtökön hajnalban, a szeles városban, ahol ha nyer a Kings, két év után újra döntőzhet.

Los Angeles?Chicago 5-2 (videó) 
G.: Muzzin, Gáborík, Brown, Doughty, Pearson, ill. Saad, Bickell

A párharc állása: 3-1 a Kings javára

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum