Célegyenesben ? Indulásra készen

Medgyes László felszerelésmenedzser megírta második és harmadik lettországi jegyzetét, egyben közöljük a kettőt.

“Kedves Mindenki!

Itt a kissé megfáradt krónikás. Utólag visszagondolva az elmúlt másfél hónapra, azt kell, hogy mondjam, ez volt minden idők egyik legmegterhelőbb felkészülése. Írom mindezt úgy, hogy nekem nem kell teljesítenem a jégen napról napra, csupán a gondtalan felkészülés biztosítása tartozik a feladataim közé?

No de térjünk vissza a lett hétköznapokhoz. Időjárásunk elég hektikus, legtöbbször borult az idő, vagy esik az eső vagy fúj a szél, így aztán semmiképp sem mondható tavaszi időjárásnak, főleg otthoni értelemben nem. Ha mindehhez még hozzávesszük azt, hogy 6-9°C-nál magasabbra napközben nem nagyon kúszik fel a hőmérő higanyszála, akkor inkább késő őszinek nevezhetnénk a körülményeket. Tegnap úgy nézett ki, hogy valami változik, mert végre napsütésre ébredtünk, de a szél továbbra sem engedte, hogy növekedjen a hőmérséklet.

Az elmúlt napok mérkőzéseiről nem nagyon ejtenék szót, mert a jegkorongblog.hu részletesen beszámolt az eseményekről, csupán annyit jegyeznék meg ? ha már a hozzászólások között nem tettem meg ?, hogy senki ne gondolja azt, hogy az eredményektől függetlenül ez a 22 játékos nem teszi ki szívét, lelkét a pályára egy-egy mérkőzésen. Az más kérdés, hogy mindez az adott körülmények között mire elég. Itt kanyarodnék vissza az első bekezdésben megfogalmazottakra, amikor a hosszú felkészülésről értekeztem? Ezért is tartom furcsának azokat a kommentelőket, akik egyfolytában mást sem tudnak, mint azt szajkózni, hogy mi lett volna, ha itt lennének azok, akik lemondták a válogatottságot, mert nélkülük ? szerintük ? semmit sem ér a csapat. Belegondoltak ezek az emberek abba, hogy 22 játékos felkészülését kérdőjelezik meg és a teljesítményüket alacsonyítják le olyan szintre, amit nem tűrhetek szó nélkül.

De megfordítom a kérdést, tegyük fel, hogy itt van a Szasza és a Fanni, de nincs itt egyetlen más tapasztalt hátvéd vagy csatár? Akkor mi lenne? Kit hiányolnának a mélyen tisztelt kommentelők? A válogatott mindig azokból a játékosokból áll, akik kikorcsolyáznak a jégre, s hibázni is csak azok tudnak, akik játszanak? Ezzel le is zárom a témát, mert azt hiszem akik nem akarják a fentieket megérteni, azokra kár is több karaktert pazarolni.

Vissza Ventspilsbe? Ez egy kis város a Venta folyó torkolatánál, a Balti-tenger partján. A fekvéséből adódóan nagyon jó, friss a levegője, így aztán az alvás sosem okoz gondot (legalábbis nekem), mert amint vízszintes helyzetbe kerülök, bezáródik a világ. Lettország teljes lakossága 2 millió  fő körül van, így nem kell nagyon részleteznem, hogy egy kisváros hol helyezkedhet el lélekszám szempontjából. Sehol sincs zsúfoltság, kicsi a forgalom, az utcák tiszták, rendezettek. Ami nekem egy kicsit furcsa, az az emberek öltözködése. Itt ugye az időjárás miatt legtöbben még téli kabátot viselnek, de abból is csak a fekete/szürke/barna szín van forgalomban. Ha az utcán messziről egy színes kabát tűnik fel, akkor arról lehet tudni, hogy a jégkorong világbajnokságra érkezett idegen?

Ami a kaját illeti? Hogy is mondjam?. Hagy még kívánnivalókat maga után, még akkor is, ha nem közvetlenül a Ramadában tapasztalt ellátáshoz hasonlítjuk. A reggeli rendben van, de az ebéd változatosságával már gondok vannak, meg azzal, hogy gyakran a főtt étel a meleg tálalás ellenére is hideg? Vacsorára az esetek 90%-ban az ebédre kapott ételek kerülnek tálalásra? A másik 3 csapat ellátása állítólag nagyságrendekkel jobb, de mindegy, nekünk ezt dobta a gép, változtatni nagyon nem tudunk rajta.

Az előzőekre tekintettel a tegnapi győzelem után pizzaparty-t kapott ajándékba a csapat, amit egy helyi pizzériában abszolváltunk. Az alkalmazottak nagyon kedvesen kívánságainknak megfelelően állították össze a feltéteket, így aztán mindenki bőségesen falatozhatott a lett-olasz receptúra alapján készült finomságokból.

Majdnem elfelejtettem! Az előző szünnapon kirándultunk egy kicsit a Balti-tenger partjára, valamint meglátogattuk a Venta folyón található ?vízesés?-nek nevezett zúgót is. Ezekről is csatolok képeket.

De hogy egy kicsit szakmáról is essen szó? Érdekes megoldás az, hogy a 3. emeleti öltözőnkből minden mérkőzésen költöznünk kell egy, a pályaszinten található öltözőbe, majd a meccset követően ugyanezt eljátsszuk a másik irányban is.

Kicsit csapongok, mert lassan indulnom kell a pályára, miközben a csapat ? szünnap lévén – valahol a város nevezetességeivel ismerkedik. Délután lesz egy 60 perces átmozgató edzés, majd csapatépítő foglalkozás szerepel a programban.

Ha este lesz még időm, akkor jelentkezem újra, de semmit nem ígérek biztosra? ”

Végezetül néhány gép Medgyes László galériájából, mely itt található meg.

“Ma befejeződik egy olyan női jégkorong világbajnokság, ahol magyar csapat ezt megelőzően még soha nem lépett jégre. A mai nappal egy korszak lezárul. Hosszú volt ez az időszak, amely a budapesti Orangeways-tornától kezdve egészen Lettországig tart.

Ebben a megközelítőleg 5 évben benne volt minden, amiért ezt a sportot szeretni lehet. Köszönöm, hogy részese lehettem, s láthattam, amint csapattá fejlődnek az első ízben összehívott utánpótlás korú, különböző egyesületekből behívott játékosok. Részünk volt örömben és bánatban, voltunk a csúcson és hihetetlen mélységben, de a CSAPAT ? igen, így nagybetűvel ? mindig összezárt, s leküzdötte az akadályokat.

5 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időszak alatt részt veszek 4 felnőtt világbajnokságon, 1 U18-as kvalifikációs tornán és 3 világbajnokságon, amelyből kettő A-csoportos. Elmondhatom magamról, hogy a jégkorong révén beutaztam a világot, hiszem az egyik legészakibb lakott várostól ? Tromsö ? az új-zélandi Aucklandig még légvonalban is igen nagy a távolság.

Táskám indulásra készen, becsomagolva vár a szobám sarkában, pedig a mai nap még el sem kezdődött. El sem kezdődött az a nap, amely arról fog dönteni, hogy hol végzünk ezen a tornán. Sorsunk már nem “csak” a mi kezünkben van, hiszen sok függ attól, hogyan alakulnak az előttünk és utánunk következő mérkőzések. Gondolom mindenki tudja már, hogy a második helytől a negyedikig bárhol végezhetünk. Hogy mindez siker-e vagy kudarc? Nem gondolom, hogy ez komolyan felvetődne valakiben. A torna eddigi négy mérkőzése alatt 99 lövést engedtek hátvédeink az ellenfél csapatainak, míg mi 137 esetben próbálkoztunk. Persze, sokan mondják, hogy nagyobb pontossággal kellene befejezni akcióinkat. Ez így van, de nézzük csak meg, hogy mi kell ahhoz, hogy a lövés pontos befejezéssel záruljon? Erőnlét és erő: ezzel szerintem nincs baj. Koncentráció és mentális erő: 3 hét alatt a csapat jó része 11 világbajnoki mérkőzést játszott. Ez mentálisan is jelentősen megterheli a játékosokat. Itt említeném meg az átlagéletkort, ami 19 év (!!!). Mindezt a felnőtt mezőnyben. Igen, van még hova fejlődni, de semmivel sem vagyunk elkésve. Leírom ismét: 19. Nem tudom, hogy a magyar csapatsportok közül létezik-e még egy olyan szakág, ahol ilyen jelentős mértékű lenne az átfedés az ifjúsági és a felnőtt válogatott között. Ha létezik is egyáltalán, olyan biztosan nincs, hogy a két világbajnokság ilyen rövid időn belül követi egymást.

Bármi lesz is a torna végeredménye, én büszke leszek a csapatomra. Igen, ez a csapat az enyém is, mert ez egy nagy család. A jégkorong Szabó családja. Ehhez a családhoz tartozni jó. Sokszor sok lemondással és erőfeszítéssel jár, de a sport már csak ilyen. Nem egy szótár, ahol az eredmény megelőzi a munkát. Hiszem, hogy aki dolgozik, az előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát. Ha nem most, akkor majd később. Ha nem világbajnoki érem vagy helyezés formájában, akkor majd egy egyetemi ösztöndíj vagy profi/fél profi szerződés képében.

Az utolsó megmérettetések következnek. Összeszorított foggal, utolsó erőtartalékok mozgósításával.

Hajrá csajok! Hajrá Szabó család!”