Norvégia–Dánia 4-3

   

Borzasztó kezés után 0-2-ről 4-2-re fordított Norvégia, megérdemelten nyert második meccsén is.

Rosszabbul nem is kezdődhetett volna a meccs a norvégok számára. Dánia a 3. percben 20 másodperc alatt két kontrát is végigvitt, így 2-0-s előnnyel folytathatta a mérkőzést. Norvégia nagyon aktív játékkal válaszolt, és az első emberelőnyt Holos a kékről a hosszú oldalra bombázta. Érett az egyenlítés, de ez csak a 23. percben sikerült, egy újabb fórt használt ki Olimb. A meccs egészében a norvégok uralták a mezőnyt, egyértelműen jobb hokit játszottak. A vezetést a 32. percben sikerült átvenniük, ekkor Skröder értékesített az ellene megítélt szabálytalanságért adott büntetőt, Simon Nielsen, a dánok kapusa nagyon rosszul mozgott a rávezetésnél. Norvégia felállt a kétgólos hátrányból, és a záró 20 percet vezetés birtokában várhatta. Sőt, csak magának köszönhette, hogy nem volt az előnye izmosabb 40 perc játék után.

Mindez folytatódott a harmadik harmadban is, s úgy tűnt, Trygg átlövésgóljánál vége a meccsnek. A dánok azonban a semmiből álltak fel. Kétperces kettős előnybe kerültek, amit a második percben ki is használtak, Hansen húzott be egy kapusról kipattanó korongot, több mint 3 perc volt ekkor a végéig és 4-3-ra olvadt a norvég előny. Jó másfél perccel a vége előtt levitték a kapust a dánok, végig támadásban töltötték a hátralévő időt, de gól már nem született. A norvégok három emberelőnyös és egy rávezetéses gólt lőttek.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc–Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország–Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország–USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia–Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán–Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország–Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország–Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország–Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA–Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada–Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország–Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország–Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia–Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország–Kazahsztán
2014. május 11., 19.45 Svédország–Csehország
2014. május 11., 20.00 Finnország–Oroszország
2014. május 12., 15.45 Svájc–Fehéroroszország Sport1 (GER)
2014. május 12., 15.45 Szlovákia–Franciaország
2014. május 12., 19.45 Oroszország–USA Sport 2
2014. május 12., 19.45 Csehország–Kanada
2014. május 13., 15.45 Németország–Finnország Sport 2
2014. május 13., 15.45 Olaszország–Dánia
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán–Lettország
2014. május 13., 19.45 Norvégia–Svédország Sport1 (GER)
2014. május 14., 15.45 Svájc–Németország
2014. május 14., 15.45 Csehország–Olaszország
2014. május 14., 19.45 Oroszország–Kazahsztán Sport 2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia–Norvégia
2014. május 15., 15.45 USA–Lettország Sport1 (GER)
2014. május 15., 15.45 Kanada–Dánia
2014. május 15., 19.45 Finnország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 15., 19.45 Svédország–Franciaország
2014. május 16., 15.45 USA–Kazahsztán Sport1 (GER)
2014. május 16., 15.45 Kanada–Olaszország
2014. május 16., 19.45 Finnország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 16., 19.45 Svédország–Szlovákia Sport 2
2014. május 17., 11.45 Lettország–Oroszország Sport 2
2014. május 17., 11.45 Franciaország–Norvégia
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 17., 15.45 Dánia–Csehország
2014. május 17., 19.45 Svájc–Kazahsztán
2014. május 17., 19.45 Szlovákia–Olaszország
2014. május 18., 15.45 USA–Finnország
2014. május 18., 15.45 Kanada–Svédország Sport 1
2014. május 18., 19.45 Oroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 18., 19.45 Csehország–Norvégia
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán–Finnország Sport1 (GER)
2014. május 19., 15.45 Dánia–Franciaország
2014. május 19., 19.45 Lettország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország–Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország–USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia–Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia–Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország–Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC INFO
U18 17:35 SCCGEP INFO
MK 18:00 DABUTE INFO
MK 19:30 MACTIT INFO
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 
U18 16:00 PEFMIS 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
   H I R D E T É S
Partnerünk