Emberelőnyös Rangers-gól

 

A New York-i csapat meglepően simán nyerte a párharc ötödik meccsét, ahol háromból két fórt is kihasznált és kiharcolta a hatodik mérkőzést.

Nagyon rossz előjelekkel készült a meccsre a Rangers, ugyanis Martin St. Louis édesanyja a találkozó előtti napon váratlanul elhunyt. A csapat rangidős szélsője azonban függetleníteni tudta magát az eseménytől és végül remek játékkal segítette győzelemhez csapatát. A Rangers nagyon bekezdett, az első harmadban többet lőtt kapura, mint a széria negyedik meccsén összesen, aminek meg is lett az eredménye. A tizedik percben Chris Kreider szerezte meg a vezetést fórból, amivel a Rangers megszakította rossz sorozatát és 36 kihasználatlan emberelőny után talált ismét a kapuba. Az előnyt hat perccel később Derick Brassard duplázta, így a vendégek kétgólos előnnyel mehettek pihenni az első szünetre. A második harmadban fordult a kocka, a Penguins vette magához a kezdeményezést és Malkin révén szépíteni tudott. Az egyenlítés a levegőben lógott, amikor a Rangers kevesebb mint egy perc alatt kétszer volt eredményes, amivel gyakorlatilag a mérkőzés felénél eldöntötte a meccset. Először Brassard szerezte meg második gólját, 50 másodperc később pedig McDonagh bombázott előnyből a kapuba. A találkozó második felére a hazaiak teljesen szétestek, jellemző, hogy még kettős előnyben sem tudtak gólhelyzetet kialakítani. A találkozó hajrájában Kevin Klein üres kapus gólja gyakorlatilag nem osztott, nem szorzott. Folytatás hétfőn hajnalban a Gardenben.

ppg

A Minnesota behúzta a második hazai meccsét is, így összesítésben 2-2-es döntetlennel utazhat vissza a szeles városba. A Wildnál ismét jégre lépett a hétmeccses eltiltásából visszatérő Matt Cooke, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazaiak vezető góljánál, a zöld mezesek azonban nem mehettek előnnyel pihenni, ugyanis Patrick Sharp a harmad utolsó percében lehetetlen helyzetből egyenlített. A második harmad hatalmas Wild-fölényt hozott, ennek ellenére csak egy góllal nyerte a játékrészt a Minnesota. A középső szakasz találatai bő három percbe sűrűsödtek össze, Jason Pominville gólját Michal Handzus egyenlítette ki, ám 44 másodperc múlva Nino Niederreiter harmadszor is vezetéshez juttatta a Minnesotát a 28. percben. A harmad végén Sharp ütőjében ismét ott volt az egyenlítés, ami ott is maradt, a szólóját ugyanis Brizgalov óriási bravúrral hárította. A kihagyott lehetőség természetesen megbosszulta magát, Jared Spurgeon a záró harmad elején emberelőnyben kettőre növelte a Minnesota előnyét, amivel eldöntötte a találkozót. A párharc ötödik mérkőzést Chicagóban rendezik hétfőn hajnalban.

Pittsburgh?NY Rangers 1-5 (videó)
G.: Malkin ill. Brassard (2), Kreider, McDonagh, Klein

Minnesota?Chicago 4-2 (videó)
G.: Fontaine, Pominville, Niederreiter, Spurgeon ill. Sharp, Handzus

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum