Kiesési rangadó jön

   

Az olasz?dán páros egyike jó eséllyel pályázik arra, hogy jövőre a magyar válogatottal küzdjön a feljutásért. Időközben Finnország is megszerezheti első pontját a minszki vb-n.

A finnek az idei világbajnokság negatív meglepetését hozzák eddig, két meccs után nulla ponttal állnak. Pedig még az oroszok ellen sem lett volna papíron reménytelen a küzdelem, hiszen az elmúlt egy évben lejátszott hat egymás elleni meccsből hatot nyertek a szbornaja ellen. Minszkben azonban nem csak az Oroszország elleni jó sorozat szakadt meg, de a Lettország elleni veretlenség is, a kis balti állam válogatottja fennállása óta idén győzte le először Finnországot. Ugyanakkor még semmi sincs veszve a számukra, rengeteg meccs van hátra a csoportkörből, de többet már nem nagyon hibázhatnak Erkka Westerlund tanítványai. Németország éppen ellentétes utat jár be, hiszen első meccsükön büntetőkkel legyőzték Kazahsztánt, majd vasárnap 3-2-re nyertek a lettek ellen, így jelenleg öt ponttal negyedikek a csoportban. A válogatott hőse eddig Thomas Oppenheimer. A Hamburg 25 éves csatára mindkét meccsen győztes gólt érő büntetőt lőtt, ráadásul a lettek ellen még a rendes játékidőben.

Az A csoport délutáni meccsén a kiesés körüli viszonyok kuszálódhatnak tovább. Olaszország ugyan vasárnap jelentős lépést tett a franciák legyőzésével a bentmaradás elérésére, de miután Dave Henderson fiai nem csak Kanadát, de Szlovákiát is legyőzték, a helyzet jóval bonyolultabbá vált. Nem nagyon van értelme esélyeket latolgatni ebben a csoportban, az mindenesetre tény, hogy jelenleg két ország van a hárompontos Olaszország mögött: Szlovákia három meccsen szerzett egy pontjával és Dánia két meccsen szerzett nulla pontjával. Tom Pokel csapata kedden Dánia legyőzésével újabb nagy lépést tehet az elitben maradásra. Dánia eddig adós bármilyen meglepetéssel, a svédektől simán kikaptak, a norvégok ellen pedig hiába vezettek 2-0-ra, 4-3-ra azt a meccset is elbukták. Intő jel lehet a továbbiakra nézve, hogy a norvégok mind a négy gólját a dánok szabálytalansága előzte meg, három emberhátrányos és egy rávezetéses góllal kaptak ki. Egy esetleges újabb vereséggel komolyan veszélybe kerülne tagságuk a legmagasabb osztályban, ahova pedig még 2002-ben a székesfehérvári és dunaújvárosi rendezésű vb-n jutottak fel, azóta nem is estek ki. Két éve az olaszok nyertek, ráadásban, de akkor ennek ellenére kiestek.

DENITA

A B csoport esti mérkőzésén Lettország játszik Kazahsztánnal. A lettek Finnország legyőzésével megteremtették az esélyt maguknak a nyolc közé jutásra, ám ezt követően kikaptak Németországtól, amivel a cél ismét kicsit távolabb került. A csoport leggyengébb csapata ellen kötelező a győzelem, mellyel továbbjutási reményeik is visszajöhetnek. A kazah csapat mutatta eddig a legvérszegényebb támadójátékot, két meccsen mindössze két lőtt gólra voltak képesek, más kérdés, hogy Pat Cortina csapatától még így is tudtak pontot rabolni. A lettekkel szemben nem lesz könnyű dolguk, de sem Svájc, sem Finnország legyőzése nem ígérkezik könnyebb feladatnak, így muszáj mindent megtenni a győzelem érdekében, ha nem akarnak a feljutás után egyből kiesni.

Az A csoport esti meccsén skandináv rangadót láthatunk, ugyanis Norvégia játszik Svédországgal. Jellemző az idei világbajnokságra, hogy előbbi a csoportja második, utóbbi a harmadik helyén áll, vagyis egyfajta rangadóról van szó. A pillanatnyi helyezéstől függetlenül azonban nem lehet kérdéses, hogy a címvédő számít a találkozó toronymagas esélyesének. A norvégok eddig a csoport talán két leggyengébb csapatát, Olaszországot és Dániát verték meg, míg a Svédek egy pontot vesztettek Csehországgal szemben, míg Dánián ők is sikerrel jutottak túl. Ha a háromkoronások rendes játékidőben győznek átvehetik a vezetést a csoportban.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum