Zsinórban hatodszor győzött a Chicago

   

A Blackhawks a párharc második meccsét is megnyerte a Wild ellen, ezzel a Blues elleni szériát is ideszámolva egymás utáni hatodik győzelmét aratta.

A Hawks két nyerőembere a három pontig jutó Bryan Bickell és a közel 95%-os hatékonysággal védő Corey Crawford volt. A Chicago az első két harmadban egyszer-egyszer talált be Toews és Saad révén és mindkét alkalommal Bickell adta a gólpasszt. A harmadik harmadból pontosan kettő perc telt el, amikor Cody McCormick szépített és visszahozta a meccsbe a Minnesotát. A Wild hajtott volna az egyenlítésért, azonban a Hawks csírájában elfojtott minden kísérletet, ezt jelzi, hogy a vendégeknek mindössze négy kaput eltaláló lövésük volt a záró harmadban. A találkozót végül a mérkőzésen addig remekül játszó Bickell döntötte el, kevesebb mint három perccel a vége előtt óriási gólt lőtt Brizgalov válla felett a hosszú felsőbe. A Minnesota az egyenlítés reményében az utolsó kettő percben lehozta a kapusát, ám Saad második gólja végképp eldöntötte a mérkőzést. Folytatás szerdán hajnalban az Xcel Energy Centerben, Saint Paulban.

Pittsburghben a Pens?Rangers párharc második meccsén hiába játszott végig fölényben a hazai csapat, Henrik Lundqvist bravúrjainak köszönhetően csak szerencsés gólokkal tudta felülmúlni ellenfelét. A Pingvinek a mérkőzés felénél szerezték meg a vezetést, miután Kris Letang keresztpasszába Stralman olyan szerencsétlenül nyúlt bele, hogy az a honfitársa kapujába jutott. A Pittsburghnek a megnyugtató második gólra egészen a mérkőzés hajrájáig kellett várnia, emberelőnyben James Neal lövése éppen Jokinen elé pattant, aki nem hibázott közelről. A 3-0-s végeredményt végül az üres kapuba betaláló Malkin állította be. A 22 védést bemutató Fleury hetedik alkalommal nem kapott gólt a playoffban, amivel új franchise,rekordot ért el, míg Letang csak beállította Larry Murphy házi csúcsát, miután 15. gólját szerezte a rájátszásban. A vendégek gyenge játéka mellett a vereségéhez alaposan hozzájárult az, hogy folytatták nem minden napi negatív sorozatukat. Egymás után 13. alkalommal nem tudtak két meccset nyerni és zsinórban a 30. emberelőnyükből nem tudtak gólt szerezni a playoffban.

Chicago?Minnesota 4-1 (videó)
G.: Saad (2), Toews, Bickell ill. McCormick

Pittsburgh?NY Rangers 3-0 (videó)
G.: Letang, Jokinen, Malkin ill. ?

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum