Nagy Gergő AHL-csapata továbbjutott

 

Az AHL-rájátszásban a mindent eldöntő ötödik találkozót hazai pályán megnyerte a Chicago Wolves, így bejutott a második számú észak-amerikai liga konferencia-elődöntőjébe. Nagy Gergő teljes jogú csapattag, de erre a meccsre nem nevezték.

A párharc első négy összecsapásán a Rochester és a Chicago is egy-egy mérkőzést nyert otthon és idegenben, így 2-2-es összesített állásról várták a chicagói folytatást. Jól kezdett a hazai csapat, hiszen 122 másodperc elteltével már sikerült betalálniuk. Örömük azonban nem tartott sokáig, mivel a Rochester két emberelőnyös góllal húsz perc alatt fordított. A második harmad vége azonban a hazaiaknak sikerült jobban, a 38. és a 40. percben is kihasználtak egy emberelőnyt, így a záró harmadnak ismét előnyből vághattak neki. Ebben a periódusban ügyesen fojtották meg ellenfelük próbálkozásait, a Rochester összesen hétszer találta el a kaput, ezek mindegyikét hárította a csapat egyik legjobbja, a 91,3%-kal védő Jake Allen kapus. A végeredmény egy perccel a rendes játékidő letelte előtt alakult ki, amikor a Chicago üres kapus találattal biztosította be győzelmét, 4-2-re nyert.

Az alapszakasz második helyén végzett Wolves a Nyugati Konferencia elődöntőjében az alapszakasz-harmadik Toronto Marlies csapatával találkozik, az első összecsapást pénteken rendezik. Nagy Gergő továbbra is a csapattal készül.

Chicago playoff

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum