Szombaton újabb nyolc csapat kezdi meg a vébét

   

Kiváló izgalmakkal indult a világbajnokság pénteken, szombaton pedig hat mérkőzést játszanak Minszkben, estig bemutatkozik a valamennyi vb-résztvevő.

Dánia számára már az csalódást jelentett, hogy nem jutott ki az olimpiára. Keretükben jelenleg 4 NHL-játékos található, viszont nincs ott legjobb kapusuk, Frederik Andersen, aki jelenleg még az Anaheimmel az NHL-rájátszásban küzd, viszont megsérült, de Andersen mellett Lars Eller, a Montreal támadója is komolyabb hiányzó. A dánok kerete igencsak vegyes, KHL-, EBEL- és DEL-játékosuk is van, viszont még a svéd harmadosztályba is küldött meghívót a szövetségi kapitányként a vébén debütáló svéd Janne Karlsson. Dánia a 2002-es magyarországi feljutás óta A csoportos, céljuk idén a bennmaradás kiharcolása lehet. A felkészülési találkozókon először 5-2-re, majd 6-2-re kikapott Svédországtól, majd három meccset játszottak a dánok Fehéroroszországgal. A vb-házigazda ellen előbb 5-4-es győzelmet arattak, majd 4-3-ra kikaptak otthon, végül 5-2-re idegenben.

Finnország jégkorongtörténetében egy korszak véget ért az idei olimpiával, visszavonult a valaha élt egyik legnagyobb legenda, Teemu Selanne. A csatárral kapcsolatban az biztos, hogy a válogatottban többet nem lép pályára, és hogy az NHL-ben is ez az utolsó szezonja. Nagy kérdés, hogy visszatér-e nevelőegyesületébe, a jövőre a KHL-hez csatlakozó Jokerithez. Az olimpiai bronzérmes együttesből egy védő, Hietanen és kétsornyi támadó, Aaltonen, Immonen, Olli Jokinen, Komarov, Kontiola és Lehtera szerepel a vb-keretben. Erkka Westerlund negyedik évét tölti a finn kispadon, jövőre a Jokeritet irányítja majd. A finnek kilenc mérkőzést játszottak a vb előtt, és ezek közül mindössze egyet buktak el, a szlovákokat ugyan egyszer legyőzték, de másodjára kikaptak. Viszont megverték az oroszokat, a svédeket, a cseheket, a németeket kétszer és a letteket is két alkalommal.

Kazahsztán csak az utolsó pillanatban szűkítette keretét, az előzetes, 29 játékost tartalmazó csapatból kimaradt a védelemből Vlagyimir Grebenscsikov és Vlagyiszlav Kolesznyikov, míg a támadóktól Alekszej AnciferovMakszim BeljajevJevgenyij Rimarjev és Alekszej Voroncov nem utazott Fehéroroszországba, így 23 játékossal vág neki a világbajnokságnak az általunk tavaly legyőzött válogatott. A kazah csapatban először lép jégre az olimpiai selejtező után Kevin Dallman, aki a napokban jelentette be visszatérését a Bariszhoz. A keretből 16 játékos a kazah KHL-csapat kötelékéhez tartozik, tehát a többség az egész szezon során együtt készült. A kazah klubcsapatot KHL-rájátszás második körig és divíziógyőzelemig vezető Ari-Pekka Selin célja nem is lehet más, mint a sikeres klubszezon után a kazah válogatottnál is maradandót alkothasson, tehát benntartsa a legjobbak között Kazahsztánt. Négy felkészüli mérkőzést játszott, Olaszországban egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt, míg Franciaországban kétszer kikapott.

Lettország hősiesen helytállt az olimpián, kérdés, a világbajnokságon sikerül-e ugyanez. A csoportkör három meccsén csak egy- illetve kétgólos vereségeket szenvedett, a nyolcaddöntőben legyőzte Svájcot, a negyeddöntőben pedig sokáig tartotta magát Kanada ellen. A szocsi játékok hőse, Kristers Gudlevskis tagja a keretnek, a 21 éves kapus valószínűleg megkapja a bizalmat Edgars Masalskisszal szemben, aki az olimpia után Poprádra igazolt, ahol kilenc alapszakaszmeccsen 95%-kal védett. Lettország 1997 óta, tehát lassan két évtizede stabilan tagja az A csoportnak, rendre a 7. és a 13. hely között végez. A lettek felkészülése jól sikerült, bár többek között Janis Kalnins debütálása mellett két 5-1-es vereséget szenvedtek Finnországtól, aztán 3-2-re kikaptak Oroszországtól, utána viszont legyőzték az oroszokat 1-0-ra, Franciaországot kétszer is megverték, előbbi 2-1-re, majd 6-3-ra, végül a szlovákiai tornán 5-3-as vereséget szenvedtek a hazaiak ellen, viszont 2-0-ra legyőzték Norvégiát.

Pat Cortina az utolsó pillanatra hagyja a német válogatott keretszűkítést, a 26 fős keretet szerdán megírtuk, de egy nappal a vb-kezdet előtt még mindig nem tudni, ki lesz az az egy játékos, akinek haza kell majd mennie. Annyi biztos, hogy 20 mezőnyjátékos (13 csatár, 7 hátvéd) és három kapus nevét biztosan ott lesz, a fennmaradó két helyre három játékos pályázik: a védő Denis Reul és két csatár, Yasin Ehliz és Dominik Kahun. Április óta hét meccset játszott a válogatott, helyenként biztató eredményekkel. A franciákkal szemben például egyszer büntetőkkel kikaptak, egyszer nyertek, a finnektől elsőre sima 3-0-s vereségbe szaladtak bele, másodjára már csak 3-2-re kaptak ki. Oroszországtól szintén kikaptak elsőre (4-2), de másodikra javítottak (3-0). Svájcot 2-0-ra győzték le, az utolsó meccsen viszont sima vereséget szenvedtek az USA-tól.

Norvégia szinte ugyanazzal a csapattal utazik Minszkbe, mint Szocsiba. Az olimpián leszerepeltek, a Kanada elleni 3-1-es és a negyeddöntőbeli Oroszország elleni 4-0-s vereség vállalható, ahogyan a Finnország ellen 6-1-re elveszített mérkőzés is némileg reális, viszont a problémát az Ausztria elleni 3-1-es bukás jelenti, ugyanis így nyeretlenül, 3 lőtt és 16 kapott góllal utaztak haza az olimpiáról egy 12., tehát utolsó helyezéssel. Norvégia 2006 óta stabil tagja az A csoportnak, az elmúlt hat világbajnokságon háromszor jutott negyeddöntőbe, tavaly pedig nagyon közel jártak hozzá, de Csehország a sorsdöntő találkozót megnyerte. Ám hiába szép a múlt, ha az olimpia haloványra sikeredett, ahogyan a felkészülési mérkőzések is. A norvégok elsőre 3-2-re legyőzték Fehéroroszországot, ám aztán 6-2-re és 5-1-re kikaptak Csehországtól, majd Svédország 6-1-re és 1-0-ra verte, végül pedig Szlovákiában a lettek 2-0-s, a házigazda pedig 3-2-es hosszabbításos sikert könyvelt el ellenük.

1994-ben Olaszország rendezte a világbajnokságot és minden idők legjobb eredményét érte el, ugyanis hatodik lett. Húsz évvel később álmaik netovábbja a bent maradás lehet. A mezőny második legkanadaibb válogatottja 18. a világranglistán. Ráadásul idén nincs Dennis kapus, aki tavaly Budapesten a torna legjobb kapusa volt és aki 2005-ben Memorial Cupot nyert. Ennek a döntőjében olyan játékosok kergették a pakkot, mint Sidney Crosby és Corey Perry. De elöl is súlyos egyéniségek hiányoznak, például az olasz hoki egyik ikonja, Pat Iannone, aki tavaly öt meccsen négy gólt lőtt, többek között a Magyarország elleni győztest is. Őt Brian Ihnacak pótolhatja, aki Torontóban született, édesapja Peter Ihnacak cseh NHL-es jégkorongos. Ihnacak idén 35 gólig és 81 pontig jutott a Serie A-ban. Lesznek azért ismerős arcok is, a kapuban Andreas Bernard, a védelemben Christian Borgatello, Trevor Johnson vagy Armin Hofer, a csatársorban pedig a magyar válogatott mellett dolgozó Diego Scandella unokaöccse, Giulio Scandella. A Bolzanóval EBEL-t nyerő Pokel szövetségi kapitány egyetlen célja ezzel együtt a bent maradás lehet, ami 2007 óta nem sikerült Olaszországnak.

A svédek címvédőként érkeznek a tornára, tavaly sikerült nekik az, ami általában még az esélyeseknek sem szokott, hazai pályán nyertek világbajnoki aranyat. A háromkoronások nem árulnak zsákbamacskát, az Aftonbladet nem csak a hátvédpárok és a támadótriók összetételét írta meg, de a két emberelőnyös sort is. Egyelőre 2 kapust, 7 hátvédet és 12 csatárt neveztek a svédek, így még maradt négy hely az NHL rájátszásából kieső játékosoknak. A legnagyobb kérdés természetesen az, hogy Henrik Lundqvist csatlakozik-e a csapathoz. A Rangers 3-1-es hátrányban van a Pens-szel szemben, amely szombaton le is zárhatja a párharcot. De ha így is lesz, Par Marts szövetségi kapitány nem bízik benne, hogy a kiváló kapusnak lesz kedve még egy fárasztó világbajnoksághoz. A válogatott egyik kulcsembere az idén sötét lónak indult Gustav Nyquist lehet, aki elképesztően jó szezont fut. Bár sokan megkérdőjelezik a teljesítményét, mondván, hogy irreálisan magas a Detroitban a lövésszáma, amely hosszabb távon nem tartható, a vb-n frappáns választ adhat a kétkedőknek.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum