Főcsoportdöntős a Rangers és a Blackhawks

 

Mindkét csapat idegenben harcolta ki a továbbjutást, a Rangers Pittsburghben, míg a Hawks Minnesotában.

A Hawks csodásan kezdett az Xcel Energy Centerben, hiszen már a második perc legvégén betalált Brizgalov kapujába Kris Versteeg révén. Versteeg góljával borult az eddigi sorminta, ugyanis a párharc során mindig a hazai csapat szerezte meg a vezetést, és végül a győzelmet is, de ekkor ezt még nem lehetett tudni. A kiegyenlített első harmadot egy hatalmas hazai fölényt hozó játékrész követte, ahol Wild hiába játszott sokkal jobban, csak egyszer tudta bevenni a Chicago hálóját, a harmadik percben Erik Haula által. A záró játékrészben a Minnesota mindent megtett a győzelemért, de a kiválóan védő Crawfordon képtelen volt átjuttatni a pakkot. Hatvan perc után maradt a döntetlen és jöhetett a hirtelen halál, ahol egy esetleges hazai gól a hetedik meccset, egy vendéggól pedig a továbbjutást jelentette. A győztes találat végül az első hosszabbítás felénél esett, a tizedik percben a Hawks gólt szerzett Patrick Kane révén és jutott a nyugati főcsoportdöntőbe.

Történelmi győzelmet aratott a Rangers, amely megnyerte a mindent eldöntő hetedik meccset a Penguins ellen a Consol Energy Centerben és bejutott a főcsoport fináléba. A New York-iak történetük során először ejtették ki a pittsburghi alakulatot és először tudtak megfordítani egy párharcot 1-3-ról. A Rangers kezdte jobban a találkozót és kezdeti fölénye hamar góllá érett, a hatodik percben Moore tökéletes passzából Boyle lőtt Fleury lába között a hálóba. A bekapott találat felrázta a Pingvineket, akik átvették a kezdeményezést, de minimális fölényüket csak a második harmad ötödik percében tudták gólra váltani, amikor egy kipattanót Jussi Jokinen emelt a kapuba. A hazaiak már éppen lendületbe jöttek volna, amikor bő három perccel később Brad Richards emberelőnyből ismét a vendégeket juttatta előnyhöz. A játék képe ettől a pillanattól nem nagyon változott, a Pittsburgh növelte ugyan a nyomást, mezőnyfölényben játszott, de a támadásaiból hiányzott az ötlet és az igazi átütőerő, ezzel szemben a vendégek remekül védekeztek és életveszélyes kontrákat vezettek, ám a befejezésben mindig egy pici hiba csúszott. A hajrában a Penguins alaposan beszorította ellenfelét, több nagy helyzetet is kialakított, ám a Boyle vezette védelem és a fantasztikusan védő Lundqvist ellen nem találták az ellenszert, így a Rangers jutott a konferencia-döntőbe ahol a Boston?Montreal párharc győztesével találkozik.

A Rangers svéd kapusa, Henrik Lundqvist zsinórban ötödször nyert mindent eldöntő hetedik meccset, amivel megdöntötte Patrick Roy, Ed Belfour és Cam Ward rekordját. A Pittsburgh ezzel szemben története során kilencedik alkalommal játszhatott hetedik meccset hazai pályán és ezekből mindössze kettőt nyert. Még fájóbb lehet a Pens szurkolóinak, hogy a hét zakóból három az utóbbi négy évben volt és mindannyiszor alacsonyabban rangsorolt csapat ellen. Az elmúlt évek sikertelensége és az idei kiesés felerősítheti azokat a pletykákat, amelyek megjelentek a hetedik meccs előtt a Penguins háza tájáról. Állítólag óriási tisztogatás kezdődik majd a csapatnál, az edzőt, Dan Bylsmát és a managert, Ray Sherót biztosan felmentik, sőt az is elképzelhető, hogy a két érinthetetlen játékos, Crosby és Malkin távozik.

Pittsburgh?NY Rangers 1-2 (videó)
G.: Jokinen ill. Boyle, Richards

Minnesota?Chicago 1-2 (videó)
G.: Haula ill. Versteeg, Kane

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum