Holnap fel kell kötnünk a gatyát, de a magyaroknak is

   

Egy játéknap után a magyar válogatott vezeti a gojangi világbajnokság mezőnyét. A másik két mérkőzésen Ausztria hosszabbításban nyert Ukrajna ellen, Japán pedig rendes játékidőben Szlovénia ellen. Alább nyilatkozatok e két mérkőzésről.

“Remek csapat ellen nagyon jól játszottunk, azzal nyertünk, hogy az egész meccset tekintve mi voltunk a jobb csapat ? nyilatkozta Manny Viveiros, az oszutrákok szövetségi kapitánya. ? Az emberelőnyökben nagyon jól dolgoztunk. Egyes helyzetekben Starkbaum nagyon fontos támaszunk volt, fontos védésekkel segített bennünket a győzelemhez.”

“Végig biztos voltam benne, hogy a korong átment a vonalon ? mondta az osztrákok honosított kanadaija, Brian Lebler. ? Ahogy vártuk is, nem volt egyszerű meccs, a győzelem hihetetlenül fontos volt számunkra.” A meccs legjobbjának választott Dominique Heinrich ezt fűzte hozzá: “A kezdéstől megpróbáltunk nyomás alatt tartani őket, és megpróbáltunk hamar vezetést szerezni. Jól mentek az emberelőnyök, mindhárom gólunk ebből esett. nem kaptunk sok kiállítást, de a későbbiekben még ennél is kevesebb kiállítás kel a jó eredményhez.”

“Az ember mindig egy kicsit jobbra számít ? nyilatkozta a lefújás után Andrej Nazarov, az ukránok szövetségi kapitánya. ? Vannak, akik kiestek a klubjukkal, másoknak hosszú volt a rájátszás, egyesek meg rengeteget ültek a cserepadon. De mindenki tette a dolgát a legjobb tudása szerint. Az első meccs alapján nem lehet ítéletet mondani. Gratulálok a válogatottnak a mai játékáért. Nagyon érdekes meccs volt, nagyon nehéz ellenféllel szemben. Az osztrákok részt vettek az olimpián is, és nagyon jól szerepeltek. A sajátjainkról elmondhatom, hogy nagyon rendben volt a teljesítményük, ami a sebességet, a helyzeteket és a kihasználásukat illeti. A győztes gólról nehéz mit mondanom. Volt az a kiállítás, utána pedig az a gól… Sokak szerint senki sem látta, hogy bent volt-e vagy sem. Nem tudom, bízzuk a játékvezetők lelkiismeretésre ezt a kérdést. Mostantól a következő mérkőzésre kell figyelnünk, amit meg akarunk nyerni. A mieink közül sokan nem játszottak még eleget ilyen szinten. Az osztrákok közül sokan jó európai ligákban játszanak, amelyek talán nem jobbak, mint ahpol a mieink játszanak, de nekik mindenképpen több a tapasztalatuk ezen a szinten. Mi talán a harmadik vagy negyedik meccset játszottuk így. A fiúk ennek ellenére jól harcoltak, megtettek mindent. Egy kicsit sok kiállítást kaptunk, holnap reméljük, kevesebb lesz ebből.

A végére elfáradtunk a sok kiállítás miatt, és szerencsénk sem volt. Ha az első két helyen szeretnénk végezni, akkor a következő meccseinket meg kell nyerjük. A magyaroknak nagyon erős csapatuk van. Jól ismerjük őket, játszottunk ellenük a felkészülési tornákon is. Ha csak egy kis lehetőséghez jutnak, azonnal meglógnak. De ma a játékosok betartották az utasításokat. A legfontosabb most, hogy megfelelően regenerálódjunk. Holnap fel kell kötnünk a gatyát, de a magyaroknak is.”

Csalódottak voltak a szlovén játékosok a japántól elszenvedett vereséget követően. “Számítottunk arra, hogy a japánok nagyon okos védekező játékot fognak játszani ? mondta Mitja Robar, a szlovén válogatott hátvédje. ? A mi játékunkban túl sok volt az egyéni hiba, és ez életveszélyes egy olyan ellenfél ellen, amelyik mindig vár a gyors ellentámadások lehetőségére. A jégfelület inkább a védekező és a lehetőséget kiváró csapatnak kedvezett. Minden úgy alakult, hogy a végén vesztettünk. Holnap Korea ellen játszunk, a meccs előtt leülünk és megbeszéljük, hogyan tovább. Most nem sokat tudok mondani róluk, de majdnem biztos, hogy a japánokéhoz hasonló csapatuk van. Jól összerakott gárda, amelyik altat, aztán várja a lehetőséget hogy lecsaphasson.”

“Sok minden nem sikerült jól ma ? nyilatkozta Marcel Rodman. ? Pedig azt játszották a japánok, amit vártunk tőlük. Volt elég helyünk a japán harmadban, de a korong valahogy sosem úgy pattant, ahogy kellett volna. A góllövésben sem jeleskedtünk. De ez már így sikerült. Mostantól a következő ellenfélre kell készülnünk. Az emberelőnyökben sokkal jobban kell teljesítenünk. Korea hasonló lesz a japánokhoz. Lehet, hogy nem olyan hosszú a cserepadjuk, de általában véve ugyanaz a stílus, minden bizonnyal ugyanazt fogják játszani. Tudjuk, hogy javulnunk kell, mindegy, ki lesz az ellenfél.”

“Szerencsétlen vereséget szenvedtünk a japánoktól ? értékelt Jan Urbas. ? Jól kezdtünk, az első két harmadot uraltuk. felkészültünk arra, hogy nem lesz sok lehetőségünk, Ami meg akadt, azokat nem használtuk ki. Ugyanakkor két könnyű gólt ajándékoztunk nekik. Az, hogy nem voltunk elég hatékonyak, a meccsünkbe került. Javulnunk kell emberelőnyben, többet kell lőnünk, többször kell bemennünk a kapu elé, hogy a kapus ne lásson sokat. És ha így lesz, akkor bizonyosan több gólt is szerzünk majd. A jégfelületre nem szólhatunk semmit, mindenki ugyanazon a jégen játszik. Ez nem lehet kifogás semmire. A helyzeteinket kell belőni.”

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum