Magyarország?Japán 5-4

   

Végig becsülettel küzdött, mindent megtett a közönsége kiszolgálásáért a magyar válogatott, és harmadszor sem tudták rendes játékidőben legyőzni csapatunkat a dél-koreai divízió 1/A-s világbajnokságon.

Az utolsó mérkőzéséhez érkezett a dél-koreai világbajnokság. A magyar válogatott számára tét nélküli volt a szombati nyitómérkőzés, minden bizonnyal az 5. helyen végez, ez már a meccs előtt nyilvánvaló volt, hiszen Ukrajnát aligha fogja meg a hazai csapat. Persze lehet, hogy mégis, és akkor a 4. hely lesz a miénk, de ez csak a következő évi sorsolás szempontjából számít. A becsület és az ide kivándorolt szurkolósereg viszont azt érdemelte, hogy ismét egy olyan meccset produkáljon a csapat, mint legutóbb. Az osztrákok elleni játék borítékolhatóan elég lenne Japán legyőzőséhez is, így gondoltuk a találkozó előtt. Még akkor is, ha Japán egy évtized után ismét eséllyel pályázott az A csoportos tagságra, amelyhez nem kellett mást tennie, mint Magyarországot legyőzni. A mieinknél újra szerepet kapott Vas János, aki izomsérülés miatt kihagyta a legutóbbi találkozót.

Jól kezdtük a mérkőzést, egyből látszott, hogy két közel egyforma csapat csap össze, és mindkét egység a győzelem igényével lép jégre. Sajnos az oda-vissza játék után nekik volt nagyobb szerencséjük, egy rövid felső sarkos lövésük a 3. percben beakadt, vezettek 1-0-ra. Hatalmas elánnal folytattuk a játékot, ahogy tudtunk, mentünk az egyenlítésért. Biztató volt, hogy nagy helyzeteket inkább mi alakítottunk ki, persze nem kellő számban ahhoz, hogy gyorsan megfordítsuk az állást. De ahhoz mindenképpen elég volt a csapat támadóereje, hogy Fukufudzsit megdolgoztassuk. Két japán előnyt is szépen kivédekeztünk, gyakorlatilag nem tudtak megfélemlíteni minket ebben a négy percben. S a harmad végén eljött az igazság pillanata, a 18. percben egyenlítettünk. Vas Márton vette észre, hogy középen Sofron István kéri a korongot, DEL-es légiósunk szépen tartotta meg a korong átvételét követően is, majd szép húzott lövésével szemben a japán kapus csak részmegoldást talált, átment rajta a pakk, így 1-1-re módosult az eredmény. 6 másodperccel a dudaszó előtt megkaptuk első előnyünket is, így a második peridust 5 a 4 ellen kezdhettük, reményekkel és várakozással teli.

S jól tettük. Bartalis István kőkemény ér reményteli centerjátékának köszönhetően a 21. percben meg is szereztük a vezetést, fordítottunk emberelőnyben, 2-1-re vezettünk. Sajnos nem sikerült a bogarat elnyomnunk, nem jött be a harmadik találat, amikor jöhetett volna, s a Hári-féle sor nagy helyzete után megkontráztak minket, nem értünk vissza kellő számban, így a 27. percben egyenlíteni tudtak a percekig halovány japánok. Sőt a 31. percben Kudzsi pontos lövésével visszavették a vezetést. Szépen védekeztük ki a harmadik hátrányt is, de amikor az letelt, egyből 2-3-ra módosult az eredmény. De ez sem törte le a csapat és a tábor lelkesedését, s bár előbb még Orbán Attila kiállítását ki kellett védekezni, teljesen jogos volt, hogy a harmad utolsó előtti percében egyenlítettünk. Sofron István és sora alkotott, a végén 20-asunk második gólját szerezte, 3-3-ról várhattuk a záró húsz percet.

A harmadot jól kezdtük, Japán nem találta a ritmust, mi viszont folyamatosan jöttünk előre, Sofron előtt ziccer adódott, de pontatlan volt a befejezés, ezért tudott Fukufudzsi védeni a 46. percben. Sehol nem volt Japán erőben, végig domináltunk. Fukufudzsi megsérült, a torna lejobb kapusa lement a 49. percben, ránézésre begörcsölt vagy meghúzódott a lába. 51. percben a bíró büntetőt ítélt ellenünk, de Hetényi Zoltána vb-n másodszor is tökéletesen vizsgázott ilyen helyzetben, Takahasi rávezetését magabiztosan fogta. Az utolsó 10 perce azonban felgyorultak a japánok, voltak gondjaink hátul, s előre már nem veszélyeztettünk annyit. Az 55. percben párharcot vesztettünk a védő harmadban, és a nagyon gyors japán csatár kihasználta ezt, Hetényi Zoltánt ismér kiszolgáltatott helyzetbe hozta a védelem, ezúttal megoldották az ázsiaiak egy az egyben, 4-3-ra vezettek és A csoportba jutásra álltak 5:30-cal a vége előtt. Becsülettel küzdöttünk, mindent megtettünk az egyenlítésért, ez először Mihály Árpád ütőjében maradt benne, de 3:36 perccel a vége előtt, amikor időt kértünk, még semmi sem volt veszve. A klagenfurti osztrákok által is támagotatt magyar szurkolóhad rendületlenül bízott a világbajnokság második győzelemében. S jól tette. Hetényit levittük, Vas Márton a kékről lőtt, Hári János vagy beleért, vagy nem, de gól lett, az 59. percben egyenlítettünk. Jöhetett a hosszabbítás.

Mindkét csapat óvatosan játszott, nem sok esély volt, de az mindkét oldalon legfeljebb egyszer. 18 másodperccel a vége előtt előnyt kaptak a japánok túl sok játékos miatt. Egy Keller-lövés utáni Hetényi-védésnek köszönhetően jöhettek a büntetők. A rávezetéseket a japánok kezdték, Kudzsi belőtte, Hári túlcselezte, Ueno büntetőjét fogta Hetényi, Vas Márton bevarrta, Tanaka kihagyta, ahogyan Sofron is, így három pár után 1-1-re állt a csata. A negyedik kört Vas Márton kezdte egy köténygóllal, de Obara is betalált. Az ötödik párban Vas Márton harmadjára is betalált Nariszavának, Kudzsi viszont elesett a rávezetés közben, így egy ritkán látható bakival nagy valószínűséggel elúszott Japán feljutása. Magyarország győzelemmel zárta a gojangi világbajnokságot.

14034556323_a17f0c6171_z

Fotó: Mudra László (MJSZ)

VB, 2014. ápr. 26., szombat.
Hetényi: 83,3% (Sevela)
K
Fukufudzsi: 87,1% (Nariszava)
Gröschl, Szirányi, Sofron, Hári, Bartalis
1
Akimoto, Jamasita Takafumi, Nisivaki, Obara, Takahasi
Tokaji, Vas M., Sebők, Benk, Azari
2
Szaszaki, Janadori, Szaito, Ueno, Jamasita Takuro
Pozsgai, Hüffner, Kovács, Nagy, Magosi
3
Keller, Hasimoto, Kavai, Tanaka, Kudzsi
Varga, Orbán, Kóger, Vas J., Mihály
4
Szakata, Oszava, Szato, Mitamura, Takagi
Rich Chernomaz
E
Mark Mahon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:58 JPN Szaito Jamasita Takuro
1-1 17:29 HUN Sofron Vas M. Tokaji
2-1 20:49 HUN PP Bartalis Vas J. Vas M.
2-2 26:50 JPN Nisivaki Takahasi Obara
2-3 30:39 JPN Kudzsi Keller Tanaka
3-3 38:53 HUN Sofron Hári Bartalis
3-4 54:30 JPN Ueno Szaito
4-4 58:54 HUN Vas M. Vas J. Hári
5-4 65:00 HUN GWS Vas M.
31 Kapura lövések száma 24
20 Kiállításpercek 4
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum