Folytassa, Chernomaz!

   

Véget ért egy korszak, nincs más lehetőség, mint egy újat nyitni. Az első kis lépést megtettük. Még néhány hosszú lépés és az A csoport küszöbén fröccsözhetünk.

A világbajnokság bővebb elemzéséhez még egy-két nap türelmet kérek. Meg kell várni, hogy a véralkoholszint a normális agyműködést biztosító szint felé közelítsen, hogy a fantasztikus élmények tengerében a valóság újra átszűrődjön a rózsaszín szemüvegen és a tompa fáradtság helyére valami frissességszerűség költözzön, persze csak a jetlag elmúlását követően. Addigra helyükre kerülnek a világbajnoksággal kapcsolatos negatívumok és a valamivel több pozitívum, tennivaló azonban van a jelenben is, érdemes az alapkérdésekről írni.

Triviális, hogy egy szövetségi kapitányt nem kell szeretni. A most 100% etalonnak mondott Pat Cortinát is sokan szidták, még a szapporói feljutás után is, mert gyakorlatilag lezárta a keretet, és nem tett be új arcokat. Ezeknek az embereknek máshogy jár az agyuk, mint a szurkolóknak, viszont az is biztos, hogy nálunk jobban értenek a szakmájukhoz.

chernomaz hunjpn

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Rich Chernomaz már tavaly metszőollóval látott munkához, s már az első évben tabukat döntögetett, szokatlan megoldásokat alkalmazott. Aktiválta a szezont a Vasas szakosztály-igazgatójaként végigdolgozó, és kapusként még csak edzéseken sem részt vevő Szuper Leventét, majd az ordító minőségihátvéd-hiány miatt a legjobb magyar centerből bekket csinált. Vas Márton korábban ugyan sokat hokizott hátvédként, de jó tíz éve nemigen. Ezt követően kihagyta a dunaújvárosi játékosokat, elsősorban a fizikumukra hivatkozva, de betette a Miskolcban kiváló szezont produkáló 18 éves Nagy Krisztiánt.

Mivel felkavarta a változatlanságot, megvertük vele a kazahokat, a nyáron megkapta feladatául a fiatalítást, 3 éves programot kért és kapott a szövetségtől, amely során a junioroktól jelentős számú játékost felvisz a nagyokhoz és a harmadik év végére felépít egy olyan csapatot, amely azt követően hosszú éveken át a sikeres magyar válogatott magját adja. A folyamat segítése érdekében nyakába akasztották az U20-as válogatott irányítását is, amit örömmel vállalt. Szép játékkal felvezette a juniorcsapatot a harmadosztályba, ez négy éven át nem sikerült másnak, ne csökkentsük azzal az érdemeit, hogy ez valóban most tűnt a legkönnyebb feladatnak.

A világbajnokság után a fiatalítási akció kezére játszott, hogy három veterán bekkünk visszavonult, sorrendben Szélig Viktor, Horváth András és Sille Tamás jelezte, nem lesz többet válogatott. Mivel Szuper Levente sem kezdte újra a játékot, borítékolható volt, hogy helyére más megoldást kell találni. Decemberben megérkezett Székesfehérvárra Hetényi Zoltán, és bebizonyította, hogy magasabb szintű feladatokra is képes, hosszú távon számíthatunk rá, mert terhelhető, jó kapus, aki sorozatterhelés közben is tartja a csapatot hátulról. Chernomaz a szezon során rengeteg magyar játékost megnézett, közülük versenyhelyzetben vagy 70-80-at látott a rábízott két korosztálynál együttvéve. Ez alapján nagyon bátor fiatalításba fogott, a juniorok közül rengetegen kaptak bemutatkozási lehetőséget, volt aki csak az edzőtáborozásig jutott (pl. Korbuly Gergely, Könczei Áron, Ritó László, Vincze Péter, Vojtkó Mátyás), de sokan mérkőzésen is megmutathatták, helyük van-e a felnőtt válogatottban (pl. Kocsis Ferenc, Nemes Benjámin, Németh Attila, Reiter Attila, Sárpátki Tamás). Nyitott volt az újításra, bekerültek idősebbek, akik korábban nem kaptak lehetőséget (pl. Azari Zsolt), és olyanok, akiktől tavaly keményebb munkát kért és idén kapott is (pl. Hüffner Adrián). A tapasztalatszerzés után a vb-csapatból kihagyott jó néhány olyan játékost, akivel korábban számolt vagy legalábbis számolni tervezett (pl. Gőz Balázs, Hegyi Ádám, Hetényi Péter, Kiss Dániel, Ladányi Balázs).

És akkor erről a témáról utoljára: A vesztes helyzetek kezelése nem a szövetségi kapitány feladata. Rá az a 25-40 játékos sorsa bízatott, akikkel hosszú távon számol. A sérelmek és sérelmes helyzetek menedzselése szűkebb környezetének, azaz a stáb tagjainak és a szövetség ? hálátlan ? feladata. Ők ismerik tűpontosan a helyzetet, a hazai viszonyokat, tisztában vannak a magyar néplélek mélységeivel. Nem látványos, de nagyon fontos feladat ez. Egy kis energiabefektetéssel elég nagy problémákat lehet megúszni. Óriási hiba történt Ladányi Balázs ügyében. Az eset semmilyen, rossz kezelése miatt az egész világbajnoki felkészülés és vb alatt egy problémagóc befolyásolta a csapat körüli hangulatot. Ki gondolhatta komolyan, hogy jó megoldás egy olyan játékost, aki több mint 200-szoros válogatott, aki az utóbbi 19 világbajnokságon ott volt, a válogatott keret kihirdetése előtt 2 nappal telefonon nyugdíjazni? Ki gondolta azt, hogy nem lesz komoly visszhangja annak, ha erről a szurkolók a bő keretről szóló sajtóközleményből értesülnek? Balga volt, finoman szólva.

Valószínűleg egy átlagos kanadai játékost ki lehet így hagyni, de Wayne Gretzkyt előkészítés, felvezetés és alapos magyarázat nélkül aligha hagyhatták volna ki a naganói keretből. A történelmi hűség kedvéért rögzítsük, nem is hagyták ki a leszálló ágban lévő csillagot, és meg is égtek vele, érem és gól nélkül tért haza. A két játékos összehasonlítása nem a játéktudás és az elért eredmények miatt történt, a lényeg annyi, hogy a legendákat másképp kezelik még arrafelé is, mint az átlagost. Azt viszont csak a környezete tudta volna elmondani a kapitánynak, hogy a 11-es itthon melyik polcon található.

Rich Chernomaz továbbment, mint bárki más a történetben, az utolsó vb-mérkőzést követően kiállt a szurkolók közé, és több mint fél órán át minden kérdésükre válaszolt. Az ehhez a cikkhez tartozó lényeg annyi, hogy a fiatalítás koránt sem ért véget. A magunk részéről pártoljuk ezt, ha már elindultunk, járjuk végig ezt az utat, lássuk meg, hová vezet. Ha az irány jó, nyilván marad ez a szakvezetés, ha nem az, akkor megy. Elvesztegetett évek nem lesznek ezek, bárhogy is alakul.

A 2013-as budapesti felnőtt vb-n bebizonyosodott, hogy a régi csapat már, az idein pedig, hogy az új még nem képes A csoportos szinten játszani, magyarul jelenleg semmi keresni valónk az A csoportban. Azonban csak köszönettel tartozunk a játékosoknak és a stábnak, mindannyiuk munkája benne volt abban, hogy Szöulban is jó volt magyarnak lenni.

A mindenkori szövetségi kapitány munkáját számtalan szempont szerint lehet bírálni. Ezt meg is teszik azok, akik nálunk jobban értenek a sportághoz. Az biztos, hogy a kanadai edzőnk nem csak konvencionális módszereket alkalmaz, kockáztat és nyilván hibázik is. Munkájának eredményét a feladat leteltekor, valamikor két év múlva lehet megítélni. Azon a véleményen vagyunk, hogy Rich Chernomaz munkája hasznos, mind az U20-as, mint a felnőtt válogatottnál, várjuk ki türelemmel, hol tart majd a válogatott a 3 éves ciklus végén, azaz a 2016-os vb után. Ennyi türelem jár ennek a programnak.

Még egy fontos dolgot hagytunk a végére. Minden fentebb írt szép szó ellenére egy nagy gondot még kezelni kell, és szintén szövetségi szinten. Megérthető, hogy nem foglalkoztatunk főállású edzőt a válogatott élén, mert nem látszik indokoltnak. Nem véletlen, hogy nem szokás ez a hokivilágban, elvétve persze van rá példa. De az nagyon fontosnak látszik, hogy harmadszor ne essünk abba a hibába, ami először a svájci vb, majd a mostani előtt következett be, nevezetesen, hogy a szövetségi kapitány klubkötelezettségei alakítják a magyar válogatott programját. 2009-ben Cortina nem tudott néhány edzésen és felkészülési meccsen részt venni német klubcsapata miatt, idén pedig ellenfeleinknél legalább egy héttel kevesebbet készültünk a világbajnokságra, miközben minden játékosunk klubelfoglaltságai akár már 2-3 héttel korábban lehetővé tették volna a közös munkát, s a 2013-as vb fényesen igazolta, hogy van az ilyesminek kézzel fogható eredménye. Nem biztos, hogy a rövid, zsúfolt ráhangolódás miatt esett így, de tény, Gojangban a harmadik meccsre érkezett meg csapatunk a világbajnokságra. Jövőre vigyázzunk erre, ha van rá mód. Ha nincs, teremtsük meg a lehetőségét, fontos.

Azon olvasóinknak, akik mindenképpen szakmai elemzésre várnak itt és most, idekopizzuk Szuper Levente gyors értékelését, amelyet az onlajnok.com-nak adott az utolsó vb-meccsünk után, és amellyel nincs okunk vitatkozni: “Elmondhatjuk, hogy egy rossz meccsünk volt, a többi jó! Egy rossz meccs mindig benne van. Jó volt látni, hogy néhány fiatalra biztosan lehet számítani a jövőben, meg van az esély, hogy vezérré váljanak. Ugyanakkor van egy kis hiányérzet is bennem, mert látva a szlovén, osztrák csapatot, még akár feljutni is lett volna esély. A kapitány 3 éves tervet tett le az asztalra, amit a szövetség elfogadott és abból most járt le az első. Drukkolnunk kell neki és bízni kell benne, hogy ami a terv végén szerepel, azt maradéktalanul meg is fogja valósítani. Zoli teljesítményét külön kiemelném, ő igazi vezér volt a kapuban! Valamint le a kalappal a szurkolóink előtt, ismét bebizonyították, hogy ők a legjobbak!”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum