A vb-aranyért játszik U18-as válogatottunk

   

Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint rendes játékidőben megverni Japánt. A feladat és a tét komoly, a 16.30-kor kezdődő mérkőzésen eldőlhet, liftezünk-e két év alatt két osztályt felfelé.

Szerdán történelmi verést mért Lengyelországra U18-as válogatottunk a székesfehérvári vb-n, a lengyel ificsapat még soha nem kapott ki 11 góllal világbajnokságon. Ennek ellenére mindenki tisztában van azzal, hogy mindez semmit nem jelent a vb legfontosabb mérkőzése, a Japánnal játszottra nézve. Nem érdekes, hogy ázsiai ellenfelünk két laza győzelemmel kezdte a vb-t, mint ahogy az sem, hogy az első igazán komoly ellenfele egy harmad alatt elintézte. Nincs nagy különbség a csapatok között, a játék neve jégkorong, a jégen 16-17 évesek játszanak kemény meccseket nap mint nap,  ebből a két tényből következően minden meccsen bármi előfordulhat. A tegnap a múlt és csak a következő mérkőzés létezik. De ezt a stáb és a játékosok nálunk sokkal pontosabban tudják.

Glen Williamson (szövetségi edző, Magyarország): Minden meccsen 50-50% az elején, hogy melyik csapat nyer. Ma nagyon koncentráltak voltak a fiúk, eddig ez volt a legjobb mérkőzésünk. Egész nap nagyon jól koncentráltak, megértették, hogy az elsőtől az utolsó percig ott kell lenni fejben is, és egy csapatként dolgoztak. Az első harmad jól sikerült, aztán még több energiát fektettünk bele, és egyre jobban ment a játék. A csapat karakterét mutatta az is, hogy abszolút nem voltak egyénieskedések, egy emberként küzdöttek az utolsó pillanatokig. Semmi arrogancia nincs bennük, megcsinálják, amire megkérjük őket, és nem adják fel. A mai meccs után 5 percig még a boldogság van bennünk, örülünk az eredménynek, de aztán elkezdünk a japánok elleni meccsre koncentrálni. Magabiztos a csapat, de egyáltalán nem bízzuk el magunkat, a srácok nagyon tisztelettudóak, a csütörtöki meccs pedig nagyon jó lesz.

Kornakker Dániel (kapus, Magyarország): Nagyon jó volt a mérkőzés, a srácok is mindent megtettek, és hátul is sokat segítettek nekem, blokkoltak, amikor kellett. Ők is hozzájárultak ahhoz, hogy nulla kapott góllal fejeztem be a mérkőzést. Remélem, megnyerjük az összes mérkőzést, odatesszük magunkat, és világbajnokok leszünk.

Erdély Csanád (támadó, Magyarország): Nem volt újdonság ez a lengyel csapat, már játszottunk ellenük többször, tudtuk, hogy fizikális hokit játszanak, majdnem olyat, mint mi. Betartottuk az edzői utasításokat az első perctől kezdve, ezért tudtunk elég hamar meglépni. Utána már csak felszabadult hokit láthatott a nézősereg, aki kilátogatott Fehérvárra. Az első szünetben megkért minket az edzői stáb, hogy tartsuk azt a tempót, amit a meccs elején, hiszen még két nagyon fontos meccsünk hátra van. Főleg a japánok elleni lesz lényeges, ennek szellemében készültünk és játszottunk a második és harmadik harmadban. A japánok nagyon gyorsak és jól passzolnak, nincs csodaszer, menni kell előre, koncentrálnunk kell.

HUNPOL U18

Nem vagyunk a számolgatások hívei, de annyit azért meg kell jegyeznünk, hogy még egy szűk vereség esetén is jó esélyünk marad az aranyérem megszerzésére. Mert csütörtökön sok minden eldőlhet ugyan a világbajnokságon, de az is lehet, hogy nem dől el semmi sem. Kezdésként a kiesés. A lengyel és az ukrán válogatott az első meccsen a bentmaradást dönti el egymás között. Aki rendes játékidőben veszít , az kiesik. Ha hosszabbításra kerül a sor, akkor csak az utolsó játéknapon dől el a búcsúzó kiléte. A nap második meccse a miénk, ha 3 pontot szerzünk, megvan az aranyérmünk, ha hosszabbításra kerül sor, akkor az ötödik meccsen Ukrajna legyőzővel lenne bebiztosítva, a harmadik lehetőséget nem megengedve ugyan, de számba véve, ha Japán legyőz ma minket, akkor körbeverés alakul ki, amelyben nagyon jól állunk, hiszen az osztrákokat és a szlovénokat is nagy arányban vertük. Ennek köszönhetően Japán akár 3 góllal is nyerhet csütörtökön, a kis körökben akkor is mi vagyunk az elsők, ha verjük Ukrajnát. De ne számolgassunk, nyerjük meg a negyedik meccset és aztán pacsizzunk jó nagyokat egymással a lelátón!

További interjúkat itt találnak.

A világbajnokság mind a 15 mérkőzése ingyenesen tekinthető meg az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban.

A női ifivébéhez hasonlóan minden meccs látható az élő online videóközvetítésben, ide kattintva. Geoblock nincs, a világ minden pontján indítható az adás. A magyar válogatott találkozóihoz kommentátor is jár.

A világbajnokság hivatalos honlapja.

Az ifjúsági válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Kornakker Dániel 1996 Fehérvár
Védők:
Garát Zsombor 1997 MAC
Herner Olivér 1996 MAC
Jászai Dávid 1996 MAC
Kovács Attila 1996 Notre Dame Hounds (CAN)
Láday Tamás 1996 Fehérvár
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Támadók:
Egyed Márk 1996 Mikkeli (FIN)
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Keresztury Erik 1996 Düsseldorf (GER)
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Mazzag Dániel 1996 Fehérvár
Szabad Kevin 1997 Junior Capitals (AUT)
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Terbócs István 1996 MAC
Vizi Dániel 1997 Fehérvár
Vokla Roland 1996 Fehérvár

A stáb:

Szövetségi edző: Glen Williamson
Edző: Antal István, Jánosi Csaba, Svasznek Bence és Ondrejcik Rastislav
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatvezető: Nagy Attila
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor

Felkészülési mérkőzés:

2014. április 10. 16.30 Magyarország?Ukrajna 4-3 hosszabbítás után

A székesfehérvári világbajnokság programja:

2014. április 13. 16.30 Magyarország?Szlovénia 6-1 (2-1, 1-0, 3-0)
2014. április 14. 16.30 Ausztria?Magyarország 2-6 (2-1, 0-2, 0-3)
2014. április 16. 16.30 Magyarország?Lengyelország 11-0 (3-0, 4-0, 4-0)
2014. április 17. 16.30 Japán?Magyarország
2014. április 19. 16.30 Ukrajna?Magyarország

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum