Oroszország világbajnok

   

A szinte hazai pályán játszó Oroszország elsősorban kiváló emberelőnyös játékával múlta felül a nagyon kemény, 5 az 5 ellen vele egyenrangú Finnországot. Az oroszok izgalmas, színvonalas világbajnoki döntőben szerezték meg 5. vb-aranyukat, Harijs Vitolins irányításával. Oroszország 2012 után újra 100%-os teljesítménnyel nyert.

Finnország 15 vb-újonccal állt ki ezen az eseményen, de a régiek közül több meghatározó játékos, rutinos harcos és egy világklasszis kapus, Rinne is itt volt. A hazaiaknál Ovecskin, Malkin és Bobrovszkij mellett néhány ismerős és több kevésbé ismert szorgos játékosból gyúrt csapatot Znarok, aki ezt a meccset csak az emeleti páholyból nézhette eltiltása miatt. Putyin orosz és Lukasenko fehérorosz elnök is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést. Kettejük bemutatásakor akkora éljenzés támadt, mint korábban Ovecskin neve említésekor.

Malkin RUSFIN

Fotó: hokej.sk

Ahogy egy világbajnoki döntő esetében kell, nagyon magas hangnemben indult a mérkőzés. Haula maradt lenn egyből a kezdés után egy kemény nyomán a jégen, ápolni kellett, de tudta folytatni. A játékmegszakítás alatt bunyó alakult ki a bedobópontnál, nem sokkal később még egy, a második verekedésnél páros kiállítást adtak a bírók, majd egy Ovecskin-kampó és az első finn előny következett. Óriási hangulatban zajlott a mérkőzés, néhány tucat híján 15 ezer orosz szurkoló üvöltött. A finnek dicséretesen bátran játszottak, nekik is volt 1-2 nagy helyzetük az első 10 percben. Immonen és Palola is átment az orosz védelmen, a másik oldalon Malkin volt a legaktívabb. A vezetést Oroszország szerezte meg, fórból. Az első percben Medvegyev, Ovecskin, Malkin, Tyihonov, Kuljomin felállásban mentek, de a 2. előnysor lőtte be a gólt. Sirokov húzott lövése ment be Rinne bal oldalán a kapuba. 11. perc, 1-0. Ezután némileg megnyugodott a két csapat, furcsamód, kevesebbet provokálták egymást a felek. A harmad vége nagyon egyértelműen a finneké volt, és megérdemelték, hogy 1-1-gyel zárták a húsz percet. A 19. percben egy bődületes lövéssel a felső vasat találták telibe, majd a 20. percben egy szinte tökéletes Salomaki-szóló végén Bobrovszkij nyerte a párharcot. 3 másodperccel a vége előtt azonban Lehtera és Pakarinen villant, egy védőharmadbeli buli után végigszáguldottak a pályán, és utóbbi gólt lőtt. Egy jó és 19:57 percen át szerencsés orosz válogatott találkozott egy nagyon harcos, hittel teli Finnországgal.

A második harmadban a finnek nagyon jól kezdtek, teljesen felnőttek az oroszok szintjére, támadásban domináltak percekig. Folytatódott a nagyon jó színvonalú, küzdelmes csata. Ismét a finnek kapták az első emberelőnyt, ezúttal éltek vele, Palola közelről vágott be egy kipattanót. A 27. percben átvette a vezetést Finnország. Az oroszok egyből válaszoltak, Rinne két hatalmas védését követően Ovecskinnel szemben már tehetetlen volt. A harmad közepén jöttek az oroszok, túl sok lett a finn tilos felszabadítás. Sajnos a játékvezetők alacsonyra helyzeték a lécet, soknak tűnt az a kiállítás, amit megfújtak, mindkét oldalon. Az oroszok rövid időre kettős előnybe kerültek, és bár statikus volt a játék és nagyon betömörültek a kapu elő, Malkin átlőtte az emberhalmazt, a 36. percben visszavették a vezetést az oroszok, 3-2 állt ekkor a táblán. Ebben a játékrészben szétlőtték ellenfelüket az oroszok, 18:5 volt a kapura lövések aránya, de a játék ennél sokkal szorosabb képet mutatott, folyamatosan veszélyt jelentettek a finn támadások is.

A záró 20 percben semmi nem változott, komoly fizikai játék folyt. Sajnos a játékvezetők tovább szórták ki a játékosokat mindennapos dolgokért, miközben súlyos szabálytalanságokat nem toroltak meg. Sallinen kiállítását Zaripov révén használták ki a hazaiak, a 45. percben már 4-2-re vetettek. A kulcsemberek a legjobbkor használták ki a kínálkozó lehetőségeket. A másik oldalon Lehtera kétszer próbálkozhatott, de Bobrovszkij, majd a mázli mentette meg az oroszokat a szépítéstől. A finnek folyamatosan támadtak, nagyon keményen álltak bele a küzdelembe, az oroszok helyenként keresték a korongot. De az új szakvezetés elérte, hogy minden egyes játékos küzdjön, harcoljon, és óriási mezőnymunkát végzett mindenki. Frissek voltak a lábak,mert mindkét csapat használta mind a négy sorát. Folyamatosan nyomtak a finnek, de a szórványos orosz ellencsapás is veszélyes volt. Lehtera akasztotta Ovecskint, és ezzel 4 perccel a vége előtt eldőlt a mérkőzés. Ahogy várni lehetett, kihasználták az előnyt. Tyihonov ért bele Kutuzov kék vonalas lövésébe, és egyértelmű volt, hogy 5-2-nél véget ért a meccs. Néhány finn durvaság maradt és az össznépi orosz ünnep. Mindkét csapat csúszott-mászott 60 percen át, nagyon akarta a győzelmet.

A végeredmény 5-2, Oroszország a világbajnok. A hétből öt gól emberelőnyben született, ezt a meccset 4-1-re nyerték az oroszok, a speciális játék döntő volt tehát.

–•–Œ–¯–¯–µ–º. –²–µ–Š–œ–ª–Œ–š–?— –Š–ª—À–?. –§–ª–š–?–¿—Ì–š—Ë–º –Š–?——Ç

 

Fotó: championat.ru

Hivatalos honlap
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc–Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország–Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország–USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia–Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán–Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország–Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország–Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország–Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA–Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada–Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország–Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország–Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia–Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország–Kazahsztán 4-1
2014. május 11., 19.45 Svédország–Csehország 4-3 b.
2014. május 11., 20.00 Finnország–Oroszország 2-4
2014. május 12., 15.45 Svájc–Fehéroroszország 3-4
2014. május 12., 15.45 Szlovákia–Franciaország 3-5
2014. május 12., 19.45 Oroszország–USA 6-1
2014. május 12., 19.45 Csehország–Kanada 3-4
2014. május 13., 15.45 Németország–Finnország 0-4
2014. május 13., 15.45 Olaszország–Dánia 1-4
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán–Lettország 4-5
2014. május 13., 19.45 Norvégia–Svédország 1-2
2014. május 14., 15.45 Svájc–Németország 3-2
2014. május 14., 15.45 Csehország–Olaszország 2-0
2014. május 14., 19.45 Oroszország–Kazahsztán 7-2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia–Norvégia 5-2
2014. május 15., 15.45 USA–Lettország 5-6
2014. május 15., 15.45 Kanada–Dánia 6-1
2014. május 15., 19.45 Finnország–Fehéroroszország 2-0
2014. május 15., 19.45 Svédország–Franciaország 2-1
2014. május 16., 15.45 USA–Kazahsztán 4-3 b.
2014. május 16., 15.45 Kanada–Olaszország 6-1
2014. május 16., 19.45 Finnország–Svájc 3-2 b.
2014. május 16., 19.45 Svédország–Szlovákia 3-1
2014. május 17., 11.45 Lettország–Oroszország 1-4
2014. május 17., 11.45 Franciaország–Norvégia 5-4 b.
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország–Németország 5-2
2014. május 17., 15.45 Dánia–Csehország 4-3 b.
2014. május 17., 19.45 Svájc–Kazahsztán 6-2
2014. május 17., 19.45 Szlovákia–Olaszország 4-1
2014. május 18., 15.45 USA–Finnország 3-1
2014. május 18., 15.45 Kanada–Svédország 3-2 h.
2014. május 18., 19.45 Oroszország–Németország 3-0
2014. május 18., 19.45 Csehország–Norvégia 1-0
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán–Finnország 4-3
2014. május 19., 15.45 Dánia–Franciaország 2-6
2014. május 19., 19.45 Lettország–Fehéroroszország 1-3
2014. május 19., 19.45 Olaszország–Svédország 1-5
2014. május 20., 11.45 Németország–USA 4-5
2014. május 20., 11.45 Norvégia–Kanada 2-3
2014. május 20., 15.45 Lettország–Svájc 2-3
2014. május 20., 15.45 Dánia–Szlovákia 3-4
2014. május 20., 19.45 Oroszország–Fehéroroszország 2-1
2014. május 20., 19.45 Csehország–Franciaország 5-4 h.
2014. május 22., 15.00 Csehország–USA 4-3
2014. május 22., 16.00 Oroszország–Franciaország 3-0
2014. május 22., 19.00 Kanada–Finnország 2-3
2014. május 22., 20.00 Svédország–Fehéroroszország 3-2
2014. május 24., 13.45 Oroszország–Svédország 3-1
2014. május 24., 17.45 Csehország–Finnország 0-3
2014. május 25., 15.30 Svédország–Csehország 3-0
2014. május 25., 20.00 Oroszország–Finnország 5-2

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   KMHMIS 
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk