Románia Brassóban készül Vilniusra

   

Az 1968-as olimpián szereplő román válogatott kapusa, Constantin Dumitras és Greg Lindqvist vezetésével készül a romániai válogatott a vilniusi divízió 1/B csoportos világbajnokságra.

Az előzetes keretben 39 név szerepel, köztük az újdonsült bajnokból mások mellett Piszarenko, Mastaleriu, Virág, Nagy Csaba, Imecs, Fodor, Fülöp és Zsók, az ezüstérmes csíkiaktól Bors, Salló, Mihály Ede, Moldován, Bíró Ottó és Ruczuj. A bő keret tagjai a Nitra juniorcsapatában edződő Bíró ikrek, és rövidebb önkéntes távollét után újra a válogatottal készül a nagy öreg Timaru is. Ugyanakkor Becze Tihamér lemondta a válogatottságot.

Mint Greg Lindqvist blogunknak elmondta, nagyon nehéz világbajnokságra számítanak, de minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a jó eredmény érdekében.

Nagyon nehéz dolguk lesz, hiszen már a harmadosztály mezőnye is igen erős. A tengerentúli légiósokkal megerősített Horvátország, a budapesti vb-n ide pottyant Nagy-Britannia, az évek óta feljutni igyekvő, orosz legendák által edzett Lengyelország, a Magyarországot az olimpiai selejtező legyőző Hollandia és a Zubrussal megerősített házigazda Litvánia vár Romániára, nem túlzás azt mondani, a cél a bennmaradás lehet a vasárnap kezdődő vb-n.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum