Csehország–Olaszország 2-0

   

Pihenőt vett ki a cseh csapat szerdára, csak a minimális energiákat mozgattak meg Jágrék, így is uralták a meccset, de akár rá is fázhattak volna.

Fentiek ellenére azért becsülettel dolgoztak a cseh legények, de fölényüket kihasználva alaposan rápihentek a következő meccsekre. Nagy helyzeteket alakítottak ki, de nem a leghatékonyabb, hanem a legszebb megoldásokat választották. Kontroll alatt tartották a meccset mindvégig, jellemző, hogy az első 30 percben 3 lövés találta el a cseh kaput, miközben Sekacék már 20 felett jártak. A Lev fiatal csatára szerezte meg a vezetést a 23. percben, meglepő módon egy villámgyors kontrából. Bellissimo fantasztikus védésekkel tartotta meccsben Olaszországot, a harmadik harmadban 2-3 nagy egyenlítési lehetőség is adódott Scandelláék előtt, de nem volt szerencséjük. Az 56. percben Jágr gondolta úgy, hogy tegyenek végre pontot a meccs végére, és egy szép felső sarkos lövéssel lezárta a kérdéseket, lazán megszerezte mindhárom pontot a 2-0-ra diadalmaskodó Csehország.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc–Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország–Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország–USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia–Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán–Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország–Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország–Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország–Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA–Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada–Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország–Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország–Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia–Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország–Kazahsztán 4-1
2014. május 11., 19.45 Svédország–Csehország 4-3 b.
2014. május 11., 20.00 Finnország–Oroszország 2-4
2014. május 12., 15.45 Svájc–Fehéroroszország 3-4
2014. május 12., 15.45 Szlovákia–Franciaország 3-5
2014. május 12., 19.45 Oroszország–USA 6-1
2014. május 12., 19.45 Csehország–Kanada 3-4
2014. május 13., 15.45 Németország–Finnország 0-4
2014. május 13., 15.45 Olaszország–Dánia 1-4
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán–Lettország 4-5
2014. május 13., 19.45 Norvégia–Svédország 1-2
2014. május 14., 15.45 Svájc–Németország 3-2
2014. május 14., 15.45 Csehország–Olaszország 2-0
2014. május 14., 19.45 Oroszország–Kazahsztán Sport 2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia–Norvégia
2014. május 15., 15.45 USA–Lettország Sport1 (GER)
2014. május 15., 15.45 Kanada–Dánia
2014. május 15., 19.45 Finnország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 15., 19.45 Svédország–Franciaország
2014. május 16., 15.45 USA–Kazahsztán Sport1 (GER)
2014. május 16., 15.45 Kanada–Olaszország
2014. május 16., 19.45 Finnország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 16., 19.45 Svédország–Szlovákia Sport 2
2014. május 17., 11.45 Lettország–Oroszország Sport 2
2014. május 17., 11.45 Franciaország–Norvégia
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 17., 15.45 Dánia–Csehország
2014. május 17., 19.45 Svájc–Kazahsztán
2014. május 17., 19.45 Szlovákia–Olaszország
2014. május 18., 15.45 USA–Finnország
2014. május 18., 15.45 Kanada–Svédország Sport 1
2014. május 18., 19.45 Oroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 18., 19.45 Csehország–Norvégia
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán–Finnország Sport1 (GER)
2014. május 19., 15.45 Dánia–Franciaország
2014. május 19., 19.45 Lettország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország–Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország–USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia–Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia–Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország–Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC INFO
U20 20:00 UTEPEF INFO
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk