Gőz Balázs

 

Gőz Balázs, a miskolci nevelésű válogatott hátvéd harmadszor is visszatért szülővárosába, egyéves franciaországi kitérő után, 21 évesen ismét a Jegesmedvék játékosa lett.

Milyen volt a francia bajnokságban játszani, és miért jön haza?

A fejlődésem szempontjából úgy döntöttem, hogy több meccsre van szükségem. Nem volt annyira jó szezonom, sok oka van annak, hogy hazajöttem. A francia mentalitás valahogy nem az én világom, kicsit lusták, ami sok nézeteltéréshez vezetett a légiósok és a hazai játékosok között. Nem igazán volt meg az a csapatszellem, ami szerintem nagyon fontos lenne ahhoz, hogy jól tudjunk együtt működni. Ezen felül a Morzine a francia bajnokságnak a végén szerepelt, nem a legerősebb csapat, és az utóbbi időben eszerint is építi a játékosállományt. Az alapszakaszban mindössze 26 meccset játszottunk, ha pedig egy csapat kiesik a kupákból hamar, akkor nagyon kevés a meccsszám Franciaországban, ami pedig semmiképpen nem válhat előnyömre. Lehet, hogy ha más csapathoz kerülök, akkor teljesen máshogy alakult volna, de most ez a szezon mély nyomokat hagyott bennem, negatív értelemben. Az biztos, hogy egy ideig nem vágyom vissza a francia bajnokságba. Volt szó róla, hogy maradok, de nekem a hoki az elsődleges szempont, abban szeretnék fejlődni, és nem síelésben vagy snowboardozásban. Szívesen szerződtem Miskolcra, ahol szerintem minden feltétel adott. Majoross Gergely vezetőedzővel sokat beszéltem és tetszik a koncepciója, MOL Ligát szeretnék nyerni a Jegesmedvékkel.

Nem sikerült bekerülnie a világbajnoki keretbe, kudarc volt ez a szezon? Idén is a tengerentúlon készül majd az erőnléti táborban?

Nyilván egy ilyen szezon után valamilyen szinten azt kell mondanom, hogy kudarc volt, de úgy gondolom, hogy pont ez az, ami erősít és előre visz. Nekem ez a szezon plusz motivációt adott, ami hosszú távon előnyömre válik majd. A válogatottal kapcsolatban természetesen csalódott voltam, de valahol számítottam is rá, egyetértettem az edzőkkel. Éreztem az egész szezonban, hogy hiába játszom jól a klubcsapatomban, a válogatottban valamiért nem tudom azt a teljesítményt nyújtani, ami bennem van. Próbálom ennek az okát megtalálni. Ezek mellett egyébként a szezonom olyan szempontból nem volt kudarc, hogy kint jól ment és sok jégidőt kaptam, ráadásul sok mindenben fejlődtem is, tehát előnyömre vált ez az év. Egy állomás volt, most pedig jön a következő, én pedig megpróbálom a legtöbbet kihozni belőle. Úgy néz ki, idén Magyarországon készülök nyáron, augusztustól pedig Miskolcon kezdődik a felkészülés.

Goz 2013 novFotó: Mudra László (MJSZ)

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum