Kanada?Dánia 6-1

   

Két harmadig jól tartották magukat Jan Karlsson tanítványai, de az utolsó játékrészben kinyílt a gólzsák.

Egyenlő erők küzdelmét hozta az első harmad, Kanada nem tudott jelentősen ellenfele fölé kerekedni, melyet jól illusztrál a 16-13-as kapura lövési arány is. Ezzel együtt az esélyesebb Kanada szerzett vezetést a hatodik percben, amikor a Buffalo 24 éves támadója, Cody Hodgson talált be, a passzokat Nazem Kadri és Ryan Ellis jegyezték. Nem sokáig tartott azonban a juharlevelesek előnye, a 10. perc legelején, a herningi születésű, de kanadai állampolgársággal is rendelkező Nicklas Jensen egyenlített Morten Madsen és Kim Staal passzából. A második harmadban összeszedettebb Kanadát láthattak a nézők, amely egyértelműen dominálta a mérkőzés ezen szakaszát. A fölény egy gólt hozott, hiszen a legnagyobb helyzeteket is kihagyták Dave Tippet fiai. Az egyetlen gólt viszont a duplázó Hodgson érte el a 26. percben.

A harmadik felvonás egy nagyon egyszerű kanadai góllal kezdődött. Jason Chimera vitte be a korongot a harmadba a balszélen, távoli lövését Patrick Galbraith gond nélkül hárította, ám a kipattanó éppen az üresen érkező Matt Read elé pattant, aki be is pofozta azt a kapuba. A 44. percben sem bonyolították túl az akkor emberhátrányban játszó kanadaiak, Kyle Turris lopott korongot, végigkorcsolyázott vele a pályán, a dán kapu előtt pedig átpasszolta a túloldalon érkező Readnek, aki megszerezte második gólját. Ez volt Kanada első emberhátrányos gólja a tornán. Amelyet gyorsan követett egy egyenlő létszám mellett született is, Huberdeau a 49. percben lőtte be az ötödiket, egy késleltetett kiállítás alatt. A harmad felénél előnybe került Kanada, Garrison centerezett Kadrinak, akinek lövése kipattant Galbraith-ról, az érkező Hodgson ezt bekotorva szerezte meg a mesterhármas harmadik részét és Kanada hatodik gólját. A meccs végére egy kérdés maradt: Read is eléri-e a mesterhármast és bár a dánoktól is jelentős segítséget kapott ehhez, egy előnyben a kapu előtt tőlük kapott korong formájában, maradt a 6-1.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc?Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország?Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország?USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia?Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán?Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország?Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország?Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország?Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA?Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada?Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország?Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország?Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia?Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország?Kazahsztán 4-1
2014. május 11., 19.45 Svédország?Csehország 4-3 b.
2014. május 11., 20.00 Finnország?Oroszország 2-4
2014. május 12., 15.45 Svájc?Fehéroroszország 3-4
2014. május 12., 15.45 Szlovákia?Franciaország 3-5
2014. május 12., 19.45 Oroszország?USA 6-1
2014. május 12., 19.45 Csehország?Kanada 3-4
2014. május 13., 15.45 Németország?Finnország 0-4
2014. május 13., 15.45 Olaszország?Dánia 1-4
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán?Lettország 4-5
2014. május 13., 19.45 Norvégia?Svédország 1-2
2014. május 14., 15.45 Svájc?Németország 3-2
2014. május 14., 15.45 Csehország?Olaszország 2-0
2014. május 14., 19.45 Oroszország?Kazahsztán 7-2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia?Norvégia 5-2
2014. május 15., 15.45 USA?Lettország Sport1 (GER)
2014. május 15., 15.45 Kanada?Dánia 6-1
2014. május 15., 19.45 Finnország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 15., 19.45 Svédország?Franciaország
2014. május 16., 15.45 USA?Kazahsztán Sport1 (GER)
2014. május 16., 15.45 Kanada?Olaszország
2014. május 16., 19.45 Finnország?Svájc Sport1 (GER)
2014. május 16., 19.45 Svédország?Szlovákia Sport 2
2014. május 17., 11.45 Lettország?Oroszország Sport 2
2014. május 17., 11.45 Franciaország?Norvégia
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország?Németország Sport1 (GER)
2014. május 17., 15.45 Dánia?Csehország
2014. május 17., 19.45 Svájc?Kazahsztán
2014. május 17., 19.45 Szlovákia?Olaszország
2014. május 18., 15.45 USA?Finnország
2014. május 18., 15.45 Kanada?Svédország Sport 1
2014. május 18., 19.45 Oroszország?Németország Sport1 (GER)
2014. május 18., 19.45 Csehország?Norvégia
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán?Finnország Sport1 (GER)
2014. május 19., 15.45 Dánia?Franciaország
2014. május 19., 19.45 Lettország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország?Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország?USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia?Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország?Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia?Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország?Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum