Viveiros hazudik, és ezt ő is pontosan tudja

   

Az olimpia óta leginkább egy dél-amerikai szappanoperára hajaz, ami az osztrák szövetség körül zajlik

Csúnya utóélete van Manny Viveiros osztrák szövetségi kapitány menesztésének. A szövetség vezetői és az exkapitány egymást káromolják a sajtóban.

Mint az olvasóink számára ismert lehet, a volt klagenfurti edzőre és sportigazgatóra rájár a rúd. Hol van már a téli olimpiára való kijutás emléke? Bietigheimben mindenki csodálatára váratlanul kiváló teljesítményt nyújtott Ausztria, a házigazda németeket is megelőzve kijutott Szocsiba.

Az olimpia első három meccsén sem volt gond, meglepően érett játékkal az osztrákok jó pozícióból, többek között a náluk magasabban jegyzett  norvégokat legyőzve, a 9. helyről várhatták a negyeddöntőbe jutásról döntő, szlovénok elleni meccset.

HUNAUT 3

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A bajok ezt követően kezdődtek. A norvégok elleni sikert követő italozós estét részletesen tárgyalta az osztrák sajtó, és ennek nyomán mi is. A szlovénok elleni vereséget nehezen emésztették meg Ausztriában, amely néhány bocsánatkéréssel, az ügy szövetségi szintű elkenésével, majd pár érthetetlen elnöki nyilatkozattal, na és a válogatottságot lemondó játékosok tömkelegével folytatódott. Viveiros így egy alapjaiban felforgatott válogatottal utazott Dél-Koreába, ahol nem volt elvárás az elitbe jutás, ám ez végül tulajdonképpen csont nélkül sikerült, ismét mindenki kellemes meglepetésére.

A hála nem maradt el: két nappal a hazaérkezés után a szövetség eldöntötte, nem hosszabbítja meg a vb végeztével lejáró szerződést Viveirosszal. Viveiros a Kleine Zeitungnak adott interjúban rögtön válaszolt, mondhatni kipakolt, nem nagyon fogta vissza magát. Mint elmondta, Alpo Suhonen, a szövetség sportigazgatója a kinevezésétől kezdve nem állt mellette, annak ellenére sem, hogy az eredmények a szerencsétlen 2013-as A csoportos kiesést leszámítva az elvárásoknak megfeleltek, vagy akár jobbak is voltak annál.

Suhonen munkájával kapcsolatban megjegyezte, hogy a szövetségnek semmiféle terve nincs az osztrák hoki fejlesztésére. “A játékosok egyébként is a csapatért, társaikért, magukért és az edzőikért küzdöttek, ezért a szövetségért egészen biztosan nem” ? forgatta meg a tőrt az ÖEHV vezetőiben. Egy oldalvágással megemlítette, hogy “az egyetlen, amit Suhonentől látott, az volt, hogy a felnőtt csapat mellett támasztotta a palánkot, pedig ott nem volt feladata, ugyanakkor az ifjúsági és a juniorválogatottnak a környékén sem fordult meg”. Megemlítette, hogy a Suhonen által egy fejlesztő edzőtáborba hozott finn utánpótlásedző “állandóan olyan részeg volt, hogy korcsolyázni sem tudott az edzéseken”, a szintén a finn sportigazgató által hozott finn sportorvos pedig “egy konferencián a saját előadását sem tudta megtartani, mert már korán reggel atomrészeg volt”. A volt szövetségi kapitány azt is sérelmezte, hogy Dieter Kalt szövetségi elnök “arra sem vette a fáradságot, hogy egy mondatot beszéljen vele, és személyesen indokolja meg, miért is menesztették”.

Viveiros HUNAUT

Természetesen a történetnek itt koránt sem volt vége. Az újság következő kiadásában a megtámadottak is megkapták a lehetőséget, és természetesen kontráztak. “Viveiros hazudik, és ezt ő is pontosan tudja ? nyitott az interjúban meglehetősen erősen Suhonen. ? Nemcsak telefonon akartuk tájékoztatni, személyesen én kértem, hogy üljünk le Klagenfurtban, de elutasította. Már a novemberi innsbrucki torna és a szocsi olimpia után is fel akarta bontani a szerződését az ÖEHV, keményen kellett dolgoznom, hogy megmentsen a fejét. A világbajnokság előtt pedig ő maga jelezte, hogy nem akarja folytatni. Az általa említett nagy fejlődést sem látom. Szlovéniától hétből hatszor kikaptunk, Németországtól háromból kétszer, Franciaországot még sosem sikerült megvernünk. Hol is van itt a fejlődés? Ami pedig az én tevékenységemet illeti, nagyon is részletekbe menően foglalkoztam minden utánpótlás-válogatottal. Koncepciót készítettem, edzőtáborokat, képzéseket szerveztem, és a többi, és  a többi, és a többi. De különben is, hogy jön ahhoz Viveiros, hogy kérdőre vonjon, mit csinálok. Nekem van jogom őt kérdeznem, én vagyok az ő főnöke, nem pedig ő az enyém. Én vagyok a munkáltatója. Nem a szövetségnek és nekem nincs programunk, éppen Viveiros az, aki eddig semmilyen strukturált programot nem tett le az asztalra” ? dühöngött a finn.

Dieter Kalt, a szövetség elnöke is megütközve fogadta Viveiros nyilatkozatát. “Nem tudom, miért mondja, hogy a vb után nem jelentkeztem nála ? búslakodott az elnök ?, amikor április 28-án a szövetség bécsi irodájából személyesen küldtem neki egy e-mailt. Hogy mi volt a tartalma? Tájékoztattam, hogy az elnökség úgy döntött, nem hosszabbítja meg a szerződését. Ezen kívül még egyszer személyesen köszöntem meg Mannynek a munkáját és gratuláltam az újbóli feljutáshoz. Nem értem, miért csodálkozott ezen, már a vb előtt hetekkel elmondta újságokban, hogy mindenképpen befejezi Korea után, és új feladatokat keres magának. Emberileg is csalódtam benne. Soha egyetlen rossz szó nem hangzott el közöttünk. Az ő idejében még én harcoltam azért is, hogy a KAC-hoz kerüljön játékosként.”

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum