Basile elhagyja Briancont

 

11 év után vált a sikerekben kulcsszerepet vállaló szakember.

Luciano Basile 2003-ban kezdett a Brianconnál, ahova a német harmadosztályból érkezett, de előtte hosszú éveket töltött az olasz első- és másodosztályban, sőt, két szezon erejéig a spanyol Majadahonda kispadján is megfordult. Az érkezését megelőző hetven évben a Briancon a Ligue Magnus stabil résztvevője volt, távozása után elmondható, hogy sikerült némi patinát varázsolni ebbe a klubtörténelembe: 2010-ben és 2013-ban Francia Kupát nyert a csapat, 2011-ben Ligakupát, 2013-ban Szuperkupát, 2014-ben pedig a legértékesebb trófeát, a Ligue Magnus bajnoki címét is sikerült elhódítani.

luciano-basile

Éppen abban az évben, amikor a klub fennállásának 80. évfordulóját ünnepelte. A váltás tehát benne volt a pakliban, hiszen innen már csak lefelé vezethet az út számára, bár a külső szemlélő ugyanekkora erővel el tudta képzelni azt is, hogy marad még 10-20 évet. A klub mindenesetre külön közleményben köszönte meg, hogy a klub nyolcvanéves történelmének legszebb oldalait írta meg Basile. Meg nem erősített hírek szerint a jövőben egy másik francia kiscsapat, a Gap csapatát fogja erősíteni.

A Jégkorongblog a bajnoki arany kapcsán kérdezte a Basilével együtt brianconi hokitörténelmet írt Szélig Viktort a mesterről. Szélig az interjúban így méltatta edzőjét: “Az edzőnk elképesztő munkát végez és tanul a hibáiból. Képes megújulni és mindig megtalálja a megfelelő elemeket a gépezethez. Mindenkinek megvan a szerepe a csapatban, van külön előnyös és külön hátrányos egység, viszonylag egységesen osztja el a jégidőt, marad energia a megalkuvást nem ismerő, agresszív játékra. A motiváció terén mindig meg tud lepni. 11 éve van itt a klubnál, én nyolc szezont dolgoztam vele végig, de amikor már-már úgy gondolom, hogy minden trükkjét ismerem, akkor csak előjön egy meglepetéssel.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum