Hat rangadó jut vasárnapra

   

Hétvégén minden napra hat csoportmeccs jut a világbajnokságon. Ezúttal fontos kiesés elleni párharcok és nagy klasszikusok jönnek.

Délben Franciaország Olaszországgal játszik. A nyitónapon történelmet író gallok egy újabb győzelemmel minden valószínűség szerint bebiztosítanák bent maradásukat az elitben. Mint azt a válogatott csapatvezetője, Patrick Francheterre blogunknak adott interjújában elmondta, a tavalyi Oroszország elleni hasonlóan történelmi siker egyben kicsit a válogatott végét is jelentette, a Kanada elleni győzelem után az a legfontosabb, hogy a játékosok ugyanolyan koncentrációval vágjanak neki a világbajnokság következő meccseinek. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen az olaszok ellen valószínűleg nekik kell majd irányítani a játékot. A Rouen idei példája a Kontinentális-kupa döntőjében intő jel lehet arra nézvést, mire képes az olaszok kontrára épülő játéka. A francia bajnok januárban saját jégen szinte lelőtte a pályáról az Asiagót, a lőlap 46-27-es hazai fölényt mutatott, a vége mégis 6-0-s olasz siker lett. A két válogatott világbajnokságon négy éve, szintén az olimpia után találkozott egymással, akkor 2-1-es francia siker született. Az olaszoknak nincs sok idejük belemelegedni a vb hangulatába, az első három meccsük feltehetően a kiesésről is dönt majd, hiszen legkönnyebb ellenfeleikkel, sorrendben a norvégokkal, a franciákkal és a dánokkal találkoznak.

LATFIN

A B csoportban Németország 12:45-kor fogadja azt a Lettországot, amely a vb második napjának meglepetéséről gondoskodott, amikor 3-2-re legyőzte Finnországot. A lett csapat egyik legjobbja, Kaspars Daugavins a mérkőzés után elmondta, történelmi győzelmet arattak, hiszen az ország hokitörténelme során még soha nem sikerült Finnországot legyőzniük: „Egyszerűen szégyen, hogy alig pár óránk van megünnepelni egy ekkora győzelmet – tréfálkozott a játékos, utalva arra, hogy a meccset követően minél előbb át kell állítani az agyakat a következő feladatra.” Németország első mérkőzésén pontot vesztett Kazahsztán ellen, akiket csak büntetőkkel tudtak legyőzni. Cortina elismerően nyilatkozott első ellenfelük teljesítményéről, kiemelve, hogy a kazahok nem adtak nekik esélyt a kipattanóknál. Ezt leszámítva azonban elégedett volt csapata teljesítményével, a megszerzett egy extra ponttal, különösen mivel minden tornakezdet nehéz. Thomas Oppenheimer, a győztes büntető szerzője a lettekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ellenük még állhatatosabban kell küzdeniük, a kapust jobban kell segíteniük és többet kell ütközniük.

Az első délutáni meccsen skandináv minirangadót láthatunk, ugyanis Norvégia fogadja Dánia. A norvégok Olaszország 3-0-s legyőzésével a gyakran legnehezebb feladatot jelentő kötelező győzelmet szállították. A három gólt három különböző sor szerezte, a védelem mindössze 15 lövést engedélyezett az olaszoknak, Lars Haugen kapusnak ennyit kellett hárítania a shutout megszerzéséhez. Dánia ezzel szemben 3-0-s vereséget szenvedett a címvédő Svédországtól. A 21 lövést hárító Anders Nilsson, a svédek kapusa a mérkőzést követően elmondta, hogy a dánok nagyon erős első tíz percet produkáltak, főként ekkor volt szükség a bravúrjaira. Aztán az első harmad második tíz percében lőttek két gólt, ami megnyugtatta a csapatot, egyre többet birtokolták a korongot és kontroll alatt tartották a meccset. Hasonlóra számíthatnak vasárnap a norvégok is, akik jelenleg kilencedik helyen állnak a világranglistán, a dánoké a 13. hely. A két csapat tavaly is találkozott a csoportkörben, a norvégok 2-0-s vezetésre tettek szert, ám a dánok az utolsó harmad felére kiegyenlítettek, a győztes gólt az a Thoresen szerezte, aki viszont idén nem tartott a csapattal. Mindenképpen szoros meccsre van tehát kilátás.

A B csoport délutáni mérkőzésén az ex-szovjet iskola két reprezentánsa találkozik, a házigazdák ugyanis Kazahsztánnal néznek majd farkasszemet. A meccs elsősorban a kiesés szempontjából bír kiemelt jelentőséggel, a vesztes csapat ugyanis nagyon nehéz helyzetbe kerül. Habár Fehéroroszország nagy arányú vereséget szenvedett a nyitónapon az USA-tól, azt az ellenfél is elismerte, hogy nem volt ekkora különbség a két csapat között. A kazahok ellen kulcsfontosságú lesz, hogy elkerüljék az olyan rövidzárlatokat, amilyet pénteken a második harmadban produkáltak, és amelyet kihasználva az amerikaiak három perc alatt három gólt szereztek. A csapat egyik legjobb játékosa, Andrej Kosztyicin azonban nem lehet csapata segítségére ezen a nagyon fontos találkozón, hiszen egy szabálytalan ütközés miatt a vb fegyelmi bizottsága egymeccses eltiltással sújtotta a tapasztalt csatárt.

Bár nap közben sem fog unatkozni, aki a vb teljes kínálatát végignézi, a legnagyobb rangadókat szokás szerint az esti mérkőzések jelentik majd. Az A csoportban Svédország játszik Csehországgal. Mindkét csapat győzelemmel kezdte a világbajnokságot, bár a csehek csak hosszabbításban tudták legyőzni Szlovákiát. Mindebben elévülhetetlen érdemeket szerzett a 42. évében járó Jagomir Jagr, aki két perccel a rendes játékidő letelte előtt ért oda ellenállhatatlan Laco kapuja elé és szerezte meg az egyenlítő találatot. A meccs másik cseh hőse a Lev Praha hátvédje, Ondrej Nemec volt, aki 1+1-gyel zárt. 3-0-s győzelmük ellenére a svédek idén nem tűnnek olyan ellenállhatatlan ellenfélnek, mint tavaly, kis szerencsével a csehek a címvédőt is elkaphatják, ezzel együtt természetesen a háromkoronások számítanak a találkozó esélyeseinek.

A nap utolsó mérkőzése egy igazi klasszikus, Finnország játszik ugyanis Oroszországgal. A két csapat ellentétes előjelekkel várja a meccset, hiszen az oroszok önbizalom-növelő játékkal 5-0-val intézte el Svájcot a nyitónapon, míg a finnek nemzeti sokkal felérő vereséget szenvedtek történelmük során először a lettektől. Olli Jokinen, a csapat egyik veteránja a bukást követően elsősorban a lustaságot, a fegyelmezetlenségből adódó sok kiállítást és az egyénieskedést látta a vereség fő okainak. „Túl kell lépnünk ezen a meccsen, ugyanakkor őszintének kell lennünk magunkkal szemben és mindenkinek magának kell feltennie a kérdés: mivel tudnék segíteni a csapatnak és nem magamnak. Ez az a kérdés, amire a csapat minden játékosának meg kell találnia a választ. Azt gondolom, ma túl messzire kerültünk a csapatjátékunktól és a tervtől, amit a meccs előtt kidolgoztunk.” Természetesen ez csak egy meccs volt, ráadásul a torna legelején, bőven van még esély javítani, rögtön az egyik legnagyobb rivális Oroszország ellen.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc–Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország–Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország–USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia–Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán–Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország–Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország–Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország–Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA–Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada–Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország–Olaszország
2014. május 11., 12.45 Németország–Lettország Sport1 (GER)
2014. május 11., 15.45 Norvégia–Dánia
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország–Kazahsztán
2014. május 11., 19.45 Svédország–Csehország
2014. május 11., 20.00 Finnország–Oroszország
2014. május 12., 15.45 Svájc–Fehéroroszország Sport1 (GER)
2014. május 12., 15.45 Szlovákia–Franciaország
2014. május 12., 19.45 Oroszország–USA Sport 2
2014. május 12., 19.45 Csehország–Kanada
2014. május 13., 15.45 Németország–Finnország Sport 2
2014. május 13., 15.45 Olaszország–Dánia
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán–Lettország
2014. május 13., 19.45 Norvégia–Svédország Sport1 (GER)
2014. május 14., 15.45 Svájc–Németország
2014. május 14., 15.45 Csehország–Olaszország
2014. május 14., 19.45 Oroszország–Kazahsztán Sport 2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia–Norvégia
2014. május 15., 15.45 USA–Lettország Sport1 (GER)
2014. május 15., 15.45 Kanada–Dánia
2014. május 15., 19.45 Finnország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 15., 19.45 Svédország–Franciaország
2014. május 16., 15.45 USA–Kazahsztán Sport1 (GER)
2014. május 16., 15.45 Kanada–Olaszország
2014. május 16., 19.45 Finnország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 16., 19.45 Svédország–Szlovákia Sport 2
2014. május 17., 11.45 Lettország–Oroszország Sport 2
2014. május 17., 11.45 Franciaország–Norvégia
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 17., 15.45 Dánia–Csehország
2014. május 17., 19.45 Svájc–Kazahsztán
2014. május 17., 19.45 Szlovákia–Olaszország
2014. május 18., 15.45 USA–Finnország
2014. május 18., 15.45 Kanada–Svédország Sport 1
2014. május 18., 19.45 Oroszország–Németország Sport1 (GER)
2014. május 18., 19.45 Csehország–Norvégia
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán–Finnország Sport1 (GER)
2014. május 19., 15.45 Dánia–Franciaország
2014. május 19., 19.45 Lettország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország–Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország–USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia–Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország–Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia–Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország–Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország–Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: , , , , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO ÉLŐ
EBYSL 15:40 VASTRK ÉLŐ
EBYSL 15:40 ZNOHKB ÉLŐ
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT INFO
MOL 18:00 MACUTE INFO
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
U18   TVSMIS 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk