Nagytakarítás Washingtonban

 

A Capitals 2007 óta először nem jutott a rájátszásba, amelynek rögtön meglettek a következményei, menesztették Adam Oates vezetőedzőt, illetve George McPhee general managert.

Ted Leonsis, a csapat tulajdonosa így indokolt a változtatások mellett: “Nekünk az volt az általános benyomásunk, hogy ez a csapat már nem képes felvenni a versenyt a többiekkel a Stanley Kupáért, pedig remek a keret. És ez csak az egyik jelzés volt, hogy ideje volt ezt meglépni. Néha meg kell hoznunk olyan döntéseket, ami nem mindenkinek jó de most tiszta lappal indulhatunk.”

Leonsis arra a kérdésre, milyen játékos mozgások várhatók, illetve mi lesz az érinthetetlennek hitt Ovecskinnel, érdekesen felelt: “Új vezetők lesznek, nem én leszek az új GM vagy az új edző, meghallgatjuk mit szeretnének, és annak fényében döntünk majd.” Leonsis egyértelműen ködösít az orosz zsenivel kapcsolatban, nem véletlenül. A fővárosiak legértékesebb játékosáról ebben a szezonban minden eddiginél többször felröppent egy esetleges csere lehetősége.

A kirúgott Oatesnak hároméves szerződése volt, amiből két évadot töltött ki Washingtonban. McPhee ezzel szemben 17 évadot húzott le a fővárosban kisebb-nagyobb sikerekkel. Első évében 1998-ban a Capitals rögtön döntőt játszott, ám söpréssel maradt alul a Detroittal szemben. Az ezredforduló idején próbálta megfiatalítani illetve megújítani a csapatot, a fővárosba vitte Jaromír Jágrt, Trevor Lindent, Petr Sykorát és Michael Nylandert, miközben olyanoktól szabadult meg mint Dale Hunter, Adam Oates, Szergej Goncsar vagy Richard Zedník.

Remek fiatalokat draftolt, 2002-ben Szjomint, tíz éve Ovecskint és Greent, ám a sikerek nem jöttek, mert a kispadon mindig olyan ember ült, aki nem tudta kihozni a keretben rejlő képességeket. McPhee 17 éves regnálása alatt a Caps hat alkalommal nem jutott a rájátszásba és mindössze háromszor jutott be a második körbe, pedig ekkor már a csapat tagja volt az azóta rengeteg egyéni címet begyűjtő Ovecskin is. Egyelőre homály fedi ki a legesélyesebb a két posztra, ám ha sikereket akarnak elérni, akkor egy rutinos öreg rókát kell a kormány és kispad mögé állítani.

oatesmcphee

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum