Meccslabdájuk van Nagy Gergőéknek a döntőhöz

   

Péntek után szombaton is hosszabbításban dőlt el CHL elődöntőjének egyik párharca a Quad City és a Allen között.

Az első harmad végén a hazaiak szereztek vezetést emberelőnyből, amit a harmadik harmad második percében egalizáltak a vendégek, szintén előnyből. Fölényben játszott ekkor már az Allen, hiszen Nagy Gergőék vezetését követően a második és harmadik harmadban 35 kaput eltaláló lövésük volt, szemben a Quad City 12-jével. A 49. percben így a vezetést is megszerezték. A Quad City már az 59. percben lehozta kapusát, ami egy perccel a vége előtt be is jött nekik, sikerült megszerezni az egyenlítést és kiharcolni a hosszabbítást. Amelyben a lélektani előny immár a hazaiaknál volt, és a mérkőzés 77. percében a győzelmet érő találatot is sikerült megszerezni. 3-2-re nyert tehát a Quad City Mallards és összesítésben is éppen ilyen arányban vezet. Folytatás kedden az Allen otthonában, meccslabdája van Nagyéknak a döntőbe jutáshoz.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 17., csütörtök
PRE 15:00 DABJUN 3-7VÉGE
PRE 17:00 SKAUTE 2-3VÉGE
PRE 18:00 MISVC2 2-4VÉGE
U16 18:30 SPAHUN 1-12VÉGE
augusztus 18., péntek
PRE 18:00 TITVC2 6-0VÉGE
PRE 18:00 TOPUTE 4-0VÉGE
U16 19:00 EBBHUN 0-8VÉGE
VIS 19:00 MACNZÁ 1-2VÉGE
augusztus 19., szombat
PRE 15:00 DABKOS 1-6VÉGE
U16 19:00 HUNEBB 11-0VÉGE
augusztus 20., vasárnap
PRE 11:00 DABBAY 2-6VÉGE
U16 15:00 HUNMAN 
augusztus 22., kedd
VIS 18:00 MISPOP 
VIS 18:00 NITMAC 
VIS 18:00 NZÁAVS 
VIS 18:00 UTEZIL 
augusztus 24., csütörtök
PRE   SKADAB 
BL 18:00 KLPMIF 
    • SPORT 2
augusztus 25., péntek
PRE   TOPDAB 
PRE 17:00 TITFTC 
BL 19:00 MÜNCRA 
    • SPORT 2
PRE 20:00 AMIBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk