Viveirosszal nem hosszabbítanak

 

Két nappal a sikeres dél-koreai világbajnoki szereplés után összeült az osztrák szövetség, az ÖEHV elnöksége, hogy értékelje a tapasztalatokat. Alpo Suhonen sportigazgató javaslata alapján Viveiros szövetségi kapitánynak nem hosszabbítják meg a szerződését.

Pedig alig egy napja, hogy a kényszerből sikeres vérátömlesztést alkalmazó kapitány arról beszélt, szívesen folytatná a munkát. Az elnökség azonban a kapitánnyal közismerten nem túl jó kapcsolatot ápoló Suhonen javaslatára hétfői ülésén úgy döntött, nem hosszabbítja meg Viveiros szerződését, és augusztus 15-ig új szövetségi kapitányt keres.

“A két nappal ezelőtt véget ért világbajnoksággal a válogatottal dolgozó összes edző és segítő szerződése lejárt ? fogalmaz az elnökség közleménye ?. Szeretnénk megköszönni Manny Viveiros szövetségi kapitánynak és stábjának a nagyszerű együttműködést, az elért célokat és a közösen megünnepelt eredményeket az elmúlt három évben. Most kikérjük az időnket, és elemezzük a jelenlegi helyzetet. Nem akarunk elsietni semmit, elegendő időnk van, amíg az új szezon elkezdődik. Legkésőbb augusztus 15-én bemutatjuk a válogatott új szövetségi kapitányát.”

Az edzőkeresés Suhonen vezetésével folyik, és minden bizonnyal az “osztrák csapathoz, osztrák rendszerben, osztrák edzőt” hármas jelszó jegyében egy újabb lépést tesznek majd abba az irányba, hogy egy idő múlva mindenhol hazai edzők álljanak az élen.

Apró megjegyzés, hogy Viveiros maga is rendelkezik osztrák állampolgársággal, tehát a döntés azt sugallja, hogy mégiscsak vagy az olimpiai balhéba bukott bele a kapitány, vagy a szövetség órészt osztja a média értékítéletét, miszerint elsősorban a magyar válogatott becsületes helytállásának és a körbeveréseknek köszönhetően jutott fel az A csoportba Ausztria, semmint kiemelkedő játéka miatt.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum