Spanyol győzelem, török búcsú

 

A hétvégén véget ért divízió 2/B csoportos világbajnokság döntőjét már az első nap lejátszották. Azon a mérkőzésen Spanyolország 5-3-ra verte Mexikót, mint később kiderült az egyetlen szoros meccse volt ez a vendéglátó országnak. A spanyolok meglehetős gyorsasággal zuhantak két osztályt a 2011-es budapesti világbajnokság óta, de Luciano Basile és Timo Tuomi mostanra megállította a szabadesést. A két kivétellel a hazai bajnokságban edződő játékosokból álló válogatott magabiztosan nyerte meg minden mérkőzését. Az ezüstérmet az apró lépésekkel, de szemmel láthatóan fejlődő mexikói válogatott szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a Kaszala Jánost is a stábtagok között tudó új-zélandiak állhattak fel. Tovább tart a kínaiak katasztrofális szereplése, hiába az Ázsiai Liga, még ezen a szinten is alig-alig versenyképes a csapatuk. Egyedül Dél-Afrika ellen győztek, de ez nem túl nagy dicsőség. A földrajzilag talán legelszigeteltebb hokiország válogatottja végül a törökök második napi legyőzésével maradt bent, helyettük Törökország búcsúzott. Egy év múlva a spanyolok helyén Izrael, a törökök helyén Bulgária szerepel majd ebben a csoportban.

A statisztikákat erre a linkre kattintva érhetik el.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum