Franciaország?Szlovákia 5-3

   

Nagyon mélyről jött vissza a francia válogatott és egy hibátlanul megjátszott kettős előnynek köszönhetően legyőzte nevesebb riválisát. Nagy, Amar és Roussel is duplázott, Szlovákia három meccs után nyeretlen.

Ahogyan azt várni lehetett, első harmad éppen fordított játék képét mutatta, mint a francia-olasz, vagyis a szlovákok uralták a meccset, a franciák többnyire védekeztek. Eközben azonban két hiba is becsúszott, aminek két kiállítás lett a vége az első tíz percben. Ezeket a franciák kivédekezték, majd a harmad hátralévő részében egyenlő ellenfelei voltak északi szomszédainknak. Ez a 15. percben emberelőnyt hozott a konyhára, ám ahelyett, hogy értékesítették volna, Nagy szerzett korongot a saját kapuja előtt, végigvitte és távolról ellőtte. A korong megpattant a hátvéd Amar ütőjén, így megtréfálta Huet kapust, hátrányos góllal vezetett Szlovákia. Ezt követően fél percig kettős előnyben támadhattak Dave Henderson tanítványai, de akárcsak az olaszok ellen, most sem ment még három mezőnyjátékos ellen sem. Összességében a mutatott játékkal igen, az eredménnyel nem lehetett elégedett Franciaország, kiváló volt az emberhátrányos védekezése, csapnivaló az előnyjátéka, eközben pedig ütközés nélkül sikerült lehozni az első harmadot. Szlovákia ezzel szemben megszerezte a nagyon fontos első gólt, a továbbiakban pedig bátran bízhatott benne, hogy ennél csak jobb lehet.

SVKFRA

A második harmad újabb kimaradt francia előnnyel kezdődött, majd a semmiből duplázott Szlovákia. Janil próbálta meg körbelőni a palánk mellett a korongot egy ártalmatlan szituációban, de azt Satan lefülelte, nagyon szépen egyből adta középre a korongot, ahol az elalvó francia védelem asszisztálása mellett egyedül érkezett Nagy és nem is hibázta el a ziccert. Egy perc múlva újra előnybe kerültek a franciák. Sokáig úgy tűnt, ebből sem lesz semmi, de aztán Fleury végigkígyózott a pályán és lövése ugyan nem lett gól, de a kipattanót összeszedték csapattársai, majd a kéken álló Amarnak passzoltak, aki védhetetlen gólt ragasztott Laco kapujába. A góltól megjött a franciák önbizalma, ám emberelőnyből Satan hamar visszaállította a kétgólos különbséget.

A harmadik játékrész kétgólos szlovák előnnyel és kissé lapos játékkal kezdődött. Mígnem a harmad közepén ismét kettős előnybe kerültek a franciák. Ezt némileg meglepő módon a Nagyhoz hasonlóan duplázni tudó Amar révén hamar kihasználták, így a fennmaradó szimpla előnyből is elég idő maradt az egyenlítő gól megszerzésére. A szlovák érzelmű publikum legnagyobb meglepetésére aztán a szimpla fórt is beverték az egész tornán vacak előnyös játékot mutató franciák, kiegyenlítve az állást. A meccsnek azonban még korántsem volt vége, ráadásul a szlovákok is közel két perc kettős előnyhöz jutottak, megérdemelten. A franciák azonban hősies védekezéssel megúszták ezeket a roppant nehéz pillanatokat. Négy percnél kevesebb volt hátra a meccsből, amikor egy francia támadásnál a szlovák védők elfelejtettek takarítani, és a második kipattanóra érkező, az egész meccsen roppant aktív Fleury a vezetést is megszerezte a franciáknak. A szlovákok a végén mindent megtettek, Lacót is lehozták, de ebből az első NHL-es évét taposó Roussel biztosította be a kék-fehérek győzelmét, 5-3-ra nyert Franciaország.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc?Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország?Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország?USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia?Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán?Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország?Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország?Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország?Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA?Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada?Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország?Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország?Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia?Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország?Kazahsztán 4-1
2014. május 11., 19.45 Svédország?Csehország 4-3 b.
2014. május 11., 20.00 Finnország?Oroszország 2-4
2014. május 12., 15.45 Svájc?Fehéroroszország 3-4
2014. május 12., 15.45 Szlovákia?Franciaország 3-5
2014. május 12., 19.45 Oroszország?USA Sport 2
2014. május 12., 19.45 Csehország?Kanada
2014. május 13., 15.45 Németország?Finnország Sport 2
2014. május 13., 15.45 Olaszország?Dánia
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán?Lettország
2014. május 13., 19.45 Norvégia?Svédország Sport1 (GER)
2014. május 14., 15.45 Svájc?Németország
2014. május 14., 15.45 Csehország?Olaszország
2014. május 14., 19.45 Oroszország?Kazahsztán Sport 2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia?Norvégia
2014. május 15., 15.45 USA?Lettország Sport1 (GER)
2014. május 15., 15.45 Kanada?Dánia
2014. május 15., 19.45 Finnország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 15., 19.45 Svédország?Franciaország
2014. május 16., 15.45 USA?Kazahsztán Sport1 (GER)
2014. május 16., 15.45 Kanada?Olaszország
2014. május 16., 19.45 Finnország?Svájc Sport1 (GER)
2014. május 16., 19.45 Svédország?Szlovákia Sport 2
2014. május 17., 11.45 Lettország?Oroszország Sport 2
2014. május 17., 11.45 Franciaország?Norvégia
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország?Németország Sport1 (GER)
2014. május 17., 15.45 Dánia?Csehország
2014. május 17., 19.45 Svájc?Kazahsztán
2014. május 17., 19.45 Szlovákia?Olaszország
2014. május 18., 15.45 USA?Finnország
2014. május 18., 15.45 Kanada?Svédország Sport 1
2014. május 18., 19.45 Oroszország?Németország Sport1 (GER)
2014. május 18., 19.45 Csehország?Norvégia
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán?Finnország Sport1 (GER)
2014. május 19., 15.45 Dánia?Franciaország
2014. május 19., 19.45 Lettország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország?Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország?USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia?Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország?Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia?Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország?Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum