Eddig több a kiállítás a vb-n, mint tavaly

 

A vb-meccseket nézve úgy tűnt, idén több a kiállítás, mint az utóbbi években. Vagy csak rosszat súgtak a megérzéseink? Utánajártunk.

Vasárnap estig lement két teljes forduló, minden feltétel adott volt ahhoz, hogy megnézzük az előnyös statisztikákat.

Nos, a számok azt mutatják, hogy valóban több lett a kiállítás. Ennek mérésére nem a kiállításperceket használtuk, hanem azt az időt, amit a csapatok ténylegesen előnyben töltöttek, ebből számoltunk meccsenkénti átlagot. 2013-ban az egész torna ideje alatt közel 6 és fél perc előnyös játék jutott egy mérkőzésre, idén az első két fordulóban ez a szám közel 8 perc. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a létszámfölényes helyzetek kihasználásának hatékonysága viszont csökkent: tavaly egy meccsre 0,66 előnyös gól jutott, idén eddig ugyanez a szám csak 0,55.

SVKCAN

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eleve két feltételezéssel álltunk neki számolgatni, az egyik az volt, hogy a torna előre haladtával a kiállítások száma csökkent, míg az előnyök kihasználása javulni fog. Arra lusta voltam, hogy a tudományosság kritériumainak megfelelően a tavalyi első két forduló statisztikáiból is magam végezzem el a precíz összehasonlításhoz szükséges számításokat.

Természetesen két meccs után minimum óvatosan kell kezelni a statisztikákat, ha van bármi értelme egyáltalán. De ha már kiszámoltuk, érdekességképpen elmondjuk, hogy a legkevesebb időt éppen a házigazda Fehéroroszország játszotta előnyben, meccsenként kicsit több mint 5 és fél percet. A legtöbbet a franciák harcolták ki maguknak, kilenc percnél is többet meccsenként. Nyolc és fél perc körül játszottak előnyben meccsenként az USA, Csehország és Finnország válogatottjai, hét és nyolc perc között Lettország, Norvégia, Kanada, Svájc és Dánia.

A legtöbb emberelőnyös gólt eddig az USA lőtte, nekik átlagban 260 előnyös másodperc elég volt egy találathoz, második Norvégia, harmadik Lettország, negyedik Finnország, 302, 312 és 332 előnyös másodperccel. Két csapat, Svájc és Kazahsztán eddig nem szerzett előnyös gólt, előbbi 849 másodperce, utóbbi 724 másodperce nem talált be.

Még egyszer hangsúlyozzuk, összeállításunk a vasárnap esti mérkőzésekkel zárult, tehát nem tartalmazza a hétfői adatokat. A kiállításpercekre vonatkozó tendencia a hét első napján is folytatódott. Svájc miután gólt kapott, lőtt is egyet emberelőnyben játszva. Kanada Csehország ellen megkapta a leghosszabb emberelőnyös ciklus, MacKinnonék közel 13,5 percig támadtak létszámfölényben.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum