Oroszország?Franciaország 3-0

   

Végig dominálva, magabiztosan nyert a sokkal jobb csapat, minden harmadban egy gólt ütve. Oroszország pihenten várhatja az elődöntőben a fehérorosz?svéd meccs győztesét.

A Minszk Arénában játszott első negyeddöntőn nagyon gyorsan tudatosítani akarta az orosz válogatott, ki az úr a háznál. Ovecskinék erősen kezdtek, a francia játékosok egy sebességgel hátrébb jártak náluk. Ezzel együtt összeszedetten védekeztek Da Costáék, ám ez ezen a meccsen kevés volt, mert előrefelé kevésszer kaptak kibontakozási lehetőséget. Az oroszok irányították az eseményeket, az első gólhoz mégis egy nagy francia hiba kellett és Anyiszimov ügyessége, aki egy rosszul visszajátszott korongból megszerezte első idei vb-gólját. 1-0-s vezetéssel zárult az első harmad, ezzel nagyjából mindkét fél elégedett lehetett.

A szünet utáni percben Malkin sokáig emlékezetes módon lőtte a második gólt, emberelőnyben. A fekvő Huet kapus mögött az alapvonalon vitte be a korongot, és onnan visszahúzva kerülte meg a kapus korcsolyáját kiváló stickhandlinggel. 2-0 után a franciák is próbálkoztak, felépített emberelőnyös akciókat vezettek, de igazán meleg helyzetet nem tudtak kialakítani. Hátul pedig szerencséjük volt, az oroszok ismét elővették a szépségre törekvő játékukat, ami ezúttal kevéssé volt hatékony, így a 6-7 nagy helyzet ellenére maradt a szimpla 2-0-s vezetés az utolsó harmadra.

Az utolsó játékrészben már végképp a látványelemek kivitelezésére és nem elsősorban a gólszerzésre törekedtek Znarok legényei, más kérdés, hogy a szövetségi kapitány ettől aligha volt boldog. Végül is nem lett ebből a mentalitásból probléma, Alekszandr Kutuzov a 48. percben lezárt minden kérdést, közelről bombázta Huet kapujába a korongot, olyan helyen ment be, ahol a francia kapus nem foghatta. A 28 éves hátvéd ez évben került először az orosz válogatott közelébe, az EHT-tornán és a felkészülési meccseken bizonyított, így bent is maradt a vb-keretben. Ezúttal élete első vb-gólját szerezte, el is kérte a korongot a játékvezetőtől emlékbe.

Oroszország simán, nagy fáradalmak nélkül nyert az eddigi csillogó játékából felmutatni szinte semmit sem képes franciák ellen 3-0-ra. Ezzel egyszersmind visszavágtak a nagyon kellemetlen tavalyi vereségért. Az elődöntőben Fehéroroszország vagy Svédország lesz az ellenfelük. Ne feledjük így sem, a franciák fantasztikus világbajnokságot zártak, legyőzték Kanadát, Szlovákiát, Norvégiát és Dániát, a rendes játékidőben döntetlenre végeztek a csehekkel. Minden dicséretet megérdemelnek.

Hivatalos honlap
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc?Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország?Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország?USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia?Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán?Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország?Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország?Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország?Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA?Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada?Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország?Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország?Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia?Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország?Kazahsztán 4-1
2014. május 11., 19.45 Svédország?Csehország 4-3 b.
2014. május 11., 20.00 Finnország?Oroszország 2-4
2014. május 12., 15.45 Svájc?Fehéroroszország 3-4
2014. május 12., 15.45 Szlovákia?Franciaország 3-5
2014. május 12., 19.45 Oroszország?USA 6-1
2014. május 12., 19.45 Csehország?Kanada 3-4
2014. május 13., 15.45 Németország?Finnország 0-4
2014. május 13., 15.45 Olaszország?Dánia 1-4
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán?Lettország 4-5
2014. május 13., 19.45 Norvégia?Svédország 1-2
2014. május 14., 15.45 Svájc?Németország 3-2
2014. május 14., 15.45 Csehország?Olaszország 2-0
2014. május 14., 19.45 Oroszország?Kazahsztán 7-2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia?Norvégia 5-2
2014. május 15., 15.45 USA?Lettország 5-6
2014. május 15., 15.45 Kanada?Dánia 6-1
2014. május 15., 19.45 Finnország?Fehéroroszország 2-0
2014. május 15., 19.45 Svédország?Franciaország 2-1
2014. május 16., 15.45 USA?Kazahsztán 4-3 b.
2014. május 16., 15.45 Kanada?Olaszország 6-1
2014. május 16., 19.45 Finnország?Svájc 3-2 b.
2014. május 16., 19.45 Svédország?Szlovákia 3-1
2014. május 17., 11.45 Lettország?Oroszország 1-4
2014. május 17., 11.45 Franciaország?Norvégia 5-4 b.
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország?Németország 5-2
2014. május 17., 15.45 Dánia?Csehország 4-3 b.
2014. május 17., 19.45 Svájc?Kazahsztán 6-2
2014. május 17., 19.45 Szlovákia?Olaszország 4-1
2014. május 18., 15.45 USA?Finnország 3-1
2014. május 18., 15.45 Kanada?Svédország 3-2 h.
2014. május 18., 19.45 Oroszország?Németország 3-0
2014. május 18., 19.45 Csehország?Norvégia 1-0
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán?Finnország 4-3
2014. május 19., 15.45 Dánia?Franciaország 2-6
2014. május 19., 19.45 Lettország?Fehéroroszország 1-3
2014. május 19., 19.45 Olaszország?Svédország 1-5
2014. május 20., 11.45 Németország?USA 4-5
2014. május 20., 11.45 Norvégia?Kanada 2-3
2014. május 20., 15.45 Lettország?Svájc 2-3
2014. május 20., 15.45 Dánia?Szlovákia 3-4
2014. május 20., 19.45 Oroszország?Fehéroroszország 2-1
2014. május 20., 19.45 Csehország?Franciaország 5-4 h.
2014. május 22., 15.00 Csehország?USA 4-3
2014. május 22., 16.00 Oroszország?Franciaország 3-0
2014. május 22., 19.00 Kanada?Finnország Sport Tv (felvételről)
2014. május 22., 20.00 Svédország?Fehéroroszország Sport Tv (élő)
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum