Vas Mártonék idegenben győztek

   

A DEL 2-be igyekvő Frankfurt vezeti a tabellát, de továbbra is nagyon szoros az állás. Nagy Gergőék viszont hazai pályán kaptak ki. Még mindkét játékos vb-szereplése bizonytalan.

A DEL 2-be történő feljutásért vívott mini-rájátszásban első idegenbeli győzelmét könyvelhette el Vas Márton csapata, a Löwen Frankfurt, amely a Selb otthonában aratott magabiztos sikert. Habár a hazaiak már a harmadik percben vezetést szereztek egy emberelőnyös szituációt követően, de ezt nem egészen két perc alatt egyenlítette ki a Frankfurt. A meccs a középső játékrészben dőlt, amelyben három alkalommal is megzörgette ellenfele hálóját Tim Kehler csapata. A harmadik harmad 7. percében az ötödik góllal biztosították be győzelmüket Vasék, így 5-1-re nyertek.

Győzelmükkel Vasék a tabella első helyére ugrottak, de továbbra sem dőlt el semmi, hat forduló után az első három helyen azonos pontszámmal állnak a csapatok, a még továbbjutást érő negyedik helyezett Kassel hátránya két pont, az ötödik helyen tanyázó Kaufbeurené négy pont. Folytatás vasárnap a szintén oberligás Freiburg ellen hazai pályán. A vasárnapi forduló után talán már okosabbak leszünk, de az biztos, hogy legoptimálisabb esetben az április 17-i nyolcadik forduló után biztosíthatja be helyét a Frankfurt a magasabb osztályban, de nem lesz könnyű dolga, hiszen még összesen három meccse van DEL2-ből érkezett ellenfelekkel szemben és egy a jelenleg második helyen álló Freiburg ellen.

Az osztályozó állása hat forduló után (az első négy helyezett jut fel a DEL2-be):
1. Löwen Frankfurt (Oberliga West) 12 pont (22-11)
2. EHC Freiburg (Oberliga Süd) 12 pont (24:18)
3. Eispiraten Crimmitschau (DEL2) 12 pont (23:17)
4. EC Kassel Huskies (Oberliga West) 10 pont (15:17)
5. ESV Kaufbeuren (DEL2) 8 pont (19:19)
6. VER Selb (Oberliga Süd) 0 pont (8-29)

Nagy Gergőék kikaptak a CHL rájátszásában, így a Rapid City idegenben egyenlítette ki az összetett állását a Quad City Mallards-szal szemben. A vendégek emberelőnyből szereztek vezetést a nyolcadik percben, amit a 17-ben megdupláztak. Erre a Mallards csak egyetlen találattal tudott felelni a második játékrészben. A meccs a 48. percben dőlt el, amikor harmadik gólját is meglőtte a Rapid City, kialakítva a 3-1-es végeredményt. Az összetett állása így 2-2-re módosult. Folytatás szombaton, amikor újra Nagy Gergőék otthonában lépnek pályára a csapatok, majd átköltöznek az ellenfélhez, ahol kedden és szerdán játsszák a hatodik és hetedik meccset (ha ez utóbbira szükség lesz).

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum