Igazi csemege a nyugati döntő

   

A Chicago?Los Angeles csatában az elmúlt két szezon bajnoka vesz részt.

A történelemkönyvekben nem kell messzire lapoznunk, ugyanis tavaly ugyanez a két csapat játszotta a főcsoportdöntőt, akkor a Hawks meggyőző 4-1-gyel lépett tovább és megakadályozta a Kingset a címvédésben. Ezen kívül még egyszer találkoztak a rájátszásban, pontosan negyven évvel ezelőtt még 1974-ben, amikor a Chicago szintén sima 4-1-gyel jutott tovább. Az alapszakasz-mérkőzések is a Chicago továbbjutását prognosztizálják, hiszen az elmúlt öt évben húsz meccset játszottak, amiből 14-et a szeles város csapat nyert meg.

CHILAK

A kapusposzt az egyetlen, ahol nyíltan kilehet jelenteni, hogy a Kings erősebb. A chicagói Crawford mutatói ugyan jelenleg jobbak mint kollégájáé, ám Quick nem véletlenül volt már rájátszás legjobbja. Az idei szezonban is a pokol bugyraiból tornászta fel magát, amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kings a San José ellen 0-3-ról, majd az Anaheim ellen 2-3-ról fordítson. Ha egyszer elkapja a ritmust, akkor nagyon nehéz lesz onnan kimozdítani, garantálható a konzisztens forma. Ezzel szemben Crawford képes megingásokra és látványos összezuhanásokra egy-egy mérkőzés erejéig, ami döntő lehet a párharc szempontjából. A két kapus összehasonlításáról itt találnak alapos írást és grafikákat.

A Blackhawks hátsó alakzata erősebbnek és jobbnak tűnik mint a Kingsé. A Chicago első számú bekkpárja a Brent Seabrook, Duncan Keith kettős pazar mutatókkal bír, ketten együtt 19 pontot szereztek, +8-al állnak, sőt utóbbi hátvédnek a legmagasabb a jégideje a versenybe maradt játékosok között. A Chicago második párosa már a inkább a védelemben jeleskedik, ahol Niklas Hjalmarsson a vezér, aki 38 blokkolt lövésével messze a legeredményesebb ebben a kategóriában. A Kings ezzel szemben erős hátvédgondokkal küzd. Kénytelen nagyrészt a néha már csapágyasra járatott első párosára támaszkodni a Drew Doughty, Jake Muzzin kettősre, ugyanis a Willie MitchellRobyn Regehr páros még mindig sérüléssel bajlódik. A második sorban így a kiváló fizikumú, ám nagydarab és kicsit lassú Jeff Schultz kapott helyet, aki már néhányszor gondban volt a villámléptű anaheimi játékosokkal szemben és most ugyanez várható a chicagói játékosok mellett is.

A címvédő első két csatársora egészen elképesztő, évek óta együtt játszik a mag, ismerik egymás minden mozdulatát és óriási playoff-rutinnal vannak felvértezve. A Jonathan Toews vezette chicagói támadóalakulat még azt is elbírja, hogy egy hatgólos, a góllövőlistán harmadik helyen álló Bryan Bickell csak a harmadik sorba férjen be. Röviden szólva lesz dolga a Los Angeles-i védelemnek. A Kings szurkolói elsősorban a KopitarGáborík kettőstől várják a megváltást. A szlovén center, aki jelenleg a Conn Smythe-trófea fő várományosa, egészen elképesztő formát mutat az idei rájátszásban, az utolsó tíz mérkőzés mindegyikén szerzett pontot és 19 pontjával magasan vezeti a pontlistát. Kopitar társa, a vele egy sorban lévő Gáborík teljesen újjászületett az idei playoffra. A szlovák szélső mindössze 11 találatot szerzett az alapszakaszban, a playoffban viszont már kilenc gólnál jár, amivel vezeti a mesterlövészek listáját és tökéletes igazolásnak bizonyult a cserestop előtt. Amennyiben ezt a kettőst hatástalanítani tudja a chicagói védelem, abban az esetben a párharc nem valószínű, hogy hosszú életű lesz.

Mint minden esetben, itt is nagy jelentősége lesz a speciális egységeknek. A Kings játékosai eddig átlag több mint öt perccel többet ültek a büntetőpadon, ez pedig jelentős különbségnek számít és egymagában döntő lehet. Ha ehhez hozzá gondoljuk azt a száraz adatot, hogy a Kings csak a hátrányok 83%-át bekkelte ki, a Hawks viszont gyakorlatilag minden ötödik előnyt gólra váltott, akkor ezzel jelentősen megnő a Chicago esélye a párharc alatt. Fordított felállásban a Kings valamivel jobb fórban, ám jelenleg a Blackhawks emberhátrányos egysége a legjobb a ligában. A bajnok mutatója jobb mint 91%, összesen négy gólt kapott hátrányban, hazai jégen a United Centerben pedig mindössze egyet.

Mindent egybevetve egységesebbnek és jobbnak tűnik a Blackhawks, amelynek úgymond hosszabb a padja. A Kings gyakorlatilag a Quick, Gáborík, Kopitar hármastól függ, amelyből ha egyet kiiktatnak a szeles város játékosai, akkor simán döntőzhetnek ismét.

Az első mérkőzést Chicagóban játsszák, magyar idő szerint vasárnap 21 órakor.

chi vs la

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum