Lenullázták a bajnokot

   

A Minnesota kapujában Ilja Brizgalov hibátlan teljesítményt nyújtott a Chicago ellen, így nagyban neki köszönhető, hogy csapata szépített a párharcban.

A Blackhawks?Wild párosítás harmadik meccsét 19 416 néző látta az Xcel Energy Centerben, ami új rekord a franchise történetében. A közel húszezer néző az első két harmadban nem láthatott gólt az enyhe vendégfölényt hozó mérkőzésen. A záró harmadra azonban egy sokkal agilisabb Wild jött ki, amely négy találatot szerezve végül is sima győzelmet aratott. A gólcsendet Erik Haula törte meg a második percben, a vezetést Mikael Granlund duplázta meg az ötödik perc elején. A kétgólos hátrányban a Hawks nem tudott mit kezdeni a remekül védekező hazai csapattal szemben, amit jelez, hogy a bajnokcsapatnak mindössze négy kaput eltaláló lövése volt a játékrészben. Az ötlettelenül játszó Chicagónak végül Zach Parisé adta meg a kegyelemdöfést két és fél perccel a vége előtt, emberelőnyben. Grandlund második találata üres kapura esett, ez már gyakorlatilag nem osztott és szorzott. Folytatás szombaton hajnalban ugyanitt, a Wild otthonában.

A Montreal kegyetlenül megbüntette a Bruins védelmi hibáit, és simán behúzta a találkozót, amivel 2-1-es vezetésre tett szert összesítésben. A széria harmadik meccsén Tomas Plekanec kezdte a gólgyártás, aki Vanek csodás passzát értékesítette a teljesen elalvó bostoni védők között. Még négy perc sem telt, amikor a vendégvédők nem figyeltek a büntetőpadról belépő P.K. Subbanra, aki egyedül léphetett ki és simán megverte egy az egyben Raskot. A kiegyenlített mérkőzésen a harmadik hazai gólhoz megint csak asszisztált a Mackók hátsó alakzata, Boychuk és Meszáros között Weise lépett ki Briére tökéletes passzával, ami után nem volt nehéz dolga. A Boston csak háromgólos hátrányban tudott hozzászólni a meccshez, amikor is négy perccel később Patrice Bergeron szépített. Az utolsó harmadban a fekete-sárgák ugyan mentek előre, de a különbséget csak alig több mint két perccel a vége előtt tudták megfelezni. A Bruinsnak 136 másodperce maradt az egyenlítésre, de hiába hozta le a kapust, pillanatokkal a végső dudaszó előtt Lars Eller betalált az üresen hagyott vasak közé. A párharc negyedik meccsét a Bell Centerben rendezik pénteken hajnalban.

Montreal?Boston 4-2 (videó)
G.: Plekanec, Subban, Weise, Eller ill. Bergeron, Iginla

Minnesota?Chicago 4-0 (videó)
G.: Granlund (2), Haula, Parisé ill. ?

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum