A MAC Budapest a MOL Ligába készül

   

Bob Devert szerződtette junioredzőnek, a 2015/16-os szezontól MOL Liga-csapatot indítana a MAC.

A MAC Budapest Jégkorong Akadémia terveiről Kangyal Balázs, az egyesület szakmai igazgatója adott tájékoztatást a klub sajtóanyagában: “Az elmúlt években a klubfejlesztési stratégiánknak megfelelően tudatosan építettük a klubot, folyamatosan léptünk előre. Indultunk a szlovák bajnokságban, majd az EBJL-ben és az EBYSL-ben.  Idáig minden lépés minket igazol, hiszen egy széles bázist alakítottunk ki, minden korosztályos csapatunk döntőt játszott, és egyre több MAC-játékos tagja a korosztályos válogatottaknak. Példaképp a divizió 1/A-ba lépő U18-as válogatott 22 fős keretében 10 jelenlegi vagy volt MAC-játékos szerepelt.

MAC U18 2

Az új utánpótlás-nevelési koncepciónkat a 94-es születésű játékosokkal kezdtük. Ők még nem igazán voltak sokan, de büszkék vagyunk rá, hogy közülük Nagy Krisztián és Sebők Balázs már a felnőtt világbajnokságon is részt vettek. Eljött az ideje, hogy tegyünk még egy lépést, és lehetőséget adjunk játékosainknak, hogy megmutathassák magukat a felnőtt mezőnyben. Úgy érezzük, 1 éven belül készen fog állni egy komoly gerinc, ami egy kis erősítéssel egy igen versenyképes minőségi csapatot alkot majd. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindenképp egy jó csapat kialakítása a cél. A felnőtt csapat finanszírozására nem a jelenlegi eszközöket fogjuk felhasználni. A MOL ligás csapatunk költségeit egy befektetői kör vállalta.

MAC U18

A juniorcsapatunkhoz a kanadai egyetemi ligás, illetve magyar felnőtt tapasztalatokkal is rendelkező Bob Devert igazoltuk le. Bob Dever számára nem ismeretlen a magyar jégkorong, a Miskolci Jegesmedvéktől érkezik a MAC Budapesthez, de pár éve edzette a Budapest Stars csapatát, és állt már az ifjúsági és a juniorválogatott kispadján is. A kanadai szakember a 2014/15-ös szezonban a MAC Budapest juniorcsapatát irányítja, amivel fontos munkát kapott, hiszen erre a csapatra épül majd a tervek szerint a MOL Ligában induló alakulat. Az ő munkáját Fodor Szabolcs fogja segíteni.

A következő szezontól Juha Lehtola irányítja a felső korosztályos kapusok felkészülését. A finn szakembert a korábbi MAC-edző, jelenleg a finn szövetségben dolgozó Kalle Valiaho ajánlotta. Juha tanulmányait Pennsylvaniában és Vierumakiban folytatta, edzői tapasztalatot Finnországban és Kanadában szerezett. Edzőként számos referenciája van, U12-től a felnőtt korosztályig edzett kapusokat. Dolgozott a finn korosztályos bajnokságokban és az Ontario Hockey League-ben is. A MAC-hoz a finn másodosztályból, a Mestisből érkezik, ahol a Jokipojat kapusedzője, videóedzője és csapatvezetője volt.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum