Franciaország?Dánia 6-2

   

1995 óta először jutott a legjobb 8 közé Franciaország, az új rendszerben először. A meccs legnagyobb részében teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a dánok a franciáknak, azonban nem bírtak a Stéphane da Costa, Roussel, Bellemare trióval, amely összesen tíz pontot hozott össze és a harmadik harmad közepén pár perc alatt eldöntötte a mérkőzést.

Nagyon jól kezdte a mérkőzést a francia válogatott, hiszen Desrosiers révén már 63 másodperc elteltével megszerezték a vezetést. A dánok ezt követően igyekeztek a maximumra pörgetni a tempót, a franciák viszont jól tartották magukat, mindeközben érezhető módon a védekezés volt mindkét csapat számára a legfontosabb. A nézők tehát egy jó iramú, hajtós első harmadot láthattak, kevés igazán nagy helyzettel. A dánok egyenlítő gólja sem kimondottan jól előkészített akció végén született, Jesper B. Jensen lőtt egy embereset a kékről, ami megpattant a kapu előtt álló Besch-en, Huet tehetetlen volt. Most a franciákon volt a sor, hogy újítsanak és ez sikerült is nekik, a harmad utolsó percében Bellemare szerzett korongot a félpályánál, azt Amar továbbította a szélen a támadóharmadba betörő Rousselnek, aki középre cselezte magát és középtávolról iszonyatosan nagy gólt lőtt.

FRADEN

2-1-es francia vezetéssel folytatódott tehát a második harmad, amelynek első öt percében megszületett a mérkőzés első két kiállítása is. A két csapat közül talán a franciák játszották meg ügyesebben az előnyt, de gólig ők sem jutottak. Ezt követően felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a legnagyobb a helyzet az Huet előtt derekas centermunkát végző Nicklas Jensen előtt adódott, aki a hátvédje szorításában is bele tudott piszkálni egy kipattanóba, amely éppen megállt a kiváló kapus mamutja alatt. A dánok ezzel a harmad felére át is vették a mérkőzés irányítását, egyértelműen ok domináltak a meccs ezen szakaszában. Gólt azonban nem ekkor, hanem a nyomás enyhülésével szereztek. Ismét a 15. perc bizonyult végzetesnek a francia védelem számára, ismét Jesper B. Jensen távoli bombája, amibe ezúttal azonban nem egy francia játékos, hanem csapattársa, Jesper Jensen nyúlt bele gólt érően, ezzel újra egyenlő volt az állás.

A harmadik harmad nagy dán nyomással indult, a franciáknak nem maradt helyük, sem erejük a támadások építésére. Kibekkelték azonban a kritikus öt percet, majd egyre szebb és veszélyesebb támadásokat vezettek. Mindkét csapat aznapi legjobb formáját produkálta tehát a záró periódusban, de ebből a franciák tudtak gólokat lőni. Az egész világbajnokságon elképesztő formában játszó Bellemare, Roussel, Stéphane da Costa sor villant másfél percen belül kétszer, amivel a harmad felére az addigi legnagyobb, vagyis kétgólos előnyre tettek szert. A gólok megfogták Dániát, benne volt a meccsben az ötödik francia találat is. Ami nem is váratott magára sokáig, az 53. percben egy kontra végén Stéphane da Costa tálalt Manavian elé, aki belőtte a ziccert. Az 56. percben végképp eldőlt a mérkőzés, egy dán szempontból roppant balszerencsés védekezés végén ismét S. da Costához került a korong, aki lábbal juttatta azt a hálóba, a játékvezetők némi videózás után pedig megadták a találatot, amivel már 6-2-re vezetett Franciaország. A végére még akadt egy kis kakaskodás, alaposan bepótolták a csapatok a meccs legnagyobb részében elmaradt kiállításokat, de az eredmény már nem változott, 6-2-re nyert Franciaország.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc?Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország?Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország?USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia?Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán?Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország?Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország?Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország?Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA?Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada?Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország?Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország?Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia?Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország?Kazahsztán 4-1
2014. május 11., 19.45 Svédország?Csehország 4-3 b.
2014. május 11., 20.00 Finnország?Oroszország 2-4
2014. május 12., 15.45 Svájc?Fehéroroszország 3-4
2014. május 12., 15.45 Szlovákia?Franciaország 3-5
2014. május 12., 19.45 Oroszország?USA 6-1
2014. május 12., 19.45 Csehország?Kanada 3-4
2014. május 13., 15.45 Németország?Finnország 0-4
2014. május 13., 15.45 Olaszország?Dánia 1-4
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán?Lettország 4-5
2014. május 13., 19.45 Norvégia?Svédország 1-2
2014. május 14., 15.45 Svájc?Németország 3-2
2014. május 14., 15.45 Csehország?Olaszország 2-0
2014. május 14., 19.45 Oroszország?Kazahsztán 7-2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia?Norvégia 5-2
2014. május 15., 15.45 USA?Lettország 5-6
2014. május 15., 15.45 Kanada?Dánia 6-1
2014. május 15., 19.45 Finnország?Fehéroroszország 2-0
2014. május 15., 19.45 Svédország?Franciaország 2-1
2014. május 16., 15.45 USA?Kazahsztán 4-3 b.
2014. május 16., 15.45 Kanada?Olaszország 6-1
2014. május 16., 19.45 Finnország?Svájc 3-2 b.
2014. május 16., 19.45 Svédország?Szlovákia 3-1
2014. május 17., 11.45 Lettország?Oroszország 1-4
2014. május 17., 11.45 Franciaország?Norvégia 5-4 b.
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország?Németország 5-2
2014. május 17., 15.45 Dánia?Csehország 4-3 b.
2014. május 17., 19.45 Svájc?Kazahsztán 6-2
2014. május 17., 19.45 Szlovákia?Olaszország 4-1
2014. május 18., 15.45 USA?Finnország 3-1
2014. május 18., 15.45 Kanada?Svédország 3-2 h.
2014. május 18., 19.45 Oroszország?Németország 3-0
2014. május 18., 19.45 Csehország?Norvégia 1-0
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán?Finnország  
2014. május 19., 15.45 Dánia?Franciaország 2-6
2014. május 19., 19.45 Lettország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország?Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország?USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia?Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország?Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia?Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország?Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum