Az MHK Szpartak nyerte a Harlamov Kupát

   

Alekszandr Medvegyev megígérte, az MHL-csapat jövőre is részt vehet a juniorbajnokságban.

Mint arról korábban is írtunk, hét mérkőzés során dőlt el az MHL bajnoki címe. A mindent eldöntő hetedik meccset az MHK Szpartak 3-2-re megnyerte, így elhódította a Harlamov Kupát. A csapat így jogot szerzett a junior-világkupa indulásra, viszont kérdéses, indulhatnak-e az augusztus végi tornán.

Alekszandr Medvegyev, a KHL elnöke viszont megnyugtatott mindenkit, a Szpartak KHL-csapata körüli pénzügyi probléma nem érinti az MHL-csapatot, ugyanis megtalálják a módját annak, hogy a juniorcsapat jövőre is játszhasson.

Az MHK Szpartak körüli összefogást remekül jellemzi, hogy az MHL-döntő hatodik mérkőzésén a győztes Krasznaja Armija-gól után reklamáló Oleg Bratas vezetőedző és az ellenfél szurkolóinak obszcén módon beintő MHK Szpartak-kapus, Igor Sesztyorkin egyaránt 40 ezer rubeles (nagyjából 300 ezer forint) bírságot kapott, amit a szurkolók magukra vállaltak és összegyűjtötték az összeget. A KHL-t is megjárt kapust egy mérkőzésre szóló eltiltással is sújtották, így a hetedik meccsen Alekszandr Truskov védett.

Az MHK Szpartak tavaly is eljutott az MHL döntőjébe, összesítésben vezettek is 3-2-re, ám végül fordított az Omszkije Jasztrebi. Sesztyorkin idén gólt szerzett, kilenc KHL-meccsen védhetett, közülük a Slovan ellen shutouttal zárt, a 18 éves kapus nagy jövő előtt áll, kérdés, marad-e az MHL-ben, vagy elviszi egy KHL-csapat.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum