A Colorado befogta a St. Louist

 

Az Avalanche a Vancouver otthonában tudott győzni és pontszámban nemcsak befogta, de meg is előzte a Minnesotában elbukó Bluest.
Az Avs 52. sikerét szerezte a szezonban, amivel beállította a franchise-rekordot. A Rogers Arenában a győzelmet a Paul Stastny, Szemjon Varlamov páros szállította, előbbi két gólt szerzett, utóbbi 38 alkalommal védett. Az orosz kapusnak ez volt a szezonbeli 41. győzelme, amivel megdöntötte a csapat jelenlegi edzőjének, Patrick Roynak a franchise-csúcsát.

A Blues a lehető legrosszabbkor futja negatív sorozatát a szezonban, zsinórban negyedik alkalommal maradt alul, így elvesztette első helyét a Central csoport élén. A Zenészek a Wild ellen maradtak alul, ahol Kyle Brodziak és John Curry játszott nagyot. A center két gólt szerzett az idén először jégre lépő kapus pedig 43 lövést hárított. A St. Louis szurkolói számára a vereség mellett sokkal aggasztóbb lehet, hogy az eddig remeklő Ryan Miller az utolsó három találkozón mindössze 81,2%-kal védett, illetve az, hogy megsérült az olimpia hőse TJ Oshie, akit Michael Rupp ütközött le nagyon csúnyán.

A Rangers, ha nehezen és szűken is, de legyőzte a Buffalót Rick Nash késői góljával a Gardenben. Az olimpiai bajnok csatár 103 másodperccel a végső dudaszó előtt szerezte meg a győztes találatot, ami a kilencedik volt a szezonban, ezzel beállította Messier, Jagr és Maloney csapatcsúcsát. A siker azt jelenti a Kékeknek, hogy hazai jégen kezdhetik a playoffot a Flyers ellen, amely vereséget szenvedett Tampában.

A Lightning a záró játékrészben nyújtott teljesítményének köszönheti a Philaldelphia elleni győzelmet. A Bolts az utolsó harmadot 3-1 arányban nyerte Steven Stamkos vezetésével, aki alig több mint öt perccel a vége előtt biztosította be a győzelmet a hazaiak számára. A csapatkapitány mellett a második számú kapus Anders Lindback is kitett magáért, aki 34 lövést hárított a hatvan perc során.

A tét nélküli Carolina-Washington mérkőzést Troy Brouwer mellett a vendégek harmadik sora döntötte el. Brouwer duplázott és győztes gólt szerzett a PNC Arenaban, míg a Joel Ward, Jason Chimera, Eric Fehr hármas tagjai egyaránt egy gólt és két gólpasszt szereztek a mérkőzésen. Alekszandr Ovecskin ismét mínusz kettővel zárta a találkozót így 52 gólja és 80 pontja ellenére -35-tel áll a plusz/mínusz táblázaton.

Az Islanders Jevgenyij Nabokov hibátlan teljesítményének köszönhetően nyerni tudott a Bell Centreben. Az orosz hálóőrnek 19 védésre volt szüksége a szezonbeli negyedik shutoutjához a Canadiens elleni mérkőzésen. A mérkőzés negatív krónikájához tartozik, hogy a hárommeccses eltiltásából visszatérő Douglas Murray ismét a kizárás sorsára jutott egy súlyos szabálytalanság miatt. Nem lenne meglepő, hogy ha ezek után a Habs bekkjét akár hosszabb időre is elmeszelnék, mint visszaesőt.

Két csalódott csapat csapott össze a Canadian Tire Centreben, ahol az Ottawa a New Jerseyt fogadta. Az 1-1-gyel zárult mérkőzésen végül a szétlövések döntöttek, a negyedik párban Erik Karlsson egyetlen találata döntött a Senators javára.

A Panthers simán verte hazai jégen a szezon végére teljesen leeresztő és a rájátszásról lemaradó Torontót. A Florida Nick Bjugstad két góljával, amelyből egyet hátrányban szerzett és egy gólpasszával múlta felül kanadai ellenfelét. A Párducok centere mellett a sérüléséből visszatérő Roberto Luongo játszott nagyot, aki 27 védéssel vette ki a részét a győzelemből.

A Nashville óriási szívességet tett a Dallasnak azzal, hogy hazai pályán legyőzte a Phoenixet. A Stars szurkolói Pekka Rinne nevét foglalhatják imába, aki a kapujára tartó mind a 29 lövést megfogta és ezzel szezonbeli második shutoutját szerezte. A Coyotes veresége azt jelenti, hogy ha a Dallas ma este megveri a St. Louist, akkor nem jut be a legjobb nyolc közé. Legjobb esetben is pontegyenlőséggel végeznének, de a Starsnak több győzelme van, így ő szerezné meg a nyugati nyolcadik helyet.

A Jets?Bruins mérkőzésen kevesebb, mint kettő perc hiányzott a bostoni Chad Johnsonnak a hibátlan teljesítményhez. Evander Kane azonban betalált 1-1-re módosítva az eredményt és kiharcolva a hosszabbítást a Winnipeg számára. A ráadás nem hozott döntést, így jöhettek a büntetők, ahol Bryan Little gólja döntött a hazai csapat javára, amely győzelemmel búcsúzott el saját közönségétől.

A nap utolsó mérkőzését Edmontonban rendezték, amely Marian Gaborik jutalomjátékát hozta. A Kings szlovák szélsője két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a győzelemből. Csapattársa Martin Jones nem szakadt meg a kapuban, mindössze 17 védést kellett bemutatnia szezonbeli negyedik hibátlan teljesítményéhez. Az Oilers tizedik alkalommal nem tudott gólt szerezni a szezonban, ebből elképesztő módon hétszer hazai pályán, a Rexall Placeben.

NY Rangers?Buffalo 2-1 (videó)
G.: Pouliot, Nash ill. Stafford

Carolina?Washington 2-5 (videó)
G.: Tlusty, Dvorák ill. Brouwer (2), Ward, Chimera, Fehr

Montreal?NY Islanders 0-2 (videó)
G.: ? ill. Strome, Nelson

Ottawa?New Jersey 2-1 (videó)
G.: Hoffman ill. Ryder

Tampa Bay?Philadelphia 4-2 (videó)
G.: Johnson, Pánik, Brewer, Stamkos ill. Simmonds, Couturier

Florida?Toronto 4-2 (videó)
G.: Bjugstad (2), Pirri, Boyes ill. Bozak, Ranger

Nashville?Phoenix 2-0 (videó)
G.: Smith, Hörnqvist ill. ?

Minnesota?St. Louis 4-2 (videó)
G.: Brodziak (2), Niederreiter, Moulson ill. Shattenkirk, Schwartz

Winnipeg?Boston 2-1 (videó)
G.: Kane ill. Marchand

Edmonton?Los Angeles 0-3 (videó)
G.: ? ill. Gáborík (2), Kopitar

Vancouver?Colorado 2-4 (videó)
G.: H. Sedin, Booth ill. Stastny (2), Barrie, Mitchell

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum