Söpréssel bajnok a Zürich Lions

 

Szlovákiában viszont elmaradt a bajnokavatás.

Finnországban a Tappara megfordította a Karpat elleni párharcot. A harmadik, Ouluban megrendezett mérkőzést 3-2-re nyerte a tamperei csapat, így idegenbeli sikerükkel összesítésben 2-1-re vezetnek.

DEL-ben a Köln megnyerte a második meccsét is. Bár a 3. percben Derek Hahn révén az otthon játszó ERC Ingolstadt szerzett vezetést, öt perccel később Mirko Lüdemann egyenlített, majd a 16. percben Marcel Ohmann fordított. A paprikás találkozón a harmadik harmadban nyomott a hazai csapat, viszont nem találtak be, Chris Minard viszont a végén az üres kapuba igen, így a Kölner Haie 3-1-re diadalmaskodott.

Svájcban büntetőkkel lett bajnok a Zürich Lions. A drámai mérkőzésen a rendes játékidő egy-egy gólt hozott, a húszperces hosszabbításban nem esett találat. A büntetőknél a hatodik pár döntött, Romano Lemm rávezetését védte Lukas FlüelerRobert Nilsson viszont betalált Martin Gerber kapujába, így a ZSC 1936, 1949, 1961, 2000, 2001, 2008 és 2012 után 2014-ben is svájci bajnok.

Az SHL-ben továbbra is egyoldalú a döntő. A keddi 3-0-s és a csütörtöki 6-2-es Skelleftea-győzelem után szombaton 8-1-re nyert a címvédő és egy diadalra került az újabb söpréses bajnoki címtől.

Szlovákiában elmaradt a bajnokavatás. A HC Kosice úgy utazott Nyitrára, ha nyer, bajnok. Ez nem történt meg, a HK Nitra 3-1-re nyert, így 3-3 az összesített állás, hétfőn viszont eldől, ki lesz az Tipsport Extraliga legjobbja.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum